Észak-Korea újfajta atomkísérlettel fenyeget

Az elrettentő erő szemléltetéséül – jelentette be a kommunista ország külügyminisztériuma egy elítélő ENSZ BT-ülés után.
Észak-Korea nem zárja ki, hogy „újfajta" nukleáris kísérletet hajt végre azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte Kim Dzsong Un rezsimjét a rövid- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal márciusban végrehajtott kísérletek miatt – derül ki abból a phenjani külügyminisztériumi közleményből, amelyet vasárnap hozott nyilvánosságra a KCNA állami hírügynökség.

Észak-Korea a régióban zajló amerikai–dél-koreai hadgyakorlatra válaszul lőtt ki hetvenegynéhány rakétát. Közepes hatótávolságúakat – két Rodongot – először indítottak el 2009 óta.

Bár a jelenleg Kim Dzsong Un vezette rezsimet a BT már évekkel ezelőtt eltiltotta a kísérletezéstől ballisztikus rakétatechnológiával, ezeket az előírásokat Észak-Korea bizonyíthatóan megszegte – innen a csütörtöki elítélő BT-döntés, amelyet Észak-Korea tűrhetetlennek tart. „Az BT szemet huny a féktelenül zajló amerikai nukleáris kísérletek felett, de elítéli a mi önvédelmi kísérleteinket, amelyekkel csak a lépést akarjuk tartani. Ez teljességgel tűrhetetlen" – hangoztatja a vasárnapi phenjanii külügyi közlemény. A februártól áprilisig tartó két amerikai–dél-koreai hadgyakorlat, a Key Resolve and Foal Eagle miatt Észak-Korea figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy kész a következő szintet jelentő lépésekre. Ezekről – fűzi hozzá a tárca – az ellenségnek fogalma is alig lehet, az esetleges „katasztrofális következményekért" pedig a felelősség az amerikaiaké lesz.

Észak-Korea eddig háromszor 2009 és 2009 után tavaly hajtott végre atomkísérletet. Március 15-én a nagyhatalmú észak-koreai nemzetvédelmi bizottság már fenyegetett „elrettentőnek" szánt atomkísérlettel, de a készülődésnek a dél-koreai védelmi hadsereg múlt heti közlése szerint eddig semmiféle jele nincs.

A BT csütörtökön nem határozatban ítélte el Észak-Koreát. Egy zárt ajtók mögötti, alig egy órán át tartó vita után Sylvie Lucas luxemburgi ENSZ-nagykövet állt a nyilvánosság elé bejelentést tenni azokról a megállapításokról, amelyekkel a testület mind a 15 tagja egyetértett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.