Chávez után rendszere is halott

Tűzijátékokkal ünnepelték a tömegek Caracasban, hogy a vasárnapi parlamenti választással az ország tizenhat év után hátat fordított az egykori szocialista elnök nevéhez fűződő baloldali mozgalomnak, a „chavismónak". A néhai karizmatikus vezető, Hugo Chávez utódja, a buszsofőrből elnökké avanzsált Nicolás Maduro a győzelmi karnevál alatt elismerte a vereséget.

„Elfogadjuk ezt a kedvezőtlen eredményt... Győzött az alkotmány és a demokrácia" – mondta az elnök, aki az ellenzék által vívott „gazdasági háborúnak" tulajdonította az eredményt. Pártja, a PSUV mindössze 46 helyet szerzett a parlamentben, szemben a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) – jobb- és balközép pártokat tömörítő – ellenzéki koalíció 99 helyével. Az ellenzék bízik benne, hogy végül eléri a kétharmados többséget.

Az elsöprő többséggel elérhetik a politikai foglyok szabadon bocsátását, gátat szabhatnak a kormány vitatott intézkedéseinek, s Maduro jövőjéről is népszavazást írhatnának ki már jövőre, az elnöki terminus félidejénél. „A parlamentben mindannyian elférünk... A MUD nem fog senkit eltiporni. A parlamenti többség nem jelenti azt, hogy véget vetünk a szocialista vívmányoknak" – idézi az El País a MUD főtitkárának, Jesús Torrealbának megbékélést hangsúlyozó szavait. Sokan tartanak ugyanis attól, hogy a sokak életminőségén javító chávezi örökség veszélybe kerülhet.

Caracasi ünnep. Henrique Capriles hívei körében
Marco Bello / Reuters

Az elmúlt másfél évtizedben venezuelaiak milliói lettek a chavizmus hívei. A két éve rákban elhunyt vezető 1999-ben került az ország élére. A kőolaj világpiaci ára akkor igen magas volt, s az óriási olajtartalékban bízva Chávez dollármilliárdokat ölt a társadalmi különbségek csökkentésébe. Nagyjából megfeleződött a szegények száma, s elérhetővé tette számukra az oktatást és az egészségügyi ellátást.

A jóléti intézkedések azonban költségesek voltak, s a „fekete arany" világpiaci ára közben óriásit zuhant. Az alapvető élelmiszereket – tejet, rizst, lisztet, olajat – egyre ritkábban lehetett megtalálni az üzletekben. A gyeplőt egyre szorosabbra húzó Chávez számos, a demokráciát csorbító intézkedést hozott, kíméletlenül elnémította a kritikus hangokat. Hiába próbálta halála után utódja erre az örökségre alapozni tekintélyét, Maduro inkább csak vicc tárgya volt.

A szocialisták erejét azonban nem szabad alábecsülni, hiszen továbbra is Maduro ül az elnöki székben, s az elmúlt tizenhat év elég volt ahhoz, hogy lojális embereikkel töltsék fel a legfontosabb szektorokat. „A törvényhozói az egyik legfontosabb ága a hatalomnak, és azzal, hogy itt elveszítik a teljes irányítást, ismeretlen talajra tévednek. Nem tudni, hogyan fognak reagálni, talán ők maguk sem tudják. A politikában, különösen a venezuelai belpolitikában bármikor történhetnek váratlan dolgok" – mondja a Washingtoni Latin-amerikai Iroda (WOLA) regionális szakértője, David Smilde a WOLA egyik elemzé­sében.

Smilde szerint, amennyiben az ellenzék kétharmados többséget szerez, és offenzívát indít a kormány ellen, a PSUV biztosan visszavág, s akkor működésképtelenné válhat a parlament. „A legjobb az lenne, ha egyszerű többséggel nyerne az ellenzék, és hajlandók lennének a párbeszédre. A törvényekről folytatott valós vita a kormánynak is hasznos volna, hiszen megléphetné azokat a reformokat, amelyekről a kabineten belül is sokan tudják, hogy megérett rájuk az idő."

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.