A gazdáktól is függ az osztrák határkerítés hossza

Nem tervezik az osztrákok, hogy Moschendorf (Nagysároslak) és Heiligenbrunn települések határátkelői között a teljes szakaszon kerítést építenek –- derül ki az ORF, az osztrák közszolgálati rádió és televízió magyar nyelvű híreiből.

A kerítés építésének előkészítő munkálatait azonban már a múlt csütörtökön megkezdték, ahogy lapunk is beszámolt róla. A terep rendezése mellett egyeztetéseket folytattak a kijelölt szakaszok földtulajdonosaival. Az első napon már negyven érintettel tárgyaltak – tudtuk meg a az ORF híreiből.

Arról nem olvasható hivatalos információ, hogy hány földtulajdonossal állapodtak meg. Ez azért fontos, mert az ORF szerint az egyeztetések sikerétől is függ a kerítés hossza. Az osztrák köztévé úgy tudja, a tervekben nem az szerepel, hogy Moschendorftól Heiligenbrunnig a teljes szakaszon összefüggő kerítést húznak.

Ha az érkező menekültek menedékkérelmet akarnak benyújtani, kérésüket még a határon feldolgozzák. Akik nem akarnak Ausztriában maradni, azokat kiutasítják az országból. Az osztrák rendőrség azzal magyarázza az intézkedést – melynek nemzetközi jogi következményei is lehetnek, hiszen a schengeni belső határon létesítenek kerítést –, hogy a 350 embert befogadó körmendi menekülttáborból várhatóan sokan megpróbálnak majd Ausztriába szökni.

Az egyelőre üres körmendi tartalék menekülttábor nem egészen tíz kilométerre található a határtól. Az osztrák belügyi szervek közvetlenül az országhatár mellett fekvő magyar településeket nem értesítették a határvédelmi tervekről.





Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.