Elérheti Iránt az izraeli rakéta

Teherán a zsidó állam megbüntetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha az megtámadná országát.

Izrael szerdán sikeres tesztet hajtott végre olyan rakétával, amely állítása szerint alkalmas nukleáris robbanófej célba juttatására, illetve Iránra való csapásmérésre - jelentette az AP amerikai hírügynökség, rámutatva: ez felújítja az arról szóló vitát, miszerint az ország vezetői Teherán atomlétesítményei elleni katonai támadást szorgalmaznának. A hétvégén a Jediót Áháronót című izraeli lap jelentette, hogy Binjamin Netanjahu miniszterelnök és Ehud Barak védelmi miniszter pártolja a támadást. A Háárec pedig arról számolt be szerdán, hogy a kormányfő kabinetje vezető tagjainál lobbizik, annak dacára: egy ilyen művelet összetett lenne, továbbá igen valószínű, hogy Irán halálos válaszcsapással torolná meg azt. Korábban is szóba került a megelőző csapás lehetősége a kormányon belül. Netanjahu a napokban a knesszetben is új aggodalmakat fogalmazott meg az iráni nukleáris programmal kapcsolatban.

- Hatásos technológiai fegyvertényről van szó, egyben fontos előrelépésről Izrael rakéta-, és űrprogramjában - mondta Barak. Irán katonai vezetője, Haszán Firuzabadi tábornok a zsidó állam megbüntetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha az megtámadná országát. - Komolyan vesszük a fenyegetéseket attól függetlenül, hogy milyen távoliak vagy valószínűtlenek - közölte. Teherán ugyanakkor tagadja, hogy atombomba előállításán dolgozna. A Nemzetközi Atomenergiaügynökség még novemberi találkozóján górcső alá veszi az iráni programot.

Eközben a londoni The Guardian internetes kiadása azt jelentette, hogy a brit fegyveres erők is készülnek arra az esetre, ha az Egyesült Államoknak támogatásra lenne szüksége egy Iránnal szembeni, esetleges akcióhoz. A brit katonai tervezés azt mérlegeli, hová telepíthetne az elkövetkező hónapokban Tomahawk cirkálórakétákkal felszerelt hadihajókat és tengeralattjárókat. A lap által megkérdezett londoni kormányilletékesek is azzal számolnak, hogy Barack Obama amerikai elnök nem kíván új és provokatív katonai kalandba bocsátkozni a jövő év novemberi elnökválasztások előtt. Ám a helyzet változhat a hírszerzési jelentések függvényében, illetve Irán egyre inkább kardcsörtetőnek látszó magatartása miatt - mutat rá a lap. A hétvégén a The New York Times számolt be arról, az USA fontolgatja térségbeli katonai jelenlétének megerősítését. 

Binjamin Netanjahu izraeli kormányfő Móse Jáálon miniszterelnök-helyettessel szerdán, a knesszetben
Israel's Prime Minister Benjamin Netanyahu (R) sits next to Vice Prime Minister Moshe Yaalon during a memorial service for the late Israeli Tourism Minister Rehavam Zeevi at the Knesset, the Israeli parliament, in Jerusalem November 2, 2011. Zeevi was assassinated 10 years ago by Palestinian militants. REUTERS/Baz Ratner (JERUSALEM - Tags: POLITICS ANNIVERSARY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.