Lezuhant egy utasszállító Tajvanon

A tajvani főváros közelében legalább 23 ember életét vesztette, 20 pedig eltűnt, amikor nem sokkal a felszállás után lezuhant egy utasszállító repülőgép. A szerencsétlenségnek 15 túlélője van, az utasok között 31 kínai turista is volt.
A TransAsia légitársaság kétmotoros, légcsavaros ATR-72-600-asa belföldi útvonalon, Kinmen szigetére tartott, amikor oldalra fordult, szárnyával egy hidat érintve a folyóba zuhant, és fejjel lefelé csaknem teljesen elmerült.

A balesetben 23-an haltak meg, 20 ember pedig eltűnt. Zuhanás közben a gép egy taxit is súrolt, a járműben ülőket és a 15 sérült túlélőt a közeli kórházakba szállították.

Televíziós felvételek tanúsága szerint a mentők az ATR-72-es roncsain állva kötélen húzták ki a bent rekedt utasokat. Azokat, akiket sikerült kimenteni, egy mentőcsónakra segítették, és a partra szállították. 

A járat célállomása a Tajvanhoz tartozó Kinmen volt. Helyi televíziós értesülések szerint a szerencsétlenül járt gépen 53 utas és az öttagú személyzet tartózkodott. A BBC információi szerint a gépen 31 kínai turista volt. 

Egyelőre nem tudni, hogy a szerencsén vagy a tapasztalt pilótákon múlott, hogy a gép csak méterekkel kerülte el a környék lakóházait. A Reuters jelentése szerint a személyzet vészjelzést adott le, és hajtóműleállást jelentett, mielőtt megszakadt vele a rádiókapcsolat.

Mentők a folyóból kiemelt roncsnál
Mentők a folyóból kiemelt roncsnál
Pichi Chuang / Reuters

A TransAsia Tajvan harmadik legnagyobb légitársasága. Noha húsz repülőgépével nem meghatározó szereplője a régió piacának, az utóbbi időben gyorsan bővült, és olcsó jegyáraival népszerű lett.

Az ATR-72-es 2014 áprilisa óta volt szolgálatban, és legutóbb januárban esett át műszaki, biztonsági ellenőrzésen. A TransAsia illetékesei bocsánatot kértek a történtekért, de egyelőre nem közölték, mi okozhatta a balesetet. A helyi média emlékeztet arra, hogy tavaly júliusban Penghu szigetén egy másik ATR-72-es repülőgép zuhant le, 48 ember halálát okozva. Az akkori balesetet tízen élték túl.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.