Fegyverszünetről tárgyalnának a FARC-cal

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök bejelentette, hogy kormánya első ízben készül kétoldalú fegyverszüneti tárgyalásokra a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű marxista gerillaszervezettel. 

Santos az egyeztetések mihamarabbi megkezdését kérvényezte a tárgyalóktól. A kolumbiai elnök hozzátette, hogy a baloldali gerillák által múlt hónapban kihirdetett egyoldalú fegyverszünet egy lépés a jó irányba.

A kolumbiai kormány korábban elutasította a tűzszünet lehetőségét, mondván: a FARC azt felrúgná. A két fél utoljára két éve, 2012 novemberében ült tárgyalóasztalhoz Kubában, hogy befejezzék a több évtizede zajló konfliktust.  

Egy szerdai televíziós műsorban Santos elmondta, hogy ideje a konfliktus intenzitását csökkenteni. Most mindennél közelebb vagyunk a béke biztosításához, és hogy ez valóssággá váljon számunkra, gyermekeink számára, és azok gyermeki számára – hangoztatta Santos.

Az elnök hozzátette, hogy már megbízta katonai vezetőit a folyamat irányításával. A BBC szerint az államfőn most nagy nyomás van, mivel a katonaság nem örül a bilaterális béketárgyalások elindításának, mert szerintük azt a FARC az újra felfegyverkezésre használná.

A gerillaszervezet precedens értékű döntést hozott december 20-án, amikor fegyverszünetet hirdetett. A FARC és a kolumbiai kormány között 1964 óta tartó konfliktusban megközelítőleg 220 ezer ember vesztette életét, nagyobbrészt civilek. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.