Románia modernizációjában meghatározó szerepe volt Franciaországnak és a Párizsban tanult román elitnek, mára azonban a két nemzet közötti kötődések jócskán elkoptak. Románia még mindig deklaráltan frankofón és frankofil (francia kultúrájú és franciabarát) ország, ám valójában az angolszász kulturális és politikai kapcsolat a domináns.

A francia nyelvet beszélők aránya feltartóztathatatlanul csökken – az angol javára. Ezt jól szemléltetik az érettségi statisztikák is: az idei végzősök 87 százaléka az angolt választotta idegen nyelvként, és alig 11,5 százalék vizsgázik franciából. Az utóbbi kategóriába tartozó 14 ezer diák főleg ahhoz képest tűnik kevésnek, hogy a román oktatási rendszer tízezer franciatanárral büszkélkedhet.

A két világháború között jóformán a teljes román elit Párizsban tanult, a Franciaországban szerzett oklevél bármilyen ajtót megnyitott Romániában. A XIX. században szintén a Párizsban tanult román fiatalok indították el Románia modernizációját, ők robbantották ki az 1848-as forradalmat, hozták tető alá az 1859-es perszonáluniót Moldova és Havasalföld között, és teremtették meg 1866-ban az úgynevezett ókirályságot, amely mellé megszerezték aztán Erdélyt.

Titus Corlatean román külügyminiszter a kelet-közép-európai frankofónia világítótornyának nevezte Romániát a minap, amikor Chantal Morenót, a Frankofónia Nemzetközi Szervezete regionális igazgatóját fogadta. Csakhogy ma már a román diplomáciai testület tagjaival szemben sem elvárás a francia nyelv ismerete; első idegen nyelvként választható az angol.

– Formálisan a francia és az angol egyenrangú, de a gyakorlatban persze nem – mondta lapunknak egy név nélkül nyilatkozó diplomata. Ha a francia a „diplomácia anyanyelve”, a román diplomaták jócskán asszimilálódtak...

A két ország közötti politikai kapcsolatok is meggyengültek, a viszony néha egyenesen ellenséges (lásd romakérdés). A decemberben leköszönő Traian Basescu államfő 2004-es megválasztása utáni első beszédében a „Washington–London–Bukarest tengelyt” állította a román külpolitika középpontjába. A „Basescu-doktrína” meghirdetése jócskán kicsapta a biztosítékot Románia hagyományos szövetségesénél.

– Romániának mindenekelőtt európai reflexekre lenne szüksége –reagált Michel Barnier francia külügyminiszter. Jacques Chirac elnök még keményebben beszólt a román elnöknek, aki szerinte „elmulasztott egy jó alkalmat arra, hogy hallgasson”, és bebizonyította, hogy „nem jól nevelt, és nem fogja fel a veszélyt, amelyet a washingtoni politikához való gyors felzárkózás magában rejt”.

Vannak azért biztató jelek is. Néhány évi folyamatos növekedés után tavalyra minden korábbinál magasabb szintre emelkedett a cserediákok száma. Franciaország ismét a legnépszerűbb célpont a külföldön tanuló romániai diákok körében, és megjelent egy vadonatúj jelenség is: egyre több francia jár romániai egyetemekre. Csak Kolozsvárott mintegy ezer francia diák tanul. Az évi alig ötezer eurós tandíj mellett az olcsó sör és a magyar építészet vonzza a párizsi fiatalokat Erdély „fővárosába” – mutatott rá Mathieu Molard a H magazin május–júniusi számában közölt riportjában, amelyet a román sajtó bőven idézett.

A románok amúgy nem túl kényesek az anyanyelvük használatára az Európai Unióban vagy a nemzetközi kapcsolatokban. Vezető román politikusok gyakran használják az angolt akkor is, ha a protokoll szerint legalábbis megengedett lenne tolmács útján érintkezni a külföldi vendéggel.