Az Oszmán Birodalom visszatér

Szimbolikus érvényű lehet az a fotó, amely a Nabucco projekt aláírásának ünnepségén készült Ankarában. Ezen Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt veszik körbe épp azoknak az országoknak a kormányfői, amelyek - Közép-Ázsiától a Nyugat Balkánig - egykoron az Oszmán Birodalom részét képezték.

Mint ismeret, az európai közvélemény igencsak támogatja a Nabucco gázvezeték tervét, elsősorban azért, hogy megszabaduljon Moszkva és a Gazprom zsarolásaitól, így nem véletlen, hogy az eseményen José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke is megjelent.

Nagy geopolitikai győzelem ez Törökország számára, mely ezzel olyan szolgálatokat tehet az uniónak, amelyekért cserébe akár az olyannyira áhított tagsághoz is közelebb kerülhet. Nem mellesleg egybevág azon terveivel is, hogy valamilyen modernizált formában újrateremtse egykori ottomán dicsőségét is . írja a Panorama liberális római folyóirat.

Eltekintve a Nabucco-projekt bizonytalan elemeitől - így Azerbajdzsán időnkénti megingásaitól - Törökország számára valóban jelentős előnnyel járhat a gázvezeték megvalósulása, elvégre ez olyan óriási piac létrejöttét is bátoríthatja, amely a politikai célokon túl gazdasági központtá teheti az országot. A Corriere della Serának adott interjújában Erdogan kijelentette: az EU részesedése a török külkereskedelemben már most 51,9 százalék, és ez még csak a kezdet. Valóban, a Nabucco igencsak megemelheti ezt az arányt.

Az egykori Szovjetunió szétesése megnyitotta a török befolyás érvényesülése előtt az utat Közép-Ázsiában, George W. Bush katasztrofális politikája pedig olyan bizonytalan helyzetet teremtett a Közel-Keleten, mely a stabil és erőteljes török gazdaság és politikai befolyás érvényesülését segíti. Ilyen perspektívák láttán Erdogan magabiztossága, mellyel Angela Mrekel német kancellár, valamint Nicolas Sarkozy francia elnök elutasító magatartását kritizálja a török uniós tagsággal szemben, akár még indokoltnak is mondható.

Az érintett országok vezetői az ankarai Nabucco-konferencián július 13-án
Ankara, 2009. július 13. Az érintett országok vezetői részt vesznek Ankarában a Nabucco földgázvezetékről szóló kormányközi megállapodás aláírásán. Az egyezmény azt jelenti, hogy minden részt vevő állam biztosítja a megfelelő szabályozási keretet ahhoz, hogy a vezeték teljes hosszán azonos feltételekkel lehessen a földgázt szállítani. Balra, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke (b) és Bajnai Gordon magyar miniszterelnök (b2). MTI Fotó: Földi Imre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.