Bent égett egy kisgyerek a felgyújtott házban

Meghalt egy másfél éves palesztin gyerek, négyéves bátyja és szülei pedig megsérültek Ciszjordániában, amikor péntekre virradóra feltehetően zsidó szélsőségesek felgyújtották otthonukat.

„A szülőket a ház előtt találtuk égési sérülésekkel, ők mondták, hogy a fiuk még a házban van, úgyhogy bementünk és kihoztuk, majd mondták, hogy a másik fiuk is odabenn van. A gyerekszobába azonban már nem értünk be a lángok miatt. Egészen addig bent volt, míg a mentőcsapatok a helyszínre nem értek” - mondta a Reutersnek Ibrahim Dawabsha, aki szintén Kafr Duma faluban él.

A szülőket és a nagyobbik fiút mentőhelikopterrel szállították kórházba, állapotukról egyelőre nincs információ.

Az izraeli katonai erők keresik a tetteseket, a Guardian úgy tudja, útblokádokat állítottak fel és mindent megtesznek, hogy elkapják a gyújtogatókat, akikről ellentmondásos információk láttak napvilágot. A Reuters két maszkos támadóról ír, a BBC palesztin rendőrségi forrásokra hivatkozva négy gyújtogatóról számolt be, míg a Guardian szemtanúkra hivatkozva három fegyverest emleget.

A jelenleg rendelkezésre álló információk mögött zsidó szélsőségesek állhatnak, akik egy, a család háza mellett üresen álló épületet is felgyújtottak. 

Luba Szamri izraeli rendőrségi szóvivő közölte, a ház falára olyan feliratokat firkáltak, amelyek egy zsidó szélsőséges szervezetre utalnak és feltehetően nacionalista indíttatású támadás történt.

Benjamin Netanjau izraeli miniszterelnök terrorcselekménynek minősítette a péntek éjszakai támadást, mint írta, „Izrael határozottan fellép a terrorizmus ellen, nem számít, kik az elkövetők”. Peter Lerner katonai szóvivő is közölte, ez nem más, mint egy barbár terrorcselekmény és azonnal nyomozást indítottak az ügyben.

Száeb Erekat palesztin főtárgyaló azt nyilatkozta, az izraeli kormányt terheli a felelősség és Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik szóvivője is Izrael felelősségéről beszélt a gyújtogatással kapcsolatban. „Nem történne ilyen bűncselekmény, ha az izraeli kormány nem ragaszkodna a telepbővítésekhez, és nem védené a telepeseket” - mondta.

„Bosszú”

Az izraeli hatóságok a hét folyamán két illegálisan felhúzott telepesházat számoltak fel Béjt Élben a telepesek heves tiltakozása ellenére. Szerdán az izraeli rendőrség és a telepesek közt heves összecsapások alakultak ki.

A szóban forgó szélsőséges zsidó csoport az években több ciszjordániai mecsetet gyújtott fel a kormány telepekkel szembeni fellépése miatt, azonban a támadások során senki sem sérült meg.

A pénteki volt a legsúlyosabb ciszjordániai incidens azóta, hogy egy évvel ezelőtt élve elégettek egy tizenhat éves palesztin fiút, Mohamed Abu Kdaírt.

A Hámász palesztin militáns mozgalom azonnal bosszút sürget, és a harcok folytatására buzdítja követőit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.