Az illiberalizmus számára itt a vég kezdete

Törökországban a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) tizenhárom év után elveszítette az abszolút többségét a vasárnapi parlamenti választásokon. A koalíciós kényszer azt jelenti, hogy többé-kevésbé vége Recep Tayyip Erdogan elnöki demokráciáról szóló álmainak.

Egy kisebbségi kabinet sorsa vagy koalíció várja a Recep Tayyip Erdogan elnök fémjelezte kormánypártot, az Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) Törökországban a vasárnapi parlamenti választások után. A jobboldali AKP-nak a megméretésen az elmúlt 13 év legrosszabb eredményével a voksok 40,8 százalékát sikerült megszereznie, amivel 258 képviselője lehet az 550 fős törvényhozásban – tizennyolccal kevesebb a szükséges 276-nál. A második a baloldali Köztársasági Néppárt (CHP) lett 25 százalékkal és 132 képviselővel, a harmadik a populista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) 16,5 százalékkal, a nagy győztesnek azonban a kurdpárti Demokratikus Néppárt (HDP) számít, amely a tízszázalékos bejutási küszöböt simán átlépve 80 képviselőt küldhet a parlamentbe ezután. 53,7 millió jogosult járulhatott az urnák elé.

Demirtas a felesége oldalán ünnepelte a HDP bejutását
Demirtas a felesége oldalán ünnepelte a HDP bejutását
Murad Sezar / Reuters

Az abszolút többség elvesztése azt jelenti, hogy Erdogan – akinek a Törökországáról Orbán Viktor miniszterelnök illiberális demokráciaként emlékezett meg a hírhedt tavalyi tusnádfürdői beszédében –, illetve az AKP búcsút mondhat az elnöki demokráciáról szóló álmainak, amire az ellenzék sietve emlékeztetett is. Miközben Ahmet Davutoglu miniszterelnök inkább figyelmeztetett, mint ünnepelt – szerinte senkinek nem kell aggódnia, az AKP „Törökország gerince" maradt – Selahattin Demirtas HDP-társelnök úgy nyilatkozott, vége a diktatúráról szóló vitának, Törökország megállt a szakadék szélén, Kemal Kılıcdaroglu, a CHP vezetője pedig frappánsan csak annyit mondott, a demokrácia nyert.

AKP-hívek szombaton egy antalyai kampányrendezvényen. Nem vittek magukkal még egy embert
AKP-hívek szombaton egy antalyai kampányrendezvényen. Nem vittek magukkal még egy embert
Umit Bektas / Reuters

A CHP egyébként magának szeretné a kormányalakítási megbízást is, amelyet azonban Erdogan aligha fog odaadni az pártja fő vetélytársának. Egy névtelenséget kérő kormánypárti tisztségviselő ennek kapcsán a Reutersnek azt mondta, az AKP kisebbségi kormány megalakítására és előrehozott választásokra készül, az ellenzéki nyilatkozatokból ítélve pedig nem is igen van választása, a CHP mellett ugyanis az MHP is kizárja a frigyet az eddigi kormánypárttal. Devlet Bahceli MHP-elnök szerint a jelenlegi helyzetben nincs olyan koalíció, amelyben a pártja részt venne, így a „kurd probléma" megoldásáért kötelezettséget vállaló AKP vagy csak a HDP-vel, vagy a CHP-vel és a HDP-vel léphetne szövetségre. Az AKP számára ez a vég kezdete – tette hozzá az MHP elnöke.

Hétfőn aztán megszólalt Erdogan is, igaz, nem mondott túl sokat, csak annyit, hogy nincs párt, amely egyedül kormányozhatna ezután. A líra meredekene esett a választási eredmények hírére.

Davutoglu inkább figyelmeztetett, mint ünnepelt. Megroppant az ország gerince
Davutoglu inkább figyelmeztetett, mint ünnepelt. Megroppant az ország gerince
Umit Bektas / Reuters

A királycsináló kétségkívül az a HDP lesz, amelynek a 12,9 százalékos eredménye hatalmas ellenszélben, halálos atrocitások közepette született meg. A párt egyik kampánybuszának a sofőrjét szerdán meggyilkolták, pénteken pedig pokolgép robbant az utolsó nagy kampánygyűlés helyszínén, Diyarbakirban, három embert ölve meg. A választás napján 404 ezer biztonsági ember vigyázott a nyugalomra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.