A Likud részvételt ajánl a Kadimának

Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud vezetője leendő kormányában való részvételt akar felkínálni a Cipi Livni vezette centrista Kadima pártnak - közölte vasárnap egyik helyettese.

Szilvan Salom az izraeli katonai rádióban kijelentette: "A lehető legszélesebb kormányt akarjuk megalakítani, és ehhez létre kell hozni tárgyalócsapatokat a megegyezés akadályainak eltávolítására."

Salom szerint nem okozhat problémát a közös nevező megtalálása, de ehhez mindenkinek engedményeket kell tennie. Reményét fejezte ki, hogy a Kadima mellett sikerül megnyerni Ehud Barak Munkapártját is. Ugyanakkor leszögezte: a Likudnak "nem áll szándékában megtagadnia természetes szövetségeseit", utalva erre a vallásos és szélsőjobboldali pártokra.

A katonai rádió megkérdezte Roni Bar-On pénzügyminisztert, a Kadima egyik vezetőjét, aki úgy vélte: előbb meg kell találni az egységhez vezető utat, és Netanjahunak vissza kell vonnia azokat az ígéreteit, amelyeket "természetes szövetségeseinek" tett. Netanjahu a tervek szerint vasárnap délután találkozik Livnivel.

A február 10-i izraeli parlamenti választásokon a Kadima 28 képviselői helyet szerzett, a Likud csak 27-et, de ez utóbbi a különböző jobboldali pártokkal együtt 65 mandátumra számíthat a 120 fős kneszetben. A Munkapártnak 13 képviselői hely jutott. Amennyiben Netanjahunak sikerülne egy centrum felé nyitott kabinetet létrehoznia, nem válna a szélsőjobboldal túszává, és ezáltal olyan pragmatikus politikát folytathatna, amellyel elkerülhetné az összeütközéseket a  közel-keleti békefolyamatot felújítani kívánó Egyesült Államokkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.