Murszi: „Én vagyok az elnök”

Felkorbácsolta az indulatokat Egyiptomban Mohamed Murszi, a júliusban megdöntött államfő hétfőn megkezdődött pere, még ha rögtön el is napolták azt jövő január 8-ra. A bíróságnak helyet adó rendőrakadémián és Kairóban másutt is tüntetők és ellentüntetők fejtették ki a véleményüket Mursziról, illetve az arab országban és a világban is ellentmondásosan fogadott eljárásról. – Dr. Mohamed Murszi vagyok, a köztársaság elnöke. Én vagyok Egyiptom törvényes államfője. Nincs joguk hozzá, hogy pert folytassanak le elnöki ügyekben –mondta a „vádlott” a hírügynökségek helyszíni beszámolója szerint. A katonai erővel megbuktatott iszlamista államfő perére beengedtek újságírókat, de tévéfelvételeket nem közvetítettek a tárgyalásról. Az utcán készült felvételeken a nyár óta először látható politikus öltönyt és inget viselt, és úgy látszott, jó állapotban van.

A vádlott kifejezés azért hozzávetőleges, mert Murszival nem ismertették előre, hogy mivel vádolják, emlékeztet elemzésében a BBC. A kormánypárti al-Ahram al-Arabi lapból vált ismertté, hogy azért vonják felelősségre: feltételezett bűntársaival együtt lázította híveit, hogy tavaly decemberben bántalmazzák és öljék meg az elnöki palota előtt összegyűlt ellentüntetőket. Vizsgálják azt is, hogyan szökött meg a börtönből még 2011-ben, a Hoszni Mubarak korábbi államfő ellen indított felkelés során, s összejátszott-e ekkor a Hamasz palesztin szervezettel. Eljárás zajlik Mubarak ellen is, így az arab világ legnépesebb államának két előző elnöke is a tárgyalóteremben várhatja sorsának alakulását. Murszit, aki megtagadta, hogy a fehér rabruhára cserélje kék öltönyét, akár halálra vagy életfogytiglanra is ítélhetik. A tárgyalóteremben még újságírók is halált kiáltottak rá, számolt be róla a BBC, úgy vélve, „jogos az aggodalom, miszerint a per kiélezheti a feszültséget a Muzulmán Testvériség, valamint a hadsereg között, és még jobban destabilizálhatja az országot”. „Kicsi az étvágy manapság a kompromisszumra Egyiptomban”, így a hétfői The New York Times.

Már a volt elnök tárgyalását megelőzően pattanásig feszült a helyzet Kairóban. A per előestéje ráadásul egybeesett John Kerry amerikai külügyminiszter látogatásával. Húszezer rendfenntartót mozgósítottak. A Szuezi-csatornánál lévő Iszmailija városában előzőleg két rendőrt agyonlőttek fegyveresek. Murszi tárgyalásának színhelyét az utolsó pillanatban áthelyezték. Korábban nem nyilvánosságra hozott helyen tartották fogva, a nemzetközi közösség bírálatát is kiváltva ezzel. Most egy alexandriai katonai börtönben raboskodik tovább.

A volt elnököt, aki a Szadat–Mubarak-korszakban betiltott Muzulmán Testvériség mozgalom „hátán” jutott 2012-ben hatalomra, 14 iszlamista társával együtt vonják felelősségre. – Nem jogi, hanem politikai tárgyalásról, egyértelműen kirakatperről van szó, még akkor is, ha voltak valós indokai. Egyértelműen az egyenruhások javára billen most el a hatalmi mérleg nyelve – mondta lapunknak adott értékelésében Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának dékánhelyettese úgy látja, a bíróság előtt tett demonstratív nyilatkozatával, és azzal, hogy nem vette fel a rabruhát, Murszi célja az volt, hogy „az utcára vigye a problémákat”, és emlékeztessen a július 3-i katonai hatalomátvétel szerinte törvénytelen voltára.

Kerry, aki a „puccsista” al-Sziszi tábornokkal is találkozott, nem vetette fel Murszi perének kényes kérdését. Ugyanakkor amerikai külügyi illetékesek szerint kinyilvánította, hogy az egyiptomi vezetés tartózkodjon a politikailag motivált őrizetbe vételektől, biztosítsa a perek során a tisztességes eljáráshoz való jogot, illetve hozzon létre olyan kormányt, amely nyitott a politikai ellenfelek irányában is. Összességében úgy vélte, Kairó „jó úton jár” a civil kormányzás megteremtése felé. A júliusi hatalomátvétel főszereplője, al-Sziszi egyébként jelenleg védelmi miniszter. Csicsmann László úgy véli, a nemzetközi közösség tisztában van vele, hogy a Közel-Keleten minden kiszámíthatatlan, várják, hogyan alakulnak a hatalmi erőviszonyok. „Elképzelhető, hogy al-Sziszi lesz a következő elnök, ami nagyon is az amerikaiak kedvére volna. De egyelőre minden irányban nyitva hagyják az utakat, az óvatosság beszél belőlük”.

A Fehér Ház a múlt hónapban, ha nem is tartotta vissza a teljes, éves szintén 1,5 milliárd dolláros egyiptomi segélyt, de felfüggesztette olyan alapvető fegyverrendszerek leszállítását, mint az Apache helikoptereké vagy az F–16-os vadászgépeké, emlékeztet a The New York Times. (Egyiptom a támogatás jó részéért cserébe amerikai haditechnikát szerez be.) Kerry Kairóban azt mondta, „nem büntetés ez, hanem az Egyesült Államok politikájának tükröződése, törvényeink értelmében”. – Segíteniük kell, hogy segíthessünk önöknek – mondta Kerry.

Mohamed Murszi támogatói az „egyetlen legitim elnök” mellett és a katonaság ellen tüntettek tegnap Kairóban
Mohamed Murszi támogatói az „egyetlen legitim elnök” mellett és a katonaság ellen tüntettek tegnap Kairóban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.