37 másodperccel a felszállás után már tudták, hogy baj van

A TransAsia légitársaság Kilung folyóba zuhant gépe fekete dobozának vizsgálata során kiderült, kettős motorhiba okozta az utasszállító tragédiáját.

A rendelkezésre álló adatok szerint motorleállás okozta szerdán a TransAsia légitársaság utasszállítójának a vesztét.

A roncsok kiemelése
A roncsok kiemelése
Stringer / Reuters

A vizsgálat kiderítette, hogy a felszállás után 37 másodperccel már jelezték a műszerek, hogy az ATR-72-es típusú repülőgép egyik motorjával probléma van. A személyzet 10 óra 53 perckor jelentette az irányítótoronynak, hogy az egyik hajtómű leállt. Ekkor a repülőgép már 365 méter (1200 láb)  magasan repült. A pilóta ezután leállította, majd megkísérelte újraindítani a másik motort, ám hiába - írja a BBC

Az áldozatok hozzátartozói kétségbeesve figyeltek a parton
Az áldozatok hozzátartozói kétségbeesve figyeltek a parton
Pichi Chuang / Reuters

„A vészjelzést 10:54-kor adták le, majd megszakadt velük a rádiókapcsolat” - közölte Thomas Wang, a kínai Légiközlekedés-biztonsági Tanács igazgatója.

A TransAsia légitársaság két turbóhajtóműves repülőgépe szerdán, a tajpeji Szungsan repülőtér közelében egy többszintes híd korlátjának ütközött, majd a sekély vizű Kilung folyóba zuhant.

A folyómedret négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre vizsgálják át
A folyómedret négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre vizsgálják át
Pichi Chuang / Reuters

A járat célállomása a Tajvanhoz tartozó Kinmen volt, a gép fedélzetén 53 utas és 5 fős személyzet tartózkodott. A balesetben 35-en életüket vesztették. Nyolc ember pedig eltűnt.

A 42 éves pilótát, Liao Chien-tsungot Tajpej polgármestere hősnek nevezte. Mint mondta, azzal, hogy elkerülte az épületeket, egy sokkal nagyobb katasztrófát akadályozott meg. Sajtóértesülések szerint a férfi holttestét a pilótafülkében, kezében a botkormánnyal találták meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.