A huzakodások miatt néhány évre Luxembourg lett a formálódó európai intézmények átmeneti fővárosa, és az ötletelésbe még az is belefért, hogy a második világháború után francia fennhatóság alá került (német) Saarbrücken mellett alakítsanak ki egy „európai negyedet”. Ám amikor Saarbrücken lakossága 1955-ben szinte egyhangúlag amellett döntött, hogy csatlakoznak az NSZK-hoz, ez a terv is meghiúsult – írja Brüsszelről szóló könyvében Thierry Demey.

Az idő azonban sürgetett, mindenképpen szükség egy olyan, központi fekvésű városra, ahol a nyugat-európai politikusok rendszeresen tudtak találkozni. Az 1957-es római szerződés ugyanis két új intézményt is létrehozott, az Európai Bizottságot és egy, a korábbinál szélesebb körű Miniszteri Tanácsot. Ezeknek állandó irodákra, helyszínekre, adminisztratív személyzetre volt szükségük. Ám Brüsszel végül csak akkor jelentkezett a feladatra, amikor már nyilvánvaló volt, hogy bírja az összes tagállam informális támogatását. Sokat nyomott a latba, hogy az 1958-as világkiállításra valódi, korszerű nagyvárossá nőtte ki magát, modern úthálózattal, új épületekkel. Ám azóta sincs egyetlen olyan uniós szerződés sem, amely kimondaná, hogy Brüsszel az EU fővárosa. De facto azonban mindenki így kezeli a várost, elvégre ez a legtöbb uniós intézmény (a Bizottság, a Tanács, és részben, Strasbourggal megosztozva az Európai Parlament) székhelye. Luxembourg is megtartott valamit a korábbi szerepéből: az Európai Bíróság továbbra is itt ülésezik például.

Bár a legtöbb tagállam igyekszik magának is szerezni valamiféle uniós intézményt, ügynökséget, szervezetet, és erről nem ritka a nyílt színi veszekedés sem, a legfőbb intézmények székhelyéről ma már nincs vita – állapította meg egy két évvel ezelőtti tanulmányában Philippe Van Parijs és Jonathan Van Parys. A tanulmány azt vizsgálta, hogy lenne-e ideálisabb helyszín Brüsszelnél a főbb uniós intézmények számára? Elvégre a helyzet 1957 óta sokat változott, az unió bővült (minden irányban), bonyolultabbá, áttekinthetetlenebbé vált. A két kutató szerint négy olyan város van, amely alkalmas lenne „európai fővárosnak”: az egyik Prága, amely földrajzilag a kibővült unió középen fekszik, tehát valóban Európa „szívében” van. Szóba kerülhetne a Majna menti Frankfurt is, mint a legnagyobb európai városokhoz legközelebb eső nagyváros (amúgy az Európai Központi Bank székhelye). Esetleg Luxembourg, amely „demográfiai szempontból” lenne ideális: vonzáskörzetében lakik ugyanis a legtöbb európai polgár. A negyedik ilyen város Brüsszel, amely a kontinens legnemzetközibb városa, a legtöbb transznacionális intézménnyel (például itt van a NATO székhelye is). A belga főváros mellett szólnak a környezetvédelmi okok is, hiszen egy új európai központot felépíteni leírhatatlan költséggel járna, a hatalmas építkezések tönkretennék a környezetet. Ám hiába a technológiai fejlődés, a telefonos konferenciák, az állandó internetkapcsolat, a politikusoknak továbbra is szükségük van egy olyan városra, ahol személyesen tudnak találkozni. Ez pedig most már visszafordíthatatlanul Brüsszel marad.