Bajban az orosz GPS

A korrupciós visszaélések mellett sorozatos meghibásodások teszik mind kényelmetlenebbé a Glonassz műholdrendszer évek óta húzódó történetét. A védelmi minisztérium ma bejelentette, hogy nem veszi át a 24 műholdból álló rendszert, amely az amerikai GPS alternatívájává kívánna válni.

Katonai feladatokra alkalmatlannak tartja az orosz védelmi minisztérium az Oroszország által kiépített Glonassz műholdas helymeghatározó rendszert, ezért a korábbi tervekkel ellentétben nem veszi át az év végéig – tudta meg a Nyezaviszimaja Gazeta. Az orosz napilap szerint a teljes működéshez szükséges 24 műholdból egy meghibásodott, – egy tartalék műhold pedig még ősszel mondta fel a szolgálatot –, és az aggodalmak szerint várhatóan még több is hasonló sorsra jut azok közül, amelyeket 2008 után lőttek fel. A Roszkoszmosz felügyelete alatt épülő rendszerre tavaly 12 milliárd dollárt irányzott elő a költségvetés 2020-ig. Igaz, ez a 2010-es tervekhez képest a program költségvetésének 22 százalékos megkurtítását jelenti.

Szakértők szerint a 19 ezer kilométeres magasságban keringő rendszer gyenge pontját azok a tajvani mikorochipek adják, amelyeket Moszkva késznyerűségből helyezett be, miután Dmitrij Medvegyev jelenlegi kormányfő – 2008 és 2012 között orosz elnök – még államfőként a már kiépítés alatt álló rendszer mielőbbi megvalósításáról rendelkezett. (A rendszert valójában még a szovjet vezetés kezdeményezte, 1993-ra működésbe is lépett, ám a Szovjetunió felbomlása utáni évtized nehéz gazdasági helyzete miatt elmaradt a rendszer karbantartása, így 2001-re a működő műholdak száma hatra csökkent.) A 2008. augusztusi dél-oszétiai grúz–orosz konfliktus után az Egyesült Államok elállt attól, hogy a sugárzásnak ellenálló chipeket adjon el az orosz félnek, ezután így döntött a NATO többi tagja, majd Japán is. A 2008 őszén fellőtt műholdon így tajvani mikrochipek vannak. (Az orosz mikroelektronikai ipar a Szovjetunió széthullásával lényegében megszűnt, ahogy erről lapunknak korábban Zsoresz Alfjorov Nobel-díjas fizikus nyilatkozott.)

A rendszer működését ugyan biztosíthatta volna a három újabb műhold fellövése, ám ezt jövő év végére halasztották. A tervek szerint 2014-ben megjelenne az újabb generációt képviselő Glonassz-K a jelenlegi hét helyett már 10 éves élettartammal.

A többször halasztást szenvedő, eredetileg 2010-re megvalósítandó megaprojekt presztízsét a technikai problémák mellett korrupciós ügyek is tépázzák. Az orosz ügyészség novemberi bejelentése szerint a Roszkoszmosztól leányvállalatához, a műholdak megépítéséért közvetlenül felelős Orosz Űrrendszerekhez (RKSZ) áramló pénzekből 6,5 milliárd rubel (1 rubel kb. 7 forint) eltűnt.

Az ügy kapcsán távozni kényszerült az RKSZ vezetője, egyben a Glonassz főkonstruktőre. Igaz, Jurij Urlicsics ellen eközben nem indult eljárás. Csütörtöki sajtókonferenciáján Vlagyimir Putyin is beszélt csalódásáról a Glonassz körüli pénzügyi visszaélések kapcsán.

A rendszer ugyanakkor polgári célú felhasználásra elérhető, igaz, egyelőre a GPS szélesebb körben terjedt el. A Glonassz a héten váratlan vitát váltott ki a parlamentben is, miután kiderült: a képviselők autóit is ezzel szerelték fel, több esetben a honatyák tudta nélkül. – Nem csak a sofőröket, de a képviselőket is ellenőrzik így – idézte a Newsru.com hírportál Szvetlana Gorjacseva ellenzéki képviselőt. A Méltányos Oroszország tagja szerint "a képviselők többségének ugyan nincs takargatnivalója, de az alkotmányból még nem törölték a képviselők jogállásáról szóló törvényt. Márpedig a mentelmi jog és a megfigyelés egymást kizáró fogalmak."

 

 

 

Engineers work on a Global Navigation Satellite System (GLONASS) satellite at the NPO PM applied mechanics institute in the Siberian city of Zheleznogorsk near Krasnoyarsk July 10, 2007. Russia's government-funded GLONASS is a satellite navigation sy
Engineers work on a Global Navigation Satellite System (GLONASS) satellite at the NPO PM applied mechanics institute in the Siberian city of Zheleznogorsk near Krasnoyarsk July 10, 2007. Russia's government-funded GLONASS is a satellite navigation system similar to the GPS system of the U.S. designed to serve military and civil purposes. REUTERS/Ilya Naymushin (RUSSIA)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.