A cég engedélye nélkül nem eshetnek teherbe a nők

Komoly pénzbírságot és az év végi bónusz elvesztését kockáztatja az az alkalmazott, aki a kelet-kínai Jiaozuo városában működő pénzügyi vállalat engedélye nélkül esik teherbe.

A Henan tartományban fekvő városkában borzolta a kedélyeket az a tervezet, amely az egyik cég alkalmazottai közt kering. E szerint ugyanis azok a házas, már több mint egy éve a cégnél dolgozó nők, akik gyereket szeretnének, engedélyt kell, hogy kérjenek, mikor is vágjanak bele a családalapításba.

Azok, akik nem a jóváhagyott időpontban esnek teherbe, 1000 jüan, vagyis közel 46 ezer forintnak megfelelő pénzbírsággal sújthatók, valamint bukják az év végi bónuszt, az előléptetést, és biztosan nem őket választják majd az év munkatársának - írja a BBC.

A tervezetet élesen bírálták a kínai közösségi oldalakon és a sajtóban is. A cég „nem embereknek, hanem futószalagon gyártott eszközöknek” tekinti alkalmazottait - nyilatkozta valaki a China Youth Daily kínai lapnak.

Az alkalmazottak is kétségbe vannak esve, az egyik például azt jegyezte meg, hogy lehetetlen megjósolni, valóban a cég menetrendje szerint fogan-e meg a baba.

A vállalat azzal védekezik, hogy még semmi sincs kőbe vésve, ez csak egy tervezet, mivel azonban az utóbbi időben több fiatal nőt is felvettek, tartanak tőle, hogy tömegesen mennek majd szülési szabadságra. A cég szóvivője közölte, hogy párbeszédet szerettek volna kezdeményezni az alkalmazottakkal a tervezet segítségével.

A kommunista Kínában még mindig szigorú családtervezési szabályok vannak érvényben, ugyanakkor a világ legnépesebb országában tavaly enyhítettek az 1979-ben bevezetett szigorúan egy gyermeket engedélyező politikán. A 2014 januárjában kísérletképpen elindított, majd országossá tett intézkedés azok számára is lehetővé tette a második gyermek vállalását, ahol a szülők egyike egyedüli gyermek. Idén januárig egymillió kínai házaspár jelezte, hogy élni kíván a második gyermek vállalását lehetővé tevő kedvezménnyel.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.