„A Hradzsin kapui zárva lesznek az amerikai nagykövet előtt"

Élesen reagált Milos Zeman az Egyesült Államok prágai nagykövetének szavaira, aki cseh köztévének (CT) nyilatkozva úgy vélekedett, hogy szerinte kínosan érzi majd magát az elnök, aki valószínűleg az Európai Unió egyetlen államfőjeként vesz részt májusban a második világháború végének a 70. évfordulóján tartott moszkvai katonai díszszemlén, amelyet majd többek között Vlagyimír Putyin és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető társasságában tekint meg.

„Értem, hogy szeretne megemlékezni a második világháború áldozatairól, de szerencsétlennek tartom a helyszín és az időpont megválasztását, hiszen jelenleg az orosz katonák a nemzetközi joggal ellentétben az egyik szomszédos országukat destabilizálják” - tette hozzá.

Vlagyimir Putyin orosz és Milos Zeman cseh elnök tavaly a normandiai partraszállás 70. évfordulóján tartott franciaországi megemlékezésen
Vlagyimir Putyin orosz és Milos Zeman cseh elnök tavaly a normandiai partraszállás 70. évfordulóján tartott franciaországi megemlékezésen
Alexei Nikolsky/RIA Novosti/Kremlin / Reuters

„Mától kezdve Andrew Schapiro számára zárva lesznek a Hradzsin kapui. Egyetlen ország nagykövetének sem engedem meg, hogy beleszóljon külföldi útjaim megválasztásába. Különben pedig még csak elképzelni sem tudom, hogy hazánk washingtoni diplomatái megszabnák az amerikai elnöknek, hova utazzék, és hova ne” - így Zeman.

„Sajnálom az elnök úr megnyilvánulását azért is, mert mindig azt hangoztatja, hogy az őszinte párbeszéd híve. Egyébként a prágai amerikai nagykövetség kapui továbbra is nyitva állnak előtte is, a cseh nemzetnek pedig azt üzenem, hogy az Egyesült Államok különösen napjainkban nagyra értékeli a két ország partneri és szövetségesi kapcsolatát” - közölte az amerikai diplomata.

Csehországban már hetek óta indulatos vita zajlik Zeman hivatalosan bejelentett moszkvai útjáról. Pavel Belobrádek, a kormánykoalícióhoz tartozó jobbközép Kereszténydemokrata Néppárt (KDU-CSL) elnöke azt javasolta, hogy Zeman látogatását tekintsék magánútnak, s ne fizessék ki a költségeit. A nagy többségben levő partnerei, a cseh szocdemek (CSSD), valamint az Andrej Babis vezette ANO kormánytagjai azonban leszavazták a javaslatát, s úgy döntöttek, hogy a több mint egymillió koronás (hozzávetőle 11 millió forint) számlát a külügyi, valamint a belügyi tárca és az elnöki hivatal megosztva állja.
Több cseh civil szerveződés is tiltakozik Zeman elhatározása ellen.

„Az elnök továbbra is Putyin egyik leghangosabb uniós szócsöve, aki nem hajlandó elítélni az Ukrajna elleni orosz agressziót. Nincs tekintettel arra, hogy a Vörös téren ugyanolyan tankok és más harcászati eszközök vonulnak majd, amelyek Kelet-Ukrajnába nyomultak be. Nemrég egy demonstráción legalább tízezren mutatták fel neki a távozását követelő piros lapokat, de még ebből sem okult” – mutatott rá Michael Kocáb prágai emberjogi aktivista, volt kisebbségügyi miniszter.

Lapunk megkeresésére az államfő szóvivője kifejtette: „Az elnök úr fejet hajt minden háborús hős, köztük a 150 ezer szovjet katona emléke előtt, akik a volt Csehszlovákia felszabadításáért áldozták életüket. Nekik is köszönhetjük, hogy ma nem kell Heil Hitler! és hasonló náci jelszavakat ismételgetnünk, ahogy arra több mint hét évtizedelle ezelőtt kényszerítették a cseheket. Egyébként pedig Milos Zeman az észak-koreai diktátorral semmilyen körülmények között sem fog parolázni, s igyekszik majd minél távolabb állni tőle a díszemelvényen” - érvelt Jirí Ovcácek.

A moszkvai évfordulós ünnepségekre egyébként Áder János magyar köztársasági elnök is meghívást kapott. Erről maga Vlagyimir Putyin orosz elnök tett bejelentést, amikor február 17-én Budapesten járt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.