Huszonöt éve veri át a vásárlókat a Mitsubishi

A Mitsubishi Motors elismerte, hogy huszonöt éve csalnak a fogyasztást vizsgáló teszteken. A japán cég azután adott ki közleményt, hogy múlt héten kiderült: több mint 600 ezer Japánban eladott autó fogyasztási adatait manipulálták.

A cég elnöke, Tecuró Aikawa azt mondta, nem tudja, hogy a Mitsubishi szakemberei miért manipulálták az adatokat, de bejelentette, hogy vizsgálják az ügyet. Nem kizárt, hogy a közeljövőben további szabálytalanságokra derül fény. A BBC szerint egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány autó érintett az ügyben. A hírre tíz százalékos zuhanást produkáltak a Mistubishi részvényei Tokióban.

A japán vállalatnak nem ez az első botránya, sőt, épp, hogy sikerült tisztáznia a renoméját: a Mitsubishi tizenöt évvel ezelőtt azért vesztette el a vásárlók bizalmát, mert kiderült, hogy megpróbálták eltitkolni a gyártmányaik hibáit.

A közelmúltban a Volkswagen keveredett hasonló ügybe. Tavaly szeptemberben derült ki, hogy  a németek által forgalmazott dízelautóknál durván manipulálták a kibocsátási értékeket, a hirdetett „tiszta technológia" valójában nem is létezett. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.