A Pentagon elutasította Izraelt

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elrettentőbb katonai fenyegetésre kérte az Egyesült Államokat Iránnal szemben, mert szerinte csak így lehet megakadályozni, hogy Teherán atomfegyver birtokába jusson.

Netanjahu ötnapos egyesült államokbeli útjának kezdetén amerikai zsidók egy konferenciáján vett részt New Orleansben, és ott találkozott Joe Biden amerikai elnökkel. Tárgyalásuk témáiról meg nem nevezett izraeli politikai források számoltak be. A miniszterelnök azzal érvelt, hogy az eddig bevezetett gazdasági szankciók hatására Irán nem hagyott fel atomfegyverprogramjával.

Biden azonban tárgyalásuk után azt mondta, hogy a gazdasági szankciók igenis fájdalmasan hatnak, érezhető hatásuk van. Csalódást keltőnek nevezte viszont, hogy Teherán semmibe vette az Obama-kormány közeledését. Az alelnök felszólalt a konferencián, és kijelentette: az Egyesült Államok tökéletesen elszánta magát arra, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását. Később pedig azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Izrael között rendkívüli stratégiai kapcsolat van, amiből egy hajszálnyit sem engednek.  

Az ausztráliai látogatáson tartózkodó Robert Gates amerikai védelmi miniszter Netanjahu szavaira azonnal reagálva elutasította, hogy az Egyesült Államok elrettentőbb katonai fenyegetést alkalmazzon Iránnal szemben. 

Nem értek egyet azzal a megállapítással, hogy csak egy hiteles katonai fenyegetés képes rákényszeríteni Iránt az atomfegyverprogramjáról való lemondásra - mondta Gates melbourne-i sajtóértekezletén, az amerikai-ausztrál biztonsági tárgyalások után. Készek vagyunk megtenni azt, ami szükséges. De e pillanatban is úgy gondoljuk, hogy a politikai, gazdasági megközelítésnek, amelyeket alkalmazunk, igenis van hatása Iránra. (Barack Obama) elnök többször elmondta, hogy Iránnal kapcsolatban minden cselekvési lehetőség az asztalon van, és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy valóban a rendelkezésére álljanak ezek a lehetőségek - mondta Gates.

Annak hatására, hogy Netanjahu az iráni nukleáris kérdésről beszélt, az izraeli média azonnal felvetette: a miniszterelnök amerikai útján el akarja érni: megbeszélései középpontjában ne a megakadt izraeli-palesztin béketárgyalások álljanak.

A szeptember elején megkezdődött izraeli-palesztin tárgyalások azért szakadtak meg, mert Izrael nem volt hajlandó meghosszabbítani a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére vonatkozó teljes tilalmat, pedig ezt kérte az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség más tagjai is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.