Fegyveresek szállták meg a nemzeti parkot, a rendőrség nem tett semmit

Két nap telt el azóta, hogy egy fegyveres csoport elfoglalt egy vadvédelmi központot Oregon államban. Azt mondják, nem tágítanak, míg meg nem kapják, amit akarnak, csakhogy azt, hogy pontosan mit is szeretnének, nem közölték. A környék lakói egyre idegesebbek, a hatóságok pedig egyelőre semmit sem tesznek.

A szövetségi kormány dolga, hogy megvédje az államokat a külvilágtól. Az államok feladata, hogy megvédje a megyéket a szövetségi kormánytól. A megyék feladata, hogy megvédje az embereket az államoktól. És az emberek dolga az, hogy szabadok legyenek – nyilatkozta Ammon Bundy a hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján.

Ahogy arról beszámoltunk, Bundy és automata gépfegyverrel felfegyverkezett emberei vasárnap foglalták el a Harney megyében található Burns városától mintegy 48 kilométerre fekvő Malheur Nemzeti Park központját, melyben az újévi hosszú hétvégére való tekintettel senki sem tartózkodott.

Cliven Bundy példáját követik fiai

Cliven Bundy tavaly robbant be a köztudatba, miután milíciát szervezett, hogy fegyverrel védje meg földjét a szövetségiektől. Az amerikai szövetségi kormány azonban épp azért vonultki, mert Bundy állami földön legeltette az állatokat, amiért 20 éve nem fizette a bérleti díjat.

Az Ammon Bundy apjáról szóló cikkünkért kattintsanak ide -->.

A Guardian beszámolója szerint a 40 éves Bundy igen szívélyes volt, s noha a kormányzati épület környékén nyoma sem volt a rendőrségnek vagy az FBI-nak, minden lépését testőr kísérte. Többször hangsúlyozta, számukra ez emberi jogi kérdés, békés akciójukkal két oregoni farmert kívánnak támogatni, akiknek épp hétfőn kellene börtönbe vonulniuk egy gyújtogatási ügy miatt.

A vádak szerint Steven és Dwight Hammond azért gyújtottak fel több mint 50 hektár állami földet, mert így akarták eltüntetni orvvadászatok nyomait. Bundy azonban azt állítja, azért vegzálják őket, mert nem akarták eladni földjüket a kormányzatnak, illetve a nemzeti parknak. Hammondék ügyvédje, W. Alan Schroeder hétfőn hangsúlyozta, védenceinek semmi köze Bundyék akciójához, mint mondta, az ő nevükben senki se szólaljon fel.

A helyi seriff, David Ward az FBI és az oregoni rendőrség segítségét kérte, és azt ígérte, igyekeznek minél gyorsabban és békésebben megoldani a helyzetet. Bundy a CNN-nek azt nyilatkozta, senkit nem szeretnének bántani, de ha de meg fogják védeni magukat, ha a hatóságokat erőszakkal próbálják eltávolítani őket.

– Nem vagyunk terroristák. Aggódó állampolgárok vagyunk, akik ráébredtek, tennünk kell valamit, ha bármit is hagyni szeretnénk a gyerekeinkre – mondta hozzátéve, a vadvédelmi körzet tönkreteszi az embereket, az 1900-as évek eleje óta már legalább 100 farm helyét vette el, és területe egyre csak nő. Állítása szerint azt szeretné, ha a farmerek és bányászok szabadon használhatnák földjeiket, és mindent meg is tesznek, hogy ez így legyen, ám mint mondta, ez eltart egy darabig.

Csakhogy a helyi lakosok türelme már most, két nap után is fogytán van. – Ott a birtokuk. Ideje, hogy hazamenjenek. Az emberek félnek tőlük – nyilatkozta a KTVZ-nek Monica McCannon. Ron Wyden oregoni szenátor az AP-nek azt nyilatkozta, a Burns környékén élők félnek attól, hogy erőszakba torkollik az épület-foglalás. Az érintett területen lévő iskolák sem nyitottak ki hétfőn, és várhatóan egész héten zárva is maradnak.

A hatósági fellépés hiánya miatt a közösségi médiában egyre többen használják #OregonUnderAttack (Oregon támadás alatt) hashtaget. Elon James White amerikai író felvetette, vajon mi lenne, ha a fegyveresek nem fehér amerikai férfiak lennének. „Kihagytam volna, hogy behívták a Nemzeti Gárdát Oregonban? Emlékszem, ott voltak Fergusonban és Baltimore-ban" – írta Twitteren Roland Martin újságíró is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.