A sajtó után már a művészet se káromkodhat

Oroszországban július 1-től tilos a szitkozódás a televízióban, a rádióban, de a mozifilmekben, valamint a művészeti, irodalmi alkotások bemutatásakor is. Az erről szóló törvényt Vlagyimir Putyin elnök hétfőn írta alá.
A törvénysértőket akár 2,5 ezer rubeles (mintegy 15 és félezer forint) büntetéssel is sújthatják, de ha az illető valamilyen hivatalt tölt be, akkor a büntetés mértéke ennek a duplája lehet. A jogi személyekre még nagyobb, akár 50 ezer (körülbelül 311 ezer forint) rubeles bírságot is kivethetnek. Ha például televízió-, vagy rádióadásban megismétlődik a szitkozódás, akkor az elkövetőt akár egy évre is eltilthatják a munkavégzéstől.

A törvény az irodalmi és művészeti alkotások bemutatására, koncertekre, szórakoztató műsorokra vagy kulturális, nevelési célú rendezvényekre, színházi előadásokra, filmbemutatókra ugyanúgy vonatkozik. A jogszabály hatályba lépése előtt készült művészeti, irodalmi alkotásokra, filmekre nem vonatkoznak a cenzúra szabályai.

Az audiovizuális termékeken, illetve a könyveken fel kell tüntetni, hogy káromkodást tartalmaznak, és lezárt csomagolásban kell azokat árusítani. A mozifilmek vetítésére csak azt követően lehet engedélyt kiadni, ha nem hangzanak el bennük nyomdafestéket nem tűrő kifejezések.

A káromkodásellenes jogszabály a nyilvános rendezvényeken is tiltja a szitokszavak használatát. Független szakértői vizsgálat fogja eldönteni, hogy milyen szavak és kifejezések állnak ellentétben az irodalmi orosz nyelvvel.

Az Eho Moszkvi orosz rádió szerint néhány színház Oroszországban nehéz helyzetbe kerül a jogszabály hatályba lépését követően, azaz július 1. után. Ilyen a Praktyika nevű teátrum, amelynek a műsorán szerepel Pavel Prjazsko Az élet sikerült című darabja, amelyben a káromkodás fontos művészi eszköz.

A rádió emlékeztet rá, hogy Oroszországban a sajtóra vonatkozóan korábban már megtiltották a szitkozódást. Alig több mint egy éve írta alá Vlagyimir Putyin azt a törvényt, amely jelentős mértékű pénzbüntetéssel sújtja Oroszországban az elektronikus médiumok képviselőit, ha nem helyettesítik adásukban sípolással a káromkodást, illetve az írott sajtót, ha a lapokban, internetes kiadványokban szitokszavakat közölnek. Kirívó büntetésekre, vagy a sajtótermékek betiltására azonban eddig nem volt példa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.