Kufárkodik a kormány a közérdekű adatokkal

Hadat üzent a kormány a kíváncsiskodóknak. Fizetni kell a jövőben közérdekű adatokért, ha azok kiszolgáltatása túl nagy terhet jelent az adatkezelők számára. Hogy mi jelent nagy munkaterhet és mennyit kell fizetni a közérdekű adatok közreadásáért, azt maguk az adatkezelők határozzák majd meg.

Trócsányi László igazságügyi miniszternek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényhez pénteken beterjesztett törvénymódosító javaslata nem előzmény nélküli. Számos kormányhivatal és vezető kormánypárti politikus követelte már a szerintük öncélú, pusztán egyes hivatalok működésének ellehetetlenítését célzó és olykor (szerintük) bizonyíthatóan külföldi érdekeket szolgáló – egyes véleményekben már-már a terroristákkal egy lapon említett – adatigénylők megregulázását (Kocsis Máté józsefvárosi polgármester vonatkozó ámokfutását itt nézhetik meg – a Szerk.)

Trócsányi is épp a fentiekkel, a hivatalokra nehezedő elviselhetetlen munkaterhekkel indokolta egyebek között a közérdekű adatok kiadásának fizetőssé tételét. Érvelése szerint egyes esetekben az adatigénylők kiszolgálása mind a hivatalok, hatóságok alapfeladatainak ellátását, mind pedig magának az adatigénylésnek a szakszerű és határidőre történő teljesítését ellehetetleníti.

Eddig jobbára csak a másolási költségeket kellett az adatigénylőknek megfizetniük. A jövőben ki kell fizetni azoknak a munkadíját is, akik a kért adatokról előzetesen megállapítják, hogy azok egyáltalán közérdekűek-e, majd összegyűjtik és rendszerezik, végül lemásolják azokat.

A törvénymódosítási javaslatból nem derül ki, hogy milyen órabért tart reálisnak a miniszter az adatok kiszolgáltatásáért. A tervezetből úgy tűnik, hogy ezt is majd az érintettek fogják meghatározni.

Trócsányi megszüntetné az anonim adatigénylést, amivel egyfelől kiszűrné azokat, akik úgymond csak kíváncsiságból igényelnek közérdekű adatokat, másfelől viszont súlyos visszaélések feltételeit teremti meg hatóságok számára, mivel azok így már adatigénylés benyújtásakor „kisakkozhatják”, hogy az adatigénylő vajon milyen célra kívánja felhasználni a kért információkat, és esetleg – nem egy példa van rá a gyakorlatban – mondvacsinált indokokkal elutasíthatják, bírósági útra terelhetik az adatigénylést.

Fideszes politikusok korábban azzal érveltek a még hatályos gyakorlat ellen, hogy a közérdekű adatigénylések során adott adatoknak csupán kevesebb mint a harmadát használják fel nyilvános publikációkban.

Jogvédők szerint a törvénymódosítás elfogadása sokakat visszatart majd a közérdekű adatok megismerésétől, ami tovább növeli a magyar államapparátus és annak gazdálkodásának átláthatatlanságát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.