A magyar információszabadságot félti az EBESZ

Aggodalmát fejezte ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságért felelős képviselője annak kapcsán, hogy a magyar parlament módosította az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról, valamint a közadatok újrahasznosításáról szóló törvényeket.

Trócsányi László igazságügy-miniszter június 26-án benyújtott törvénymódosító javaslata szerint a jövőben a közérdekű adatigénylés benyújtójának kellene kifizetnie az adatszolgáltatás költségeit. A módosítást hétfőn megszavazta a magyar törvényhozás, 123 igen és 66 nem szavazattal.

„Felszólítom a parlamentet, hogy ne fogadja el a javasolt módosításokat, és indítson nyilvános vitát az összes érdekelt féllel, ezzel biztosítva és nem korlátozva a nyilvános információkhoz való hozzáférést." – hangsúlyozta Dunja Mijatović, az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője még a törvény szigorítása előtt.

Mijatović elmondta, hogy az információhoz való szabad hozzáférést biztosítani kell az állampolgárok számára, ez az alapfeltétele a közélet átláthatóságának és az elszámoltathatóságának, és nem utolsó sorban nélkülözhetetlen eszköze az újságírók munkájának. A képviselő szerint a média szerepe, hogy felügyelje és megfigyelje az állam működését, ez azonban korlátozásra kerül, ha a magyar parlament elfogadja a módosítást, és ezáltal fizetőssé teszi az adatszolgáltatást.

A törvénymódosítás miatt a magyar és a nemzetközi média, valamint a civil szervezetek is aggodalmuknak adtak hangot. Jogvédők szerint a törvénymódosítás elfogadása sokakat visszatart majd a közérdekű adatok megismerésétől. A Fidesz ugyanakkor azzal érvelt korábban a módosítás mellett, hogy a közérdekű adatigénylések során kiadott adatoknak csupán kevesebb, mint a harmadát használják fel nyilvános publikációkban.

A törvény hétfői megszavazásával megszűnik az anonim adatigénylés lehetősége. Az adatigénylőnek nemcsak az adatszolgáltatás technikai, hanem munkaköltségeit is előre állnia kell. A szerzői jogilag védett adatok, dokumentumok esetében nincs mód másolásra, csak betekintésre. 

Alkotmánybírósághoz fordul az LMP

Az LMP szerint az információszabadságról szóló törvény hétfői módosítása indokolatlan mértékben korlátozza a közérdekű adatok nyilvánosságát és ezért alaptörvény-ellenes. Schiffer András társelnök-frakcióvezető tájékoztatása szerit pártja a törvény kihirdetése esetén az Alkotmánybírósághoz fordulna, és az erről szóló indítvány támogatására kéri Vona Gábor (Jobbik) és Tóbiás József (MSZP) ellenzéki frakcióvezetőket. Az LMP szerint egy közérdekű adat vagy nyilvános, vagy tartalma miatt mégsem az, ha azonban nyilvános, akkor semmilyen technikai szabállyal nem lehet korlátozni az ahhoz való hozzáférhetőséget. "A most elfogadott módosítások azonban pont ezt teszik, hogy még inkább megkönnyítsék a Fideszes oligarchák számára a közpénzek kitalicskázását" - írta Schiffer András, aki bírálta, hogy az új infotörvény szabad kezet ad a hivataloknak a bizonyos adatok kiadásának visszautasítására, továbbá lehetővé tenné, hogy adatigényléskor a munkaerő-ráfordítás költségét is felszámolják, amelynek összegét önkényesen határozhatják meg. (MTI)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.