Azonosították az Iszlám Állam 12 éves hóhérát

Volt osztálytársai felismerni vélik azt a kisfiút, aki az Iszlám Állam néhány nappal ezelőtt közzétett videójában fejbe lőtte Mohamed Szaíd Iszmáil Muszallamot, azt az izreali arab férfit, akit a szunnita szélsőségesek kémkedéssel vádoltak meg.

A délnyugat-franciaországi Toulouse egyik iskolájának tanulói felismerték volt osztálytársukat, miután látták a szunnita szélsőséges szervezet közösségi médián terjedő videóját - írja az Independent.

A kisfiú nevét nem hozták nyilvánosságra. A lap azt írja, a felvételen mellette álló, szakállas férfi mostohafia lehet, a férfi pedig annak a Mohamed Merahnak a mostohatestvére, aki 2012-ben  hét emberrel végzett Dél-Franciaországban. A 12 éves kisfiú állítólag tavaly hagyta el Franciaországot családjával.

Jacques Caillaut, Haute-Garonne megye tanfelügyelője elmondta, nem árt fenntartásokkal kezelni, amit a gyerekek mondanak, akik állítólag egy osztályba jártak a felvételen látható fiúval Toulouse-nak abban a kerületében, ahol Merah is lakott. Azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a kisfiú mellett álló férfi a 31 éves Sabri Essid, Merah féltestvére, nem erősítette meg.

Essid szélsőséges iszlamista tevékenységéért börtönben is ült egy ideig, Merah halála után pedig kikérdezte a rendőrség, mert úgy vélték, köze lehet féltestvére halálához, ám elengedték. A férfi tavaly áprilisban Szíriába utazott feleségével, a nő 12 éves fiával. Noha a hatóságok egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, hogy valóban Essid mostohafia látható a filmen, nagy rá az esély, hogy ő az, ugyanis a tanfelügyelő által említett gyerek is épp 2014 márciusában hagyta ott az iskolát.

Az Iszlám Állam által kedden közzétett 13 perces felvételen a tizenkilenc éves Mohamed Szaíd Iszmáil Muszallamot - a korábban kivégzett foglyokhoz hasonlóan - narancssárga rabruhában mutatják. A férfi arról beszél, hogyan szervezték be és képezték ki az izraeli titkosszolgálatnál, a Moszadnál. Mohamed szerint apja és testvére is bátorította őt, hogy az izraeli titkosszolgálatoknak dolgozzon. Az izraeli arab férfit ezután kiviszik a szabadba, ahol egy tíz év körüli fiú egy fejlövéssel kivégzi őt. A katonai egyenruhát viselő gyerek ezután még három lövést ad le a férfi testére.

Muszallam családja cáfolta, hogy a férfinek bármilyen köze is lenne az izraeli titkosszolgálathoz. Azt mondták, azért ment Szíriába, hogy  az Iszlám Állam oldalán harcoljon, ám kint meggondolta magát, kiábrándult a dzsihádista létből és vissza akart térni Jeruzsálembe.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.