Az 1960-as években egy fanatikus fogyasztóvédő sokéves harca, tényekkel és adatokkal gazdagon kibélelt könyve (Semmilyen sebességnél nem biztonságos) és jó néhány per végigvitele kellett ahhoz, hogy az autógyárak elismerjék: a vezető és az utasok biztonsága nem (volt) szempont a gyártmánytervezésnél. Hasonló eredménnyel megvívott, a tömegtermékek alapos átalakítását kikényszerítő információs háborúra azonban alig akad további precedens az elmúlt évtizedekből. Azt például mára nagy nehezen bebizonyította a tudomány, hogy a magasfeszültségű távvezetékek közvetlen közelében élni nagyon veszélyes, mégis csupán az USA néhány államában érdemes emiatt (mondjuk az ingatlan értékcsökkenése miatt) perelni a vezetékek tulajdonosait: a fizikai vagy orvosi érvek még akkor sem sokat nyomnak a latban a gazdasági érdekekkel szemben, ha egyáltalán eljutnak a bíróságig.

Saját magáról készít mobillal fotót egy futóverseny résztvevője. A telefonok egészségügyi hatását máig homály fedi

A jelenség nem korlátozódik a műszaki ágazatokra. A világ egykori legelterjedtebb rovarirtó vegyszerét, a DDT-t még azután is évekig forgalmazták, hogy kiderült: a táplálékláncba bejutva az élő szervezetekben – az emberében is – felhalmozódik, és jóvátehetetlen károkat okoz az ökoszisztémában. Sőt a szer Afrika sok országában ma is hozzáférhető. Ugyanez történt a poliklórozott bifenileket (PCB), vagyis a szervezetből nehezen kiürülő és emberi léptékkel mérve soha le nem bomló, rákkeltő és magzatkárosító vegyületeket tartalmazó transzformátorolajokkal. (Érdekesség, hogy mindkét termékcsoport gyártásában és forgalmazásában kulcsszerepe volt az amerikai Monsantónak. A multicégnek, illetve vezetőinek természetesen semmi káruk nem származott belőle, hogy a veszélyes mérgeket a világra szabadították. A vállalat jelenleg főként génmanipulált élelmiszerekben és növényvédő szerekben utazik, „fenntartható mezőgazdasági társaságnak” nevezi magát, a honlapján egyetlen szó sincs a múltbeli bűnökről, és előszeretettel használja a „food, health, hope”, azaz élelmiszer, egészség, remény szlogent.)

Az elektronikában hasonló a helyzet: kevés a független vizsgálat, és ha megjelenik valamilyen aggodalmat keltő kutatási eredmény, akkor a gyártók közreműködésével rögtön publikálják a megbízhatónak tűnő cáfolatot. A mikrohullámú sütő közel hetvenéves találmány, de máig nincs róla egyértelmű adat vagy tanulmány, hogy az ételeket felmelegítő „sejtrezegtetésnek” van-e élettanilag káros hatása. Eddig annyit sikerült többé-kevésbé pontosan tisztázni, hogy a mikrózás befolyásolja – méghozzá negatívan – a magok csírázási képességét. (Állítólag a hímivarsejtek hatékonyságát is. Egyes források szerint az amerikai katonák a hétvégi „bevetések” előtt éltek is a technika eme vívmányával, kifejezetten fogamzásgátlási megfontolásból, ám ez félig-meddig a városi legendák világába tartozik.)

A szintén mikrohullámokkal kommunikáló rádiótelefon-bázisállomásokról nagyjából ugyanannyit tudunk, mint a mikrókról. A mobiltelefonokról pedig – bár a 90-es évek közepe óta használatban vannak, és az egészségügyi hatásukat firtató, egymásnak ellentmondó kutatásokkal Dunát lehetne rekeszteni – még annyit sem.

Az sem egyértelmű, hogy zavarhatják-e a mobilok vagy más hordozható elektronikus eszközök a repülőgépek navigációs és egyéb berendezéseit. Itt két nagyhatalmú gazdasági ágazat érdekei állnak szemben egymással, és nem biztos, hogy a biztonság az első számú ütközőfelület. A légitársaságok azt szeretnék, ha repülés közben minden egyéb szolgáltatást (a kommunikációtól a szórakoztatásig) tőlük vásárolnánk, az elektronikai ipar viszont szívesen fejlesztene kifejezetten a fizetőképes légi utasoknak szánt berendezéseket. S vélhetően a repülőtéri boltok is boldogan árusítanának például „repülésbiztos” mobilt vagy zenelejátszót.

Az eddigi fedélzeti eszközhasználati tilalom nem a korábbi rossz tapasztalatokon, hanem leginkább az elővigyázatosság elvén alapult. S a jelek szerint úgy fog véget érni – vagy legalább jelentősen enyhülni –, hogy sem a pró, sem a kontra tábor nem állt elő megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokkal. Persze ez sem újdonság a történelemben: a katódsugaras tévétől az aszpartám nevű mesterséges édesítőszerig számtalan innovációt használ(t)unk anélkül, hogy a velük kapcsolatos gyanúknak a végére jártunk volna.