A CIA felelősségre vonását sürgeti az ENSZ

Az ENSZ és több emberjogvédő szervezet követeli, hogy állítsák bíróság elé azokat a tisztségviselőket, akik felelősek a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzási gyakorlatáért. Egy amerikai igazságügy-minisztériumi forrás valószínűtlenek nevezte, hogy ez megtörténne.
Anthony D. Romero 2008-ban megfigyelőként Guantánamóban
Brennan Linsley / Reuters
"A jelentés megerősíti azt, amit a nemzetközi közösség már tudott. A politikát egyértelműen kormányszinten alakították ki, és George W. Bush elnök kormánya tette lehetővé ezeket a szisztematikus bűncselekményeket és az emberi jogok súlyos megsértését" - jelentette ki Ben Emmerson, az ENSZ emberi jogi jelentéstevője.

"Botrányos ez a jelentés, lehetetlen úgy olvasni, hogy az ember ne háborodjon fel amiatt, hogy saját kormánya követte el ezeket a borzalmas bűntetteket. Felelősségre kell vonni azokat a kormánytisztviselőket, akik engedélyt adtak erre a törvénytelen gyakorlatra. Ha ez nem történik meg, akkor a jövőben is előfordulhat kínzás" - mondta Anthony Romero, a befolyásos amerikai jogvédő szervezet, az ACLU vezérigazgatója.

Az igazságügy-minisztérium egy meg nem nevezett tisztségviselője azonban közölte, hogy 2009 óta mindössze két eljárást indítottak foglyokkal szembeni kegyetlen bánásmódért, de a vádemeléshez egyik esetben sem volt elegendő bizonyíték. A szenátusi jelentésben nincs semmilyen új információ, amelyet a nyomozók hasznosítani tudnának, ezért nem újítják fel a 2012-ben lezárt két eljárást - tette hozzá.

Fogvatartott kihallgatás után
Marc Serota / Reuters

A CIA vallatási programja "lehetővé tette, hogy büntetlenül hajtsanak végre olyan cselekedeteket, amelyek a kínzásról és az emberek eltüntetéséről szóló nemzetközi jog bűncselekménynek nevez. Ideje alapos vizsgálatokat indítani, bíróság elé állítani a felelősöket, és kártérítést fizetni az áldozatoknak" - jelentette ki Steven Hawkins, az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet amerikai részlegének főigazgatója.

Kenneth Roth, a Human Rights Watch (HRW) főigazgatója kiemelte: a jelentés alátámasztja azt a már többször ismételt megállapítást, hogy az amerikaiak védelmében szükségesnek mondott szigorú intézkedések teljesen alaptalanok voltak. Megjegyezte, hogy Barack Obama amerikai elnök kormánya megszüntetett több olyan gyakorlatot, amely szerepel a jelentésben. Ettől függetlenül - tette hozzá - "a kínzás továbbra is egy politikai lehetőség marad a jövőbeni elnökök kezében, ha az igazság keresésének e jelentős példája (a jelentés) után sem állítják igazságszolgáltatás elé a felelősöket".

Az ACLU felszólította az Obama-kormányt, gondoskodjon arról, hogy az Egyesült Államok soha többé ne végezzen kínzást, és nevezzen ki egy különleges ügyészt a CIA átvilágítására és megreformálására.

A CIA tisztségviselői azt állítják, hogy a kínzási programot annak idején jóváhagyta az igazságügy-minisztérium és a Fehér Ház is - írja a Híradó.

Észak-Korea is a felelősségre vonást sürgeti

Az ENSZ által az emberi jogok súlyos megsértésével vádolt Észak-Korea felszólította szerdán a világszervezet Biztonsági Tanácsát (BT), hogy ítélje el az Egyesült Államokat a CIA botrány kapcsán.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.