Amerika bekeményített - Fázott Netanjahu a Fehér Házban

Obama környezete az utolsó pillanatban erősítette meg, hogy az egyébként is Amerikába érkezett izraeli kormányfő találkozhat az elnökkel.

A Fehér Ház azzal vádolta Binjamin Netanjahut: rá akarja erőszakolni Barack Obamára, hogy fogadja, miközben Netanjahu szerint újra meg akarták őt alázni - így jellemezte az immár igen szokatlanul hűvös amerikai-izraeli kapcsolatok legújabb fordulatát Eitan Gilboa, az izraeli Bar-Ilan Egyetem szakértője.

Az amerikai elnök környezete ugyanis csak az utolsó pillanatban erősítette meg, hogy az egyébként is Amerikába érkezett izraeli kormányfő találkozhat Obamával, magyar idő szerint keddre virradóra. Az Ovális irodától ráadásul távol tartották ezúttal a kamerákat. Netanjahu az észak-amerikai zsidó szervezetek közgyűlésére érkezett Washingtonba, amelyen egyébként Obama felszólalására is számítottak, ám az elnök a múlt heti laktanyai vérengzés helyszínére, a texasi Fort Hoodba utazik. Obama "népszerűsége" Izraelben tartósan 10 százalék alatt van.

A találkozónak - a két ország erős szövetségének rutinszerű megerősítésén és a szokásos fotózási lehetőségen túl - amúgy érdemi apropója sem volt: Netanjahu alig egy hete tárgyalt Jeruzsálemben Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel, és a washingtoni külügyi szóvivő szavai szerint nincs szó egyelőre arról, hogy rövidesen visszatérne a térségbe George Mitchell különleges megbízott. Clinton ugyan példátlan lépésként ismerte el Izrael önkorlátozását a zsidó telepbővítések ügyében, de megerősítette, hogy az USA ezek teljes leállítását várja el - viszont nem az izraeli-palesztin tárgyalások felújításának előfeltételeként. Erre viszont Mahmud Abbasz palesztin elnök a visszavonulását helyezte kilátásba, a békefolyamatra mért újabb csapásként. Mire Thomas Friedman, a The New York Times publicistája amerikai "külügyes" megfogalmazásokra hivatkozva azt írta: a palesztinok tárgyalások nélkül akarnak egyezséget, az izraeliek pedig egyezség nélkül tárgyalásokat.

A washingtoni találkozó után a Fehér Ház - ismét csak szokatlanul - mindössze közleményt bocsátott ki, amely szerint Obama a többi közt "megerősítette elkötelezettségünket Izrael biztonsága iránt". Izraeli források szerint Netanjahu szóba hozta, hogy országa kész csapást mérni Iránra abban az esetben, ha a perzsa állam elvi ígérete ellenére nem teljesíti kötelezettségeit és közel kerül az atombombához.

A zsidó szervezetek előtt Netanjahu, akinek beszédét egy palesztinpárti aktivista rendbontása zavarta meg, mindenesetre a békefolyamat barátjaként szólalt fel. - Azt mondom a palesztin hatóság vezetőjének., ragadjuk meg az alkalmat egy történelmi megállapodásra. Kezdjünk azonnal tárgyalásokat - mondta, de később világossá tette: nem az öncélú tárgyalások érdekében akar asztalhoz ülni, hanem "nagy engedményekre" is kész a béke érdekében.

Barack Obama és környezete érezteti az izraeli kormányfővel az elégedetlenséget
U.S. President Barack Obama answers questions during an interview with Reuters in the Oval Office at the White House in Washington, November 9, 2009. REUTERS/Jim Young (UNITED STATES POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.