Amerika és mi
Kétoldalú kapcsolatok szövevénye Washington és az európai fővárosok között, a rájuk települő európai uniós intézmények megértése és megemésztése, kiterjedt gazdasági, politikai, kulturális és katonai kapcsolatok, érdek- és értékközösség, egymásrautaltság. Versenytársak. Barátok és szövetségesek. Vagy nem barátok, de szövetségesek. Nehéz teljességükben megragadni az amerikai–európai kapcsolatokat, hiszen összetett, változó dinamikájú monstrummal van dolgunk. Az EU-ra elsősorban gazdasági szereplőként tekintenek Washingtonban, és még nem látják a hozzáadott értéket politikai szinten – mondja a brüsszeli diplomata, akinek nevét elhallgatjuk, hogy szabadon tudjon beszélni tapasztalatairól.
Az eurózóna válságának kezdetekor is csak a tagállamokkal beszélt az amerikai adminisztráció, később jött rá, hogy az intézményekkel, főleg az Európai Központi Bankkal is van mit tárgyalnia. Ian Lesser, a German Marshall Fund brüsszeli szakértője szerint folyamatosan bővül a politikai dimenzió. A külpolitika terén jó kapcsolat alakult ki az intézményesített Európa és Amerika között. Az iráni atomtárgyalásokat említi példaként, ahol az EU vezető szerepet vállalt. Sőt Catherine Ashton uniós külügyi főképviselő feladata volt az idén, hogy az iráni választásokig életben tartsa legalább a tárgyalások keretét, noha a végső megállapodásig nyilvánvalóan Iránnak és az Egyesült Államoknak kell eljutnia.
Az EU által vezetett koszovói–szerb tárgyalásokon jelen vannak az amerikaiak is, akik a pristinai oldalt puhítják. A brüsszeli diplomata emlékeztet, Afrikában Európa vezető szerepet vállal, még akkor is, ha a katonai beavatkozáshoz Líbiában amerikai segítséget kellett kérni. Lesser is hozzáteszi, a Földközi-tenger vidékén Európának kell a konfliktusok menedzselésében élen járnia. A transztatlanti kapcsolatokról ma már nem lehet úgy beszélni, hogy ne merüljön fel Kína és általában Ázsia felemelkedése. Az Egyesült Államok Ázsia felé fordulása versenyt jelent Európa számára a kereskedelempolitikában. Ugyanakkor ez természetes geopolitikai döntés, hiszen az Egyesült Államok csendes-óceáni ország is, Európa viszont nem.
Thomas Klau, a Külkapcsolatok Európai Tanácsának párizsi igazgatója hozzáteszi, hogy az amerikai biztonsági szerepvállalás Ázsiában meg sem közelíti a transzatlanti NATO-együttműködés fokát. Különben történelmi távlatból nézve Kína megerősödése csupán visszatérést jelent a korábbi századokban normálisnak számító állapothoz. Az is szempont – emlékeztet a már idézett brüsszeli diplomata –, hogyan határozzák meg magukat egymáshoz képest az ázsiai országok, és ebben milyen szerepet osztanak Európának és Amerikának. A kínaiak például az Egyesült Államok ázsiai jelenlétét akarják egyensúlyozni európai kapcsolataik erősítésével. Szingapúr nemrég írt alá szabad kereskedelmi megállapodást az EU-val, s közben amerikai katonáknak is állomáshelye.
– Európa még keresi a helyét az ázsiai sakktáblán – fogalmaz forrásunk. Kína egyre inkább versenytárs, s erre például a transzatlanti szabad kereskedelmi egyezmény lehet a válasz. A hírszerzési botrány a legrosszabbkor jött az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kapcsolatban, hiszen mindkét oldal komoly politikai és gazdasági hangsúlyt fektet a nemrég kezdődött szabad kereskedelmi tárgyalásokra. – Ez lett a transzatlanti kérdés – hangsúlyozza brüsszeli diplomata forrásunk. Az esetleges megállapodás, amit az Európai Bizottság egy éven belül szeretett volna tető alá hozni, a várakozások szerint munkahelyeket teremtene,GDP-növekedést hozna magával, és mintául szolgálhatna más egyezményeknek. Az NSA-botránnyal azonban komoly személyes bizalomvesztés történt Barack Obama amerikai elnök és az európai vezetők között, amit nem lehet könnyen helyreállítani.
– Obama azért kapta a Nobel-békedíjat, mert nem George W. Bush. Aztán kiderült, hogy pont olyan, vagy rosszabb nála – érzékelteti az európai sokkot a brüsszeli diplomata. Lesser is kitér az Obama megválasztását és újraválasztását körülvevő óriási európai várakozásokra, elismerve, hogy még ma is annak örökségével élünk. Retorziók aligha lesznek európai oldalról, még ha nagy is a közvélemény nyomása. A következmény a hírszerzési szolgálatok szabályozottabb együttműködése lehet, a kétoldalú hírszerzői kapcsolatok átgondolása. Thomas Klau egyenesen „politikai színháznak” nevezte lapunknak a telefonlehallgatási botrány körüli felháborodást, hiszen az európai hírszerző szervek saját érdekeikből kiindulva szándékosan és tudatosan működnek együtt az amerikai partnerekkel.
Az nem kétséges, hogy a kapcsolatok erős aszimmetriát mutatnak, miközben a transzatlanti kapcsolat a legmélyebben integrált kapcsolat a világon – mondja az Atlanti-óceán két partjának hatalmairól a brüsszeli diplomata, hozzátéve, hogy globális szinten Európa jobban rá van utalva az Egyesült Államokra, mint fordítva. – Ez nem két egyenlő fél kapcsolata – erősíti meg Klau. Szerinte Európa gazdasági, népességi tömegét tekintve erősebb, de mivel nem egy ország, hanem fragmentált tömb, az Egyesült Államok a domináns. Ugyanakkor létezik kölcsönös egymásrautaltság, még ha az amerikaiak néha meg is feledkeznek róla. Az Egyesült Államok katonai konfliktusaiban rendre részt vettek európaiak is. Stratégiai szinten nincs is lényeges különbség a két fél között.
– Még mindig az amerikaiak állnak hozzánk legközelebb – fogalmaz a diplomata. A különbségek abból is adódnak, hogy az európaiak és amerikaiak máshogy látják saját magukat a világban. – Az amerikai politikai elitnek van globális tudata, miközben ez Európából hiányzik – fogalmaz diplomata forrásunk. Ezért is van az, hogy várhatóan továbbra is elsősorban gazdasági érdekek mentén mélyül a viszony, s ezek a kapcsolat motorjai. És ahogy Thomas Klau fogalmazott, a geopolitika a gazdasági érdekeket követi.
Brüsszel, 2013. november
