Beindult Gabriel pókerjátéka
A testület sürgősséggel tárgyalta a beadványt, miután a német sajtó az utóbbi napokban előszeretettel cikkezett arról, hogy alkotmányos aggodalmak merülhetnek fel a belső szavazással kapcsolatban. Mindössze 470 ezer SPD-tag dönthet arról, hogy milyen kormány alakuljon a szeptemberi választások után, amikor a 60 millió szavazópolgár többsége tulajdonképpen a nagykoalíciót választotta (a két nagy pártra adták a szavazatok csaknem 70 százalékát).
A szociáldemokraták belső szavazása tegnap meg is kezdődött, az eredményeket december 14-én vagy 15-én hozzák majd nyilvánosságra. Ha az SPD-tagok többsége áldását adja a koalíciós szerződésre, akkor december 17-én megalakulhat Angela Merkel harmadik kormánya. Ám addig még izgalmas napok várnak a kereszténydemokrata pártra, amely most azon aggódhat, hogy a nagykoalíciót korábban hevesen ellenző SPD-tagság „beáll-e a sorba”.
Sigmar Gabriel SPD-pártelnök (képünkön Angela Merkellel) pókerjátékának minősítette a szocdemek belső szavazását lapunknak Michael Borchard, a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer alapítvány politikai főosztályának vezetője. A szerencsejátéknak kétféle kimenetele lehet: ha nyer, akkor megerősíti a pozícióját a párt élén, de ha veszít, az az SPD számára katasztrofális következményekkel járhat. Gabriel azonban csak így tudja eladni a gyenge választási eredményt a pártnak, és ezzel megosztja a felelősséget is a nagykoalíció későbbi mérlegéért.
Ám egy belső pártszavazásnál soha nem lehet biztosra menni. Az SPD vezetői most hevesen kampányolnak, és igyekeznek úgy tenni, mintha biztosak lennének abban: a tagság végül megszavazza a kormányzati részvételt. Érdemes emlékeztetni arra, hogy az előző, 2003 és 2009 közötti nagykoalíció az SPD számára súlyos következményekkel járt, a párt sokat veszített a népszerűségéből. Tagjai most is ettől tartanak. – Ráadásul az SPD-tagok hagyományosan inkább balra állnak és kevésbé pragmatikusok, mint akár a pártvezetés, akár az SPD-re szavazó állampolgárok.
Ugyanez a helyzet egyébként a CDU-ban: itt a tagság jóval konzervatívabb, jellemzően vidéki, többségében katolikus – magyarázta Borchard, hogy miért tartja veszélyesnek, ha egy általános szavazás eredményét felülírhatja egy belső voksolás. Pedig a nagykoalíció ezúttal akár jól is működhetne. A koalíciós szerződés ugyanis minden eddiginél részletesebb, vagyis kevesebb teret engedne a belső vitáknak. Mindkét nagy párt tett engedményeket, és bár a közvélemény szemében az SPD tűnik győztesnek, Borchard szerint a CDU-tagság ezt nem így látja.
Nekik a legfontosabb az volt, hogy ne legyen adóemelés a tervek között, és ezért cserébe – feltételekkel – a minimálbért is elfogadták. A koalíció akár négy évig is kitarthat, de a CDU helyzetét bonyolítja, hogy az SPD folyamatosan fenyegetőzhet: bármikor előhúzhatja a vörös-vöröszöld kártyát, kiléphet a kormányból, és összeállhat az ellenzéki Zöldekkel, illetve a karanténból kiengedett Baloldallal. A német ellenzék körében aggodalmat okoz a nagykoalíció négyötödös többsége is. Mint emlékezetes, Angela Merkel szóvivője útján többször is figyelmeztette a Fideszt, hogy „bánjon felelősen” az abszolút többséggel. Borchard ezzel kapcsolatban úgy vélekedik: Németországra nemcsak a jó autói miatt néz fel a világ, hanem a politikai kultúrája miatt is.
– A CDU-nak nem áll érdekében, hogy marginalizálja az ellenzéket. A Bundestag CDU-s elnöke, Norbert Lammert meglehetősen autonóm személyiség, aki akár a saját pártja ellenében is el fogja érni, hogy az ellenzéknek meglegyenek a jogai. Politológusok körében gyakran felmerül, hogy ki követheti az „egyeduralkodó” Angela Merkelt a CDU-ban, hiszen a párt kizárólag vele kampányol, miután az utóbbi években feltűnően gyengélkedik a tartományi választásokon (a 18 tartományból mindössze ötben van CDU-s miniszterelnök). Borchard azonban úgy véli: korai még ezzel foglalkozni. Szerinte egy néppártban mindig vannak fiatal tehetségek, akik a megfelelő időben előléphetnek.
