Egymást cáfolták Netanjahu szóvivői

Hazugság vagy nyelvbotlás, de az izraeli kormányfő egyik szóvivője azt állította pénteken, hogy Barack Obama amerikai elnök rábólintott az izraeli telepépítkezésekre Kelet-Jeruzsálemben. A miniszterelnök egy másik munkatársa ezt azonnal cáfolta.

Nir Hefez szóvivő kijelentette, hogy a washingtoni tárgyalásokon Netanjahu és Obama álláspontja különbözött abban, hogy miképpen újítsák fel a palesztinokkal a béketárgyalásokat, de egyetértettek, hogy „nem változik Izrael telepépítési politikája Jeruzsálemben”.

Nem sokkal később a kormányfő másik szóvivője, Mark Regev azt mondta, hogy Washington mégsem értett egyet a telepépítések kérdésében. Nir Hefez kijelentéséről pedig úgy nyilatkozott, hogy Hefez nem a közös, hanem az izraeli álláspontot ismertette a kérdésben. Ezt később maga Hefec is elismerte, úgy helyesbítve a rádióban tett kijelentését, hogy az csak az izraeli álláspontra vonatkozott, az amerikaira egyáltalán nem.

Az izraeli kormányfő irodája pénteken közleményben erősítette meg, hogy Jeruzsálem ügyében változatlan az izraeli politika. „A miniszterelnök álláspontja az, hogy semmi változás sincs Izrael politikájában Jeruzsálemet illetően, az ugyanaz, mint amelyet 42 éve minden izraeli kormány folytatott” – olvasható a dokumentumban.
A közleményből kiderül az is, hogy Netanjahu, aki csütörtök este hazatért Washingtonból, péntekre összehívta biztonsági kabinetjét, hogy főbb minisztereivel megvitasson egy csomagtervet a palesztinoknak teendő gesztusokról a 2008 vége óta holtponton lévő béketárgyalások felújítása érdekében.

Orotodox zsidó gyerekek sétálnak épülő házak mellett a kelet-jeruzsálemi Ramat Slómó negyedben
Jeruzsálem, 201. március 17. Orotodox zsidó gyerekek mennek épülő házak mellett a kelet-jeruzsálemi Ramat-Slómó negyedben 2010. március 10-én. Az izraeli kormány március 9-én jóváhagyta újabb 1600 lakás megépítését zsidó telepesek számára a többségében arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben, amelyet a palesztinok leendő államuk fővárosának szánnak. (MTI/EPA/Jim Hollander)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.