Kárpátalja: Nem nemzetiségi kérdés

– Nem nemzetiségi kérdés Kárpátalján a kijevi események megítélése, Ukrajna európai uniós társulásának lehetősége. Az ukránok és a magyarok javarészt egyetértenek abban, hogy az ország politikai és gazdasági értelemben csak nyerne, ha szorosabb szálak kötnék az EU-hoz – mondták lapunknak munkácsi és beregszászi forrásaink.

A mintegy 1,3 milliós Kárpátalján, ahol legalább 150-160 ezer magyar él, az elmúlt napokban nem voltak olyan nagy tiltakozó akciók, mint Kijevben, a két legnagyobb megmozdulás Munkácson és Ungváron zajlott. Munkácson a városközpontban demonstrált kisebb tömeg a kormány ellen és Ukrajna EU-társulása mellett, míg Ungváron fiatalok, elsősorban egyetemisták álltak a tüntetés élére.

Bár a megmozdulásokat az ország EU-társulásának kérdése robbantotta ki, Kárpátalján is érezhető, hogy a demonstrációknak ez nem annyira oka, mint inkább ürügye volt – mondták helybéli forrásaink. Az országban hónapok óta romlik Viktor Janukovics elnök és a kormány megítélése, az államfő már sokat vesztett a saját szavazóbázisának támogatásából is, csak eddig hiányzott az a „szikra”, amitől a társadalmi elégedetlenség „berobban”.

Egy munkácsi magyar férfi elmesélte: a napokban Kárpátaljáról autóbuszokkal szállítottak több mint ezer embert Kijevbe, és – a hatalom természetére jellemző módon – a rendőrök meg akarták akadályozni, hogy a járművek eljussanak a fővárosba. Ukrajnában a közúti megyehatárokon ugyanis sorompóval ellátott ellenőrző pontok vannak, így ott könnyen megállíthatnak egy autóbuszkonvojt. A tüntetők azonban végül eljutottak a fővárosba.

A helyiek elbeszéléséből megtudtuk azt is: Kárpátalján a magyar és ukrán lakosok származásuktól és anyanyelvüktől függetlenül egyetértenek abban, hogy az országban nagyon nehéz boldogulni, veszélyben a mindennapi megélhetés, miközben az elnöki ígéretek ellenére továbbra is hatalmas a korrupció.

Mint fogalmaztak, a kárpátaljai magyarság tájékozott az EU ügyeit illetően, a magyarok nagyon jól tudják, hogy az unió nem tökéletes, és a tagságnak esetlegesen hátrányai is lehetnek. Általános az egyetértés azonban abban, hogy az EU intézményrendszere és közösségi jogrendje valamelyest visszaszorítaná az állami szintű korrupciót, sőt Brüsszel kontrollt jelentene a hatalom gyakorlóival szemben.

A támogatás annak ellenére széles körű – mondták –, hogy a szóbeszédek szerint Ukrajna esetleges EU-tagságával Kárpátalján megszűnne a háztáji termelésben előállított élelmiszerek árusítása, a kofák nem kereskedhetnének ellenőrizetlen tyúktojásokkal a piacon. Forrásaink elmondták: a magyarság kárpátaljai politikai szervezetei szintén EU-pártiak, s nagyon sokat nyom a latban, hogy az uniós társulás mellett érvel a legfontosabb magyar érdekvédelmi szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is. Az ukrajnai EU-barát megmozdulásokat azonban nem szabad idealizálni.

Egy nagyszőlősi magyar nő például érdeklődésünkre azt mondta: az ukrán társadalmat ismerve mindig gyanakodni kell arra, hogy egy-egy demonstrációt csak egyes üzleti körök által fizetett tüntetők tüzelnek. „A rendszer meghatározó eleme az ukrán oligarchák gazdasági-politikai természetű harca, s vannak olyan politikai maffiózók, akik a felosztott piacról kiszorulva nagyobb üzleti lehetőséget látnak az EU-ban, mint Putyin cár Oroszországában” – fogalmazott, és hozzátette: „a valóság néha ilyen keserűen egyszerű”.

Janukovics elnök távozását követelő tüntetők Ungváron
Janukovics elnök távozását követelő tüntetők Ungváron
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.