A szerző nemzetközi jogász, Közel-Kelet szakértő

„Európa és a Közel-Kelet: egy csőd anatómiája” - című tanulmányunkban az uniós, s benne a magyar diplomácia kettős kudarcát („dupla nulla”) voltunk kénytelenek megállapítani. A nemzetközi közösség a tűzszünet idő előtti követelésével leállítatta Izrael Öntött Ólom hadműveletét és ezzel lehetővé tette a Gázai-övezetben iszlám diktatúrát gyakorló Hamasz továbbélését. Tette ezt annak ellenére, hogy a két egymással békében élő állam koncepciójába a iszlám terrorszervezet nem illett bele és a fennmaradása annak meghiúsítását vetítette előre. A Muszlim Testvériség palesztinai ága a „Földközi - tenger és a Jordán- folyó között” nem kettő, csak egy, a szomszédaival nem békében, hanem permanens háborúban álló iszlám kalifátus megteremtését célozza. A tűzszünet egybeesett Obama beiktatásával, aki elnökként elsőnek Mahmúd Abbaszt, a Palesztin Hatóság elnökét hívta fel a külföldi „államférfiak” közül és biztosította arról, hogy a palesztin állam megalapításának híve.

Izraelben és az Egyesült Államokban kormány- illetve elnökváltás ment végbe. Izrael a Netanjahu vezette Likud kormánnyal jobbra, míg az USA elnökváltással balra tolódott el. Így az álláspontjaik közötti különbség nagyobb lett: az izraeli kormány az izraeli – palesztin konfliktus megítélésében realistább, míg az amerikai elnök idealistább lett. Az izraeli adminisztráció az oslói folyamat 16 éve alatt szerzett tapasztalat alapján úgy ítélte meg, hogy a „háború folytatódik” és a hadviselés közepette a diplomácia eszközei alkalmazhatatlanok. A diplomáciai rendezésnek akkor lehet helye, amikor a palesztinok belátják, hogy nem képesek Izraelt elpusztítani. Egyiptom 1979-ben, míg Jordánia 1994-ben belátta és békét kötött. A palesztinok még nem. Obama viszont „hic et nunc” megoldást akar. Ő egy másik tapasztalatra hivatkozik, még ha az európai is. Megbízottja Mitchell szenátor ugyanis sikerrel járt Észak-Írországban és most ezt a modellt kívánja a Közel-Keleten is megfelelően alkalmazni. Nem tudja, hogy úgy látszik, hogy a Hamasz nem IRA és a Közel-Kelet nemcsak geográfiaiailag különbözik Európától. Obama tévesen leegyszerűsítve a konfliktust abból indul ki, hogy a palesztin terror az önálló palesztin állam hiányának a következménye.

Az Obama-terv még meg sem született, a Netanjahu kabinetet még be sem iktatták, ám az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt azt követelte Netanjahutól, hogy ismerje el a „két-állami megoldást”. Sőt nemcsak követelte, de szankciókat is helyezett kilátásba arra az esetre, ha a megalakuló Netanjahu-kormány nem hajtana fejet a nemzetközi közösség akarata előtt. Az EU komisszárjai, Javier Solana és Benita Ferrero-Waldner ennek hangot is adott. Brüsszel a májusra tervezett EU-Izrael csúcsot határozatlan időre elhalasztotta, így a kapcsolatok felértekélését befagyasztották. A csúcstalálkozóra addig nem kerül sor, amíg Netanjahu el nem ismeri a palesztin államot. Washington még az Irán elleni fellépéshez való „rugalmas hozzáállást” is ahhoz kötötte, hogy Izrael elfogadja-e a két-államon alapuló megoldást. Annak ellenére, hogy a PFSZ elnöke, Mahmúd Abbasz kijelentette, hogy a palesztinok sohasem fogják Izraelt zsidó államként elismerni és nem hajlandóak lemondani a több milliós palesztin menekültek Izraelbe való un.”visszatérési jogáról”. Így a palesztinok szemében a „két-állami megoldás” egy „zsidóktól etnikailag megtisztított arab” valamint „egy kétnemzetiségű arab-zsidó államból” áll. Erre Mahmúd Abbaszt Obama és az Európai Unió bátorította fel azzal, hogy Izraeltől a zsidó telepítési tevékenység azonnali befagyasztását követeli Jeruzsálemtől. Sőt a már meglévő zsidó települések „természetes növekedesét” sem engedi meg, holott a korábbi amerikai elnökök ezt hallgatólagosan helyben hagyták. Pedig Abbasz számára a „két-állami” elismerése csak átmenet az egy, a PFSZ Alapokmány szerint arab állam felé. Ez a hozzáállás megjelenik a közvélemény kutatási eredményekben is. Nem csoda hát, ha 2007-ben a „Pew Global Attitudes Project”-ben megkérdezett palesztinok 77%-a nem ismerne el egy, a palesztin állam mellett békében élő zsidó államot. Ezzel szemben az izraeliek 61%-a támogatná a palesztin állam megalakítását. Obama ennek ellenére kihasználja, hogy egy atomfegyverrel rendelkező Irán létében fenyegetné Izraelt és azzal zsarolja Jeruzsálemet, hogy amenniyben Izrael a palesztin állam megalakulását nem hagyná jóvá, Washington nem lenne segítőkész az iráni atomválság kezelésében.

Alkalmas-e az Obama terv a közel-keleti béke megteremésére?

Ma egyértelmű konszenzus uralkodik ebben a kérdésben a nemzetközi közösségben. Az előzetes feltételektől függő palesztin államiságot George W. Bush kezdte el hirdetni már 2002 június 24.-én mondott híres beszédében. Bush kijelentette, hogy politikai és gazdasági reformok szükségeltetnek és ennek függvényében az új, a terror és a korrupció által nem korrumpált palesztin vezetés alakíthatná meg a palesztin államot. Bush erről az ösvényről azonban az anapoliszi folyamatban letért. Ott fogalmazódott meg a feltételek nélküli palesztin állam gondolata, amelynek megalakulásával varázsütésre automatikusan megoldódik az izraeli – palesztin konfliktus. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is nemrégiben egyhangúan támogatásban részesítette a két-állami megoldást és az Európai Unió is határozottan támogatja. XVI. Benedek pápa legutóbbi Szent-Földön tett útján a palesztin állam megalakítására szólított fel. Az egyetértés ebben elsöprő. Amint azt Henri Guaino, Nicolas Sarkozy elnök tanácsadója is kifejtette: "Mindenki békét akar. Az egész világ palesztin államot akar.” Ebben egyérelműen fogalmazódik meg, hogy az Obama koncepció lényege: a béke a palesztin állam megalakulásától függ.

A csaknem kivétel nélkül álló nemzetközi konszenzus ellenére Obama „két-állami megoldása”, jelenlegi formájában, kudarcra van ítélve. A békét nem lehet elérni azzal, hogy a palesztinoknak szuverenitást biztosítunk, mert a palesztin szuverenitás sosem volt az arabok célja. A „palesztin nép” és a „palesztin állam” koncepciója csak taktikai eszköz volt a szentföldi zsidók és Izrael Állam mesemmisítéséért folytatott harcban. Időről-időre a két-állami megoldást már szóba került, ám azt a arabok ezt mindig is elutasították. Mielőtt még azonban ennek részleteit vennénk elemzés alá, meg kell jegyeznünk: megoldása csak matematikai feladványoknak van, társadalmi konfliktusok csak feloldhatók. Egy társadalmi konfliktus hús-vér emberek és azok meghatározott csoportjai között feszülnek. Mindenekelőtt a feloldásban résztvevő alanyoknak előbb nemcsak el kell fogadniuk a tervet, de végre is kell hajtaniuk ahhoz, hogy a terv megvalósítható is legyen és a célzott eredményt hozza.

A két-állami javaslat nem most vetődik fel először:

a. 1937-ben a brit Lord Peel-bizottság javasolja Palesztina felosztását egy zsidó és egy arab államra. Az előbbi területe igen kicsi lett volna, mindössze a mandátum terület 15%-ra terjedt volna ki. A nagyobb rész az araboké lett volna és egy harmadik rész Jeruzsálem és Betlehem környéke pedig brit igazgatás alatt maradt volna. A Jewish Agency tárgyalási alapként elfogadta volna, ám a Magasabb Arab Bizottság, Hadzs Amin el-Husszeini vezetésével elutasította és folytatta a 1936-ban általános sztrájkkal és fegyveres felkeléssel elindított terrorháborút.

b. 1939-ben a palesztinai arabok elutasították a brit Fehét Könyvet, amely a zsidó bevándorlást 70000-ben korlátozta a II. Világháború fél évtizedére, minimálisra csökkentette a zsidó földvásárlást és tíz éven belül arab állammá alakította volna Palesztinát. Az arabok ezt is elutasították. Azonnali államot követelték és a zsidó bevándorlást teljesen le akarták állítani. Olyan államot akartak, amely zsidóktól teljesen meg van tisztítva.

c. 1947-ben a ENSZ Közgyűlés 181-es számú határozata Palesztina területét egy zsidó és egy arab államra ajánlotta feloszlatni azzal, hogy Jeruzsálemet tíz évre ENSZ igazgatás alá sorolta volna. Jewish Agency, a palesztinai zsidók képviseletében ezt elfogadta és békét ajánlott az araboknak. A háború után brit javaslatra és közreműködéssel létrejött Arab Liga, valamint a palesztinai arabok ezt elutasították és katonai erővel próbálták meg ellehetetleníteni a zsidó állam megalakulását és lakóit terrorral elűzni.

d. 1947 és 1967 között a ma követelt terület: a Gázai-övezet, Judea és Szamária, valamint Kelet-Jeruzsálem arab fennhatóság alá tartozott. Ám ekkor még szóba sem jött a palesztinai arab állam megalakulása. A PFSZ Alapokmány 24 §-e szerint e területek nem képezik a jövendő palesztin állam részét. 1967-ben Izrael felajánlotta az elfoglalt területek visszaadását a béke fejében és reményében. Ám erre az ajánlatra a három kartúmi nem volt a válasz: Nem tárgyalunk, nem ismerjük el Izraelt és nem kötünk békét vele.

e. 2000-ben Ehud Bárák kormányfő Camp-Davidben, majd Tábában ajánlotta fel a palesztin állam megalakításának lehetőségét, de Arafat elutasította és parancsot adott az Al-Aksza Intifáda kirobantására.

f. 2002-ben a Road-map-t mindkét fél elfogadta Ariel Saron kormányfő 14 fenntartással, ám Mahmúd Abbasz fenntartások nélkül. A terve szerint a palesztinoknak be kellett volna szüntetni a terrort és az arra való uszítást, egy megreformált palesztin vezetés pedig ideiglenes államot alapíthatott volna. Ezt sosem teljesítették.

g. Az annapoliszi folyamat keretében Tzipi Livni és Mahmúd Abbasz keresett megoldást a végleges státusz rendezésére, de nem tudtak megállapodni. A palesztinok vezetője ugyanis nem volt hajlandó lemondani a palesztin menekültek hazatérési jogáról és Jeruzsálemről, valamint elismerni Izraelnek zsidó államként való létezési jogát.

Ezekből egyértelmű a következtetés, hogy hiába akar a világ a palesztin államot alapítani, ha azt maguk a palesztinok nem akarják. Nem akarnak két államot, legfeljebb csak egyet. Ám abban a palesztinok maguk sem tudnak megegyezni, hogy ez milyen legyen. A Hamasz iszlám kalifátust, a Fatah pedig egységes arab államot akar létrehozni a Brit Mandátum területén és ebbe Jordánia is beleértendő. Ha Obama elképzelséei szerint alakulna meg a palesztinai arab állam, sorban a 22. arab állam, az halálos fenyegetést jelentene nemcsak Izrael, de Jordánia számára is. E történelmi checklist-ből is nyilvánvaló, hogy a palesztinok idáig minden két-állami megoldást elutasítottak. Miből gondolja akkor Obama és Solana, hogy ezúttal ez most másképpen lesz?

Megvalósítható-e az Obama-terv?

Ehhez elemeznünk kell a terv eddig már kiszivárogtatott részleteit. A terv a 2002-ben kibocsátott szaúdi elképzelésen alapul, amely a közel-keleti rendezés átfogó megoldását sürgeti. Izraelnek – a terv szerint - ki kellene vonulnia az 1967-ben elfoglalt „arab” területekről, cserébe pedig az arab világ „normalizálná” kapcsolatát a zsidó állammal. Előírja az ENSZ Közgyűlés 194-es számú határozatának alkalmazását, amelyre az arabok, megalapozatlanul és jogosulatlanul ugyan, de a „visszatérés jogát” alapítják. Az igazság az, hogy e tervet kibocsátásakor senki sem vette komolyan. Szaúd-Arábia az Egyesült Államok szövetségese kínosan érezte magát amikor kiderült, hogy az Ikertornyok felrobbantói szinte kivétel nélkül szaúdiak voltak. Imázsjavító intézkedésről volt szó, nem valóságos tervről. Izrael is elutasította hiszen a terv burkoltan a zsidó állam felszámolását készítette elő. A legnagyobb baj vele az volt, hogy előbb Izraelnek ki kellett volna vonulnia valamennyi 1967-ben elfoglalt területről és az arabok csak aztán normalizálták volna a kapcsolatokat. Nem egyenrangú tételek álltak egymással szemben. A kivonulással a zsidó állam kiszolgáltatott helyzetbe kerülne az 1949-es védhetetlen fegyverszüneti vonalak mögött. Ráadásul a „normalizációt” az arab államok bármikor, minden következmény nélkül felmondhatták volna.

Obama dicséretére legyen szólva igyekszik a szaúdi tervet módosítani. Mostani elképzelése szerint a létrejövő palesztin állam demilitarizált alakulatként nem rendelkezne katonai szövetség megalakításának jogával sem. Izraelnek többé-kevésbé az 1967 június 4.-i állapotba kellene visszavonulnia, terület- illetve lakosságcserével módosítva. Obama Izrael egységes fővárosát, Jeruzsálemet három részre osztaná. A palesztin állam fővárosaként Kelet-Jeruzsálem arabok lakta külvárosai szolgálnának. Az Óváros viszont, corpus separatumként az ENSZ nemzetközi igazgatása alá kerülne. Izraelnek pedig át kellene adnia a Golan-fennsíkot Szíriának. Obama viszont azt szeretné, ha a palesztinok lemondanának a „menekültek Izraelbe való visszatérési jogáról” és az újonnan megalakult palesztin államban (Judeában, Szamáriában és Kelet-Jeruzsálemben), illetve azon államok területén telepednének le, amelyekben jelenleg rezidensek.

Vajon mit szólnak az érintettek a tervhez? Hozzájárulásuk nélkül a terv nem valósítható meg. Ha a terv megvalósul és létrejön a palesztin állam, vajon béke köszönt-e be az olajfák alatt?

Izrael előfeltételek nélkül kész a Szíriával való egyezkedésre. Szíria viszont már jelezte, hogy csak abban az esetben hajlandó Izraellel tárgyalni, ha a zsidó állam még a megbeszélések előtt elkötelezi magát Básír Asszadnak a Golan-fennsík visszaadására. Ha ez megtörténik, akkor lehetne szó a „normalizálásról”. Izrael csak előfeltételek nélkül tárgyalna.

Obama azt követeli, hogy Izrael fagyassza be Judeában, Szamáriában és Kelet-Jeruzsálemben a zsidó telepítési tevékenységet. Izrael szerint az egységes Jeruzsálem nem „megszállt terület”, hanem a zsidó állam egységes és örökös fővárosa. Az izraeli kormányfő nemrégiben bizonytalan időre elhalasztotta párizsi útját amiatt, hogy a francia külpolitika Jeruzsálem megosztását követeli. Ez az uniós álláspont is. A mostani kormányzat azonban be akarja fejezni Jeruzsálem körül a zsidó településekből álló gyűrűt és a város egységéből és örökös fővárosi jellegéből nem enged. Izrael Judeában és Szamáriában nem hozna létre új településeket, de a meglévők „természetes növekedésének” nem állna útjába. Az amerikai adminisztráció azonban teljes befagyasztást követel.

Abbasz határozottan ellenzi, hogy a palesztinok lemondjanak a „menekültek visszatérési jogáról”. Viszont követeli, hogy Izrael elviekben vállaljon felelősséget a menekültek problémájért. Utána tárgyalnának csak arról, hogy hány millió palesztin menekült telepedne le Izrael Államban. A zsidó állam viszont nem hajlandó felelősséget vállalni azért, amit el sem követett. Különben is töb millió arab letelepedése a zsidó államban, megszüntetné annak zsidó karakterét és csak átmenet lenne a felszámolásához.

A terv elfogadtatását lehetetlenné teszi, hogy a palesztinok nemzeti kétségben léteznek. A gázai háborút az amerikai adminisztráció, az EU, valamint a Kadima-kormány csődpolitikája következtében a Hamasz túlélte. A Hamasz azonban nem hajlandó elfogadni a Kvartett három feltételét: Izrael elismerését, a PFSZ által korábban megkötött szerződések elfogadását és a fegyveres erőszakról való lemondást. Így a palesztinok egysége nem állítható helyre. Netanjahu még ha meg is állapodna Abbasszal, azt a Hamasz a maga részére nem tekintené kötelezőnek. Szíria még ha meg is állapodna Izraellel, nem szakítana Iránnal. Szíria sem csak azért áll háborúban Izraellel, mert a zsidó állam „megszállva tartja” a Golan-fennsíkot. Libanonban pedig a június 7-i választások után az iráni „zsoldoshadereg”, az iszlám fundamentalista, a síita Hezbollah meghatározó befolyást szerezhet a kormányban, amely kizárna bármiféle megállapodást Izraellel.

Obama terve spekulatív tervének kudarca borítékolható. Afféle „Patyomkin falu”, amelyben a házaknak csak a homlokzata van megépítve, az oldalsó és hátsó támfalak nem. Obama esélye terve elfogadtatására a nullával egyenlő. Most azt nézzük meg, hogy mégis mi történne, ha a felek – valamilyen csoda folytán – mégis elfogadnák a terv alapvető elemeit. Vajon a terv egy hipotetikus elfogadás esetén alkalmas lenne arra, hogy rendezze a palesztin kérdést és helyreállítsa a békét a térségben?

E terv értelmében Izraelnek ki kellene vonulnia az 1967-ben elfoglalt területekről és a megállapodásban fel kellene számolnia a zsidó településeknek legalábbis egy jelentékeny részét. Amit nem számolnának fel azt terület- illetve lakosságcserével korrigálnák. Így Izrael kivonulna a Nyugati-partról (Judea, Szamária és Kelet-Jeruzsálem területeiről) és átadná a Golán-fennsíkot Szíriának. Megalakulna a palesztin miniállam a Nyugati-parton, Kelet- Jeruzsálem fővárossal. A megosztott Jeruzsálem Óvárosába az ENSZ kéksisakos békefenntartói vonulnának be. A Fatah és a Hamasz csak ezután döntene az átmeneti egységkormányról és az elnöki valamint a parlamenti választások kiírásáról. Ha létezik ugyanis esély a palesztin egység megteremtésére, az csak az izraeli kivonulás után következhet be. A Hamasz – elutasítva a Kvartett feltételeit – az Izraellel való tárgyalásokat valószínűsíthetően a Fatahra „bízza.”

Tételezzük fel, hogy a felek az Obama tervet teljes egészében elfogadják és valami „csoda” folytán Izrael is beleegyezik, hogy kivonul Jeruzsálem Óvárosából és a Siratófallal együtt ENSZ közigazgatás alá helyezéséhez hozzájárul. Mahmúd Abbasz pedig feladva minden eddigi álláspontját lemond a palesztin menekültek Izraelbe való visszatéréséről. Izrael a zsidó települések egy részét megtartja ugyan, ám terület- és lakosságcserét hajtanak végre a kompenzáció érdekében. Izrael a zsidó települések másik részét lebontja és közel 300 ezer embert telepít ki. Kivonul a területekről, sőt ráadásul a biztonsági kerítés nagy részét is lebontja. Mahmúd Abbasz elismeri Izraelt zsidó államként és Netanjahu is elismeri Palesztinát a palesztinok államaként. A kivonuló izraeli egységek helyében a Jordániában az amerikaiak által kiképzett és felfegyverzett palesztin egységek veszik át a rendfenntartói szerepet.

A megállapodás új lehetőséget teremt az egymással szembenálló palesztin frakciók számára. A Hamasz és a Fatah megegyezik, hogy egy megreformált PFSZ védőernyője alatt egységkormányt alakítanak. Hanije ugyanis bevállalja a Dahlan-trükköt. A PFSZ elismerte Izraelt, szerződéseket kötött a zsidó állammal és lemondott a fegyveres erőszak alkalmazásáról. A Fatah azonban ezt ma sem ismeri el és ez a lehetőség a Hamasz számára is megnyílik. A két szervezet félreteszi ellentéteit és összehangolja erőfeszítéseit a főellenség, Izrael illetve a zsidók elleni harcban.

A gázai forgatókönyv a Nyugati-parton

Ettől kezdve minden a gázai forgatókönyv szerint működik. 2010-re kiírják a Palesztin Hatóság elnöki és az általános „parlamenti” választásokat. Mind a Gázai-övezetben, mind pedig a Nyugati-parton ugyanis jelenleg ex-lex állapot van. 2006 januárjában az általános választásokat a Hamasz nyerte. Ám 2007 nyarán a Hamasz a Gázai-övezetben katonai puccsot hajtott végre és felfüggesztette a „jogrendet”, hogy sari’án alapuló iszlám diktatúrát vezessen be. Mahmúd Abbasz ezzel egyidőben figyelmen kívül hagyva a 2006-os választások eredményeit „ideiglenes kormányt” alakított Szalam Fajjad vezetésével. Ám hatalmának megőrzését a térségben állomásozó izraeli egységeknek köszönhette. A közvélemény-kutatások szerint ha a választások ma lennének, akkor is a Hamasz nyerné azokat. Ráadásul ha Abbasz lemond a palesztin menekülteknek Izraelbe történő visszatéréséről a megérkező menekülteknek képtelen lesz lakhatást és munkát biztosítani. A frusztráció a palesztin állam megalakulása ellenére akkora lesz, hogy Abbasznak a választásokon megsemmisítő vereséget szenved majd. Abbasz mint Gázában is tette nem akarja majd a hatalmat önként a Hamasznak átengedni, így a Hamasz iráni segítséggel, katonai puccsal ragadja azt magához. Az amerikaiak által felfegyverzett és kiképzett Fatah erők harc nélkül adják meg magukat és a Hamasz oldalára állnak. Az egységek az izraeli – palesztin határ mentén sorakoznak fel. Valóra válhat a kiképző Kennet Dayton tábornok jóslata, az amerikaiak által kiképzett Fatah erők valóban a izraeliek gyilkosaivá válnak. A Nyugati-partra letelepített menekültek milliói sorakoznak fel az izraeli – palesztin határon, hogy a visszatérés szent jogát a Fatah árulása ellenére is realizálják.

Libanonban a Hezbollah olyan jól szerepel a választásokon, hogy többségi kormányt alakíthat. Felszólítja az ENSZ erőket a távozásra és felvonul az izraeli – libanoni határon. Bár Libanon megkapja az általa vitatott Sába-farmot Izraeltől, most felfedezi, hogy az izraeli Metullah és Kirjat Smoná is valamikor „Libanonhoz tartozott”. A feszültség a határon fokozódik, egyre több a Hezbollah által kezdeményezett fegyveres incidens. Bár Izrael megállapodott Szíriával és átadta a stratégiai fontosságú Golán-fennsíkot. Damaszkusz izraeli fenyegetésre hivatkozva a demilitarizációs megállapodás ellenére bevonul a Golán-fennsíkra.

Az ENSZ vizsgálóbizottsága a Gázai-övezetben Izraelt bűnösnek találja a nemzetközi jog normáinak súlyos megsértésében. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa meghozza ki tudja hányadik elítélő határozatát. Egy spanyol bíróság letartóztatási parancsot bocsát ki az Interpolon keresztül Izrael politikai és katonai vezetői ellen a 2002-ben Szalah Sehadeh ellen elkövetett célzott megsemmisítés miatt.

Míg a nemzetközi közösség a észak-koreai műválsággal foglalkozik, Irán a finisbe érkezik és végrehajtja első kísérleti atomrobbantását. A figyelem és Izrael erőinek lekötése érdekében regionális konfliktust robbant ki. A terv része, hogy fegyvertelen palesztin milliókat indítsanak el az izraeli határ felé. Tudják, hogy az izraeli katonák nem lőnek fegyvertelen polgári lakosokra. Az ötletet a Hezbollah már kipróbálta Dél-Libanonban és működött. Benjamin Netanjahu kormányfő válságtanácskozást hív össze, hogy döntsenek a tények ismeretében a sürgősen megteendő lépésekről. A Hamasz és a Hezbollah minden irányból rakétákat lő ki Izraelre. Izraelben megáll a légiforgalom, mert az utasszállító gépek elérhető távolságban lesznek. A fegyveres provokációkra északról, délről és keletről Izrael katonailag válaszol. Ezúttal a harc a Hamasz és a Hezbollah teljes megsemmisítéséig folyik majd.

Obama terve téves és megvalósíthatatlan

Obama két-állami koncepciója ebben a formájában nyilvánvalóan téves. A palesztinok mindig is elutasították a két-állami megoldást, céljuk az egységes, zsidóktól megtisztított, „Judeinfrei” arab állam megteremtése a Jordán-folyó és a Földközi-tenger között. Egy miniállam megalakítása súlyos veszélyt rejt magában nemcsak Izraelre, de Jordániára nézve is. Az arabok számára a „palesztin nép” koncepciója és a „palesztin állam” maga sosem szolgált célul, csak eszközeként Izrael Állama és a térségben bármiféle zsidó jelenlét felszámolásának. A PFSZ a „palesztin” állam megalakításával várhatóan megszűnik. A Hamasz győzelmével átmenetileg újabb iszlám állam jelenik meg a térképen. Az Obama terv nem alkalmas arra, hogy „megoldja” az izraeli – palesztin konfliktust és nem békét, de elkerülhetetlenül regionális háborút robbant ki a térségben. Megnöveli az iráni befolyást és ellehetetlenítheti az Irán elleni fellépést is. Irán ennek következtében atombombához juthat, amely jelentős hatalmi eltolódást eredményezhet a térségben.

Az eseményeket Obama és az EU spekulatív, valóságidegen, „béketerve” készítette elő, amely sem a létező nemzetközi jognak „jus cogens” sem a tartós béke megteremtését célzó külpolitikai céloknak nem felel meg. Ez a terv spekulatív séma, afféle Patyomkin-falu, amely csak képzeletben alkalmas arra, hogy a közel-keleti problémát megoldja, a valóságban nem.

Ez azt jelentené, hogy a közel-keleti válságnak ne lenne feloldása? Semmi esetre sem. Még nem késő egy életképes, megvalósítható terv kidolgozására.