A szerző nemzetközi jogász, Közel-Kelet szakértő

Az egyoldalú izraeli tűzszünet és az azt követő csapatkivonás után a Hamasz most szemrevételezi: mekkora károkat szenvedett. A súlyos csapás, amelyet e háborúban el kellett viselnie, a több száz fegyveres halála és a fegyver- illetve rakétaarzenál jelentős elpusztítása ellenére győztesnek nyilvánította magát. Ez persze viszonylagos, hiszen Egyiptom nyilvánvaló katonai veresége ellenére az 1973-as háborút is győzelemként éli meg és évről-évre így emlékezik meg róla. Jelen esetben azonban a Hamasz valóban sikerként könyvelheti el, hogy hadseregének túlnyomó állománya és közel 1000 rakéta érintetlen maradt. Izrael teljes egészében kivonult az övezetből, így a rejtekhelyről előbújó vezetés ismét átveheti a hatalmat az övezetben és a csaknem kétmilliárd dollárra rúgó újjáépítési támogatás jelentős részét ismét fegyverekre fordíthatja.

A média Izrael „háborús bűntetteivel” van tele és különböző európai bíróságokon Izrael politikai és katonai vezetői ellen büntető eljárások indulnak. Obama változtatott Bush konfrontatív politikáján és Európa korábbi stratégiájához igazította az Egyesült Államok politikáját. John Kerry, a Szenátus külügyi bizottságának elnöke a Gázai-övezetben a Hamasszal keresett érintkezést, míg Damaszkuszban a szír diktátort, Asszadot bízta meg, hogy segítsen a kapcsolatfelvételben. Washington rábólintott a palesztin egységkormányt elérni törekvő kairói erőfeszítésekre és ezzel megnyitotta az utat a Hamasz elismerése és vele szemben alkalmazott nemetközi blokád enyhítése majd feloldása felé.

A nemzetközi kvartett, amelynek az Európai Unió is tagja, az izraeli – palesztin válság megoldását a két, egymással békében élő állam létezésében látja. Anélkül, hogy jogosan vitatnánk e koncepció megvalósíthatóságát e célhoz az Európai Unió, s benne Magyarország háborúval kapcsolatos politikája nem vitte közelebb, éppenséggel most még messzebbre vagyunk e cél megvalósulásától. A háborúban a nemzetközi közösség, az ENSZ és az Európai Unió kezdettől fogva az erőszakos cselekmények beszüntetését követelte, egyenlőségjelet téve az agressziót elkövető Hamasz és a védelmet gyakorló Izrael között. E politika végül is elérte célját. A korai tűzszünet következményeként a Hamasz maradt az övezet ura, amelynek kifejezett célja, hogy Izrael Államot felszámolja, zsidó lakóit megölje és elűzze.

Az uniós és magyar külpolitika ugyan elismerte Izrael jogos védelemhez való jogát, ám úgy vélte: a zsidó állam aránytalan mértékben alkalmazott erőszakot. Ezt a vétlen civil áldozatok állítólagos nagy számából vonta le az európai (magyar) diplomácia és azonnali tűzszünetet követelt. Ez az álláspont kettős inkompetencián, a nemzetközi jogi és külpolitikai vonatkozásban is a helyzet helytelen értékelésén alapult. Az eredmény dupla nulla, mint azon a bizonyos magyar – luxemburgi focimeccsen, amelyben a felek gól nélküli, igazságos, de a magyar foci egykori hírnevéhez méltatlan eldöntetlenben „állapodtak meg.” Az izraeli háborúban alkalmazott erő ugyanis a nemzetközi jog alapján nem volt aránytalan. A téves állásponton alapuló tűzszüneti követelés pedig annak a Hamasznak a hatalmát tartotta fenn, amely elutasítja a két-állami megoldást, így lehetetlenné téve a válság rendezését szolgáló európai (magyar) elképzeléseket. Gyarmati István így teljes joggal nevezte ezt a politikát „elvtelennek és eredménytelennek."

Nem minden erőszak jogszerűtlen. Az agresszió igen, de nem a jogos védelemben alkalmazott erőszak. A gázai háborúban a jogellenes agressziót a Hamasz követte el. Izrael 2005 szeptemberében teljes mértékben kivonult a gázai övezetből. Nemcsak a katonák hagyták el bázisaikat, de Izrael felszámolta településeit is, és kitelepítette annak lakosságát (8500 embert). A de facto elfogadott nemzetközi „határon" át az elmúlt években legkevesebb 6600 rakétát lőtt ki izraeli településekre, hogy azok lakosságát megölje vagy elűzze. A Hamasz semmilyen összefüggésben nem lehet a nemzetközi rendezés része. Nem ismeri el a nemzetközi jogrendet, kizárólagosan az iszlám jog alapján tevékenykedik, amely kizárja zsidó állam létezését egy hajdan moszlim fennhatóság alatt álló területen. Alapokmánya ennek megfelelően a zsidó állam (ENSZ tagállam) felszámolását, apartheidet, a zsidó lakosok elűzését (etnikai tisztogatás) vagy megölését (genocídium) tűzi ki céljául. Ennek megfelelően a Hamasz nemzetközi jogi szempontból specifikusan is terrorszervezet. Ez a minősége nem zárja ki, hogy a szervezet 2006 januárjában demokratikusan jusson hatalomra (van erre más példa is), hogy aztán nyáron jogellenes agresszióval háborút robbantson ki, elrabolja Gilád Salit tizedest és in communicado tartja azóta is fogságban. A Vörös Kereszt képviselőit azóta sem engedi a fogolyhoz és megszégyenítő eljárásoknak vetik alá. 2007 nyarán katonai puccsal felszámolta a Palesztin Hatóságot, politikai ellenfeleit meggyilkolta és megkínozta, iszlám diktatúrát vezetett be, hogy előkészítse az iszlám jog érvényesítését az övezetben.

A Hamasz elutasítja az oslói békefolyamatot, így a korábban aláírt szerződések érvényességét nem ismeri el. A két, egymással békében élő állam koncepciója helyett, nyíltan az egy, a környezetével szemben revánsra vágyó, expanzív terjeszkedő, agresszív katonapolitikát folytató iszlám állam megteremtését vallja, amely nem elkülönült nemzetállam, de az eljövendő iszlám világ kalifátus része. Nem kell különösebb kommentár ahhoz, hogy a Hamasz-hatalom mennyire ellentétes a nemzetközi közösség elképzeléseivel. A Hamasz, amely az elmúlt két évtizedben több mint 500 izraeli polgári személyt gyilkolt meg és több ezret sebesített meg, nyíltan Izrael polgári lakosságát vette célkeresztbe. Izrael célja velük szemben a rakétafenyegetés felszámolása volt. Izrael legitim katonai célpontokat támadott a háború során. Így katonai parancsnokságokat, fegyvereseket, logisztikai bázisokat, gyakorlótereket, fegyver, lőszer- és rakéta raktárakat, rakéta kilövő állásokat és a tevékenységet támogató intézményeket. Bár támadás érte polgári létesítményeket is, amelyek azonban csak azáltal váltak katonai célponttá, hogy a Hamasz rakéta vagy tüzérségi lövedék kilövésére,fegyverek raktározására, parancsnokaik számára menedékhelyként használták. Izrael mindent elkövetett, hogy a vétlen polgári lakosság ne sérüljön. A támadás előtt arab nyelvű röplapokon és mobil SMS-en szólították fel a lakosságot a távozásra. Mint azt a palesztin orvost és családját is, akinek házából célra irányították a Hamasz orvlövészeit. A család a figyelmeztetés ellenére, hogy veszélynek teszi ki magát nem hagyta el lakóhelyét. Így az izraeli tank, amely a felső emeletet vette célba nemcsak a Hamasz egységet semmisítette meg, de az orvos három lánya is meghalt. A felelősség ebben az esetben is a Hamaszt terheli, mert polgári létesítményt a háborúban megengedhetetlen módon katonai célokra használt fel.

Az aránytalanságot hangoztatók a Hamasz rakéták izraeli áldozatainak számát hasonlítják össze a gázai hadművelet során elesettek számával. Ez több szempontból is helytelen. Először is figyelmen kívül hagyja, hogy Izrael csak katonai célpontokat támadott. Egy polgári létesítmény is legitim katonai célponttá válhat azonban, ha az ellenség katonai aktivitás helyszínévé teszi a nemzetközi jog durva megsértésével. Az áldozatok pontos számát és hogy abból mennyi a polgári áldozat nehéz megállapítani. A Hamasz, amelynek fegyveresei a nemzetközi jog megsértésével civil ruhában harcoltak, szándékosan feltupírozta a számadatot. Mindenesetre az áldozatok jelentős része 17 és 25 közötti fiatalember, akik minden feltételezés szerint a Hamasz civil ruhába bujtatott fegyveresei voltak. Valószínű, hogy az áldozatok valós száma nem több a az eredetileg megállított 1300 felénél, ám ezen belül is még viszonylag nagy lehet a gyermekáldozatok száma.

Hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy Izraellel szemben a Hamasz szándéka és célja szerint mindent elkövetett, hogy a polgári lakosság mindkét oldalon a lehető legnagyobb számban essen az erőszakos cselekmények áldozatául. Ez részét képezte háborús stratégiájának. A terrorcsoport azzal tisztában volt, hogy katonailag nem veheti fel a versenyt a zsidó állam hadseregével. Abban viszont bízott, hogy a városi harcokban, házról-házra közelharc folyik majd, Izrael súlyos veszteségeket szenved és a halott zsidó katonák látványától az izraeli közvélemény hamar besokall és hazahívatja a fiúkat. A Hamasz másik stratégiai szövetségesévé Európát és a nemzetközi közösséget tette talán anélkül, hogy az ennek egyáltalában tudatában lett volna. A szervezet a nemzetközi jog sérelmével élő pajzsként használta saját polgári lakosságát, és ezen belül különös hangsúllyal a gyermekeket. Jól ismerik ugyanis a Nyugat „gyengeségeit”, hogy nem bírják elviselni a civilek és gyermekek sebesüléseit és halálát és ez majd arra bírja az ENSZ-t és a Nyugatot, hogy Izraelt a harcok kellős közepén, idő előtt a tűzszünet elfogadására kényszerítik majd.

Nem jött be mindkettő. Amikor a legsúlyosabb harcok folytak, egy álló héten át Izrael csodálatos módon egyetlenegy katonát sem vesztett. Hiába fenyegetőzött a Hamasz szóvivője: a Gázai-övezet nem Izrael, hanem a Hamasz temetője lett. Az izraeli zsidó közvélemény az utolsó pillanatig teljes mértékben a hadműveletek mellé állt. A Nyugattal és a médiával való „szövetség” azonban működött. Ebben a Bush adminisztráció keze is benne volt, hiszen nem vétózta meg az 1860-as számú BT határozatot, amely a Hamaszt még csak meg sem említi, viszont Izraelt tűzszünetre és csapatainak az övezetből való kivonulásra szólítja fel.

A média teljesítette a Hamasz elvárásait. Aki a CNN adásait nézte a sebesültek és a halottak kivétel nélkül civil ruhás személyek voltak. Így az ENSZ iskola nem létező bombázását és annak nem létező halottait, (ENSZ most adminisztratív hibának minősítette, hogy korábban azt állította: ENSZ iskolát ért támadás.) a palesztin sofőr meggyilkolását, a vádakat a háborús bűncselekményekre, a foszfor sztorit és egyéb valótlan történeteket. Arab politikusok emberiségellenes bűnökről és háborús bűncselekményekről számoltak be. Az élő pajzs így meghozta gyümölcsét. A holt gyermekek a Hamasz számára jó üzletnek bizonyultak. Az iszlám diaszpóra egész Európában zsidó- és Izrael-ellenes tüntetéseken tiltakozott, a szélsőbalos (liberális „jogvédő”, anarchista, kommunista) és szélsőjobbos(náci) erőkkel karöltve. A propagandaháborút így egyértelműen a Hamasz nyerte. Sikerült ugyanis feje tetejére fordítani a valóságot. Egy rasszista (apartheid), antiszemita, tömeggyilkos szervezetnek, amely végső céljaként Izrael felszámolását és a zsidóság kiirtását és elűzését célozza elérni és ennek érdekében lehetőségei legjavát kihasználva mindent el is követett, sikerült elhitetnie a nyugati közvéleménnyel, hogy mindezzel most Izraelt vádolják a Hamasszal és a palesztinokkal szemben. Az EU pénzén fenntartott palesztin és liberális szélsőséges társadalmi szervezetek, európai emberi jogi segítséggel büntető perek sokaságát indították és indítják még, hogy Izrael és a zsidóság legitimitását felszámolják. A párizsi és toulouse-i zsinagógák, zsidó iskolabuszok elleni merényletek is a Hamasz propaganda sikerét jelzik. Olaszországban és Magyarországon a náci idők emlékét idézve zsidó áruk bojkottjára szólítanak fel.

A tudatlanságnak, a rosszindulatnak és a zsidógyűlöletnek ez a hulláma hazánkat is elérte. Morvai Krisztina most a Hamasz forgatókönyve szerint mindazzal Izraelt vádolja, amelyet a palesztinok és a Hamasz követett el Izrael lakosságával szemben az elmúlt száz év alatt. Áldozatból gyilkost és gyilkosból áldozatot faragott. Régi módszer ez: annak idején Hitler a második világháborút és a zsidóság megsemmisítését is azzal indította el, hogy a nemzetközi zsidóságot a háború kirobbantásával és Németország megsemmisítésének szándékával vádolta meg. Minél nagyobb a hazugság, annál hihetőbb olvashatjuk ki Hitler soraiból (Mein Kampf). Innen már nincs kiút: Morvai szerint ha Izrael gázai háborúja jogszerű volt (márpedig úgy tűnik ez így van), akkor Hitlernek is igaza volt, amikor megelőző csapásként világháborút robbantott ki és hatmillió zsidót bestiális kegyetlenséggel megölt. Eszerint Morvai nemcsak jogászként csapnivaló, más baj is van vele.

Obama és vele az európai (magyar) koncpeció alkalmatlan az izraeli – palesztin konfliktus békés megoldására. Egy Hamasz – Fatah egységkormányt egyértelműen a Hamasz uralná. A terrorszervezet azonban nem IRA ebben Obama, Mitchell és Solana is súlyosan téved. Nem az a baj a Hamasszal, hogy pozitív céljait terrorista eszközökkel akarja megvalósítani. A Hamasz nemcsak eszközeit, de céljait tekintve is terrorista. Izrael felszámolását és zsidó lakosságának elpusztítását és elűzését célozza, minden tevékenysége, a közforgalmú autóbuszok, pizzériák és polgári célú intézmények elleni tömeg(ön)gyilkos merényletek és az egyre nagyobb hatótávolságú rakéták kilövése is ugyanezt a célokat követik. (Ugyanez elmondható a Hezbollah-ról is, amellyel viszont Nagy-Britannia folytat titkos tárgyalásokat.) Az általa megalapítandó állam pedig nem a palesztinok nemzeti állama, hanem az iszlám kalifátus bázisa lenne. Csak kiindulópont a további hódításokra. Ennyi elég is annak bizonyítására, hogy a Hamasz nem IRA. Obama mindazt az erőt, amelyet az Iránnal és Szíriával való konfrontáción megspórol, Izraelre való nyomásgyakorlásban fejti ki, hogy a zsidó állam mondjon le Jeruzsálemről és nyugodjon bele egy Hamasz irányítású iszlám kalifátus megalakításába. Ez utóbbi annál is veszélyesebb, hiszen Irán rövidesen atom védőernyőt borít csatlósai, a Hamasz és a Hezbollah fölé.

A válságban az Európai Unió és benne Magyarország nemzetközi jogból és külpolitikából is elégtelenre vagy még inkább nullára vizsgázott. Dupla nulla: mint egykor a magyar futballisták Luxembourg ellen.

Hamasz-fegyveresek Gázában