A Fehér Ház is észak-koreai célponttá válhat

Barack Obama meggondolatlanul terjeszt olyan szóbeszédet, mely szerint Phenjan áll a Sony elleni hackertámadás mögött – állítja az észak-koreai Országos Védelmi Bizottság, mely szerint a Fehér Ház így könnyen célponttá válhat.

Phenjan szerint nem csupán a Fehér Ház kerülhet veszélybe, hanem a Pentagon és „az egész Egyesült Államok, amely a terrorizmus pöcegödre". Aggodalomra azonban nincs ok, a The Guardian szerint ilyen feszült helyzetben Észak-Korea gyakran enged meg magának ehhez hasonló fenyegetéseket.

A Kim Dzsong Un vezette bizottság ugyan nem részletezte, hogy milyen támadás célpontjává válhat a Fehér Ház, de kilátásba helyezte, hogy 1,2 milliós hadserege kész bármilyen fegyver bevetésére az Egyesült Államok ellen.

Barack Obama mindeközben vasárnap bejelentette, hogy Washington vizsgálatot indított annak érdekében, hogy az ázsiai országot visszategyék-e a terrorizmust támogató országok listájára.

Észak-Korea továbbra is állítja, hogy nincs köze a hackertámadáshoz, erre állítólag bizonyítéka is van. Washington szerint azonban már nemzetbiztonsági ügyről van szó, és a támadás mögött nem csupán hackerek, hanem Phenjan áll.

Mint azt korábban megírtuk, az ügy akkor robbant ki, amikor A béke őrzői nevű csoport magára vállalta a Sony Pictures ellen elkövetett hackertámadást, majd egy esetleges terrorakciót is kilátásba helyezett. Ezt követően több mozilánc, majd a Sony Pictures is úgy döntött, hogy nem mutatják be azt a filmet, amely magára haragította az észak-koreai vezetést. Seth Rogen filmjében két amerikai újságíró - akiket Rogen és James Franco alakít - megbízást kap a CIA-tól, hogy öljék meg az észak-koreai vezetőt, Kim Dzsong Unt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.