– Annyit keresek, mint 15-20 évvel ezelőtt. Pedig ugyanúgy tizenkét órát dolgozom. Á, hagyjuk! – legyint a férfi kopottas pólójában. 47 éves, de inkább 57-nek tűnik. Igaz, neki legalább van munkája: a huszonkét éves fia sehogy sem talál állást.

Nemcsak a saját jövőjét látja borúsan Nuno, hanem Portugáliáét is. Az EU–IMF páros segített ugyan, de ezt az adósságot vissza is kell fizetni, és a pénzt a hétköznapi emberek fizetéséből-nyugdíjából veszik el. – Nézzen körül, ezek a kávézók korábban mind tele voltak – mutat körbe a téren. Boltok zártak be. Ám az élet megy tovább, és halványan rámosolyog a taxisofőrre: egy hellyel előrébb lép a kocsisorban.

Egyre többen kénytelenek segíteni a gyermekeiket. Noha a válság miatt António Alves nyugdíját is megnyirbálták, ebből tartja el 35 éves fiát és 27 éves lányát is. Háztartási gépek javításával foglalkozott, éppen egy apró elektronikai üzletben beszélget az eladónővel.

– Mind a két gyerekem munkanélküli, de segélyre nem jogosultak, mert ehhez nem dolgoztak elég hosszú ideig. Az állam tőlem is pénzt rabolt el, és most elvárja, hogy a gyerekeimet is eltartsam? Szégyen, amit Portugáliában történik! – lengeti meg előttem a mutatóujját António, miközben egy tűzhelyre támaszkodik.

Az eladónő, a szintén nyugdíjas Maria Natália Brás azonban nem ért egyet. Sámlin üldögél, a hátával egy mosógépnek dőlve. – Hát nem tudom, én jobban élek, mint amikor a gyerekeim születtek – vonja meg a vállát. A 33 és a 39 éves lánya is dolgozik.

– Persze, mert magának nem kell a gyermekeit támogatnia – veti oda a férfi.

– Én az anyámat segítem. Idősek otthonában lakik, és a gyógyszereire már nem telik a nyugdíjából – vág vissza Maria.

A Graca utcácskái pont olyan hangulatosak, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt, és pont olyan lepukkantak is. Nyoma sincs a közeli belvárosban látható fejlődésnek, az ott megnyílt elegáns boltok mintha egy másik világhoz tartoznának. „Ki az IMF-fel Portugáliából! Nem fizetünk!” – hirdeti egy falfestmény, rajta méretes sarló-kalapáccsal. A külső pénzügyi segítséget errefelé nem jobbról, hanem balról támadják.

– Naná, hogy lehet nem fizetni – magyarázza értetlenkedve Joana Tomás. Hevesen bólogat a barátnője, Teresa Vaz is. Mindketten a kávéjukat isszák az utcán, és megnyugtatnak, hogy éppen a válságot „beszélték ki”. – Ott dolgozom – mutat át a túloldalra a joggingba öltözött Joana. Két ismerősével nyitott tornatermet; saját lábra akartak állni, csakhogy a krízis miatt egyre kevesebben jönnek edzeni.

Felettébb egyszerű Joana és Teresa válságkezelési receptje: semmi szükségük a sok milliárd eurós hitelre, a trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, IMF) úgyis csak a bankok és Németország érdekeit szolgálja. Legyen Portugália önellátó, ez Svájcnak is sikerült, nekik nem kell az Európai Unió. Azért Svájc gazdagabb, vetem közbe, de leintenek. – A svájciak nem gazdagabbak, csak szervezettebbek. A portugálok szervezetlenek, ráadásul korruptabbak is – tesz helyre Teresa, aki szabadúszó grafikusként próbál megélni. Egyre nehezebben megy neki: kevesebb a munka, kevesebb a pénz.

A családalapítás szó hallatán csak rázzák a fejüket. – 23 évesen kétszer annyit kerestem, mint most, 30 évesen – ad némi magyarázatot Joana. Azt viszont cáfolja, hogy pesszimista lenne. Biztos benne, hogy valahogy kilábalnak a krízisből, már csak azért is, mert anyagilag olyan mélyre jutottak, hogy onnan csupán felfelé vezet az út. Ez a magyarázat mintha őt sem győzné meg teljesen; Teresára néz, de nem kap tőle megerősítést.

Egész Lisszabonra rálátni a taxiállomás közelében lévő kilátóhelyről. Messziről még a szegényebb negyedek is gondtalan képet nyújtanak, a csillogó napsütésből nekik ugyanúgy kijut. Megszokhatta már a panorámát a két 23 éves egyetemista, háttal a városnak kortyolgatják a sörüket.

– Manapság már nem járunk el vacsorázni. És kétszer is meggondoljuk, hogy megveszünk-e bármit, annyira drága lett minden – sorolja Ana Isabel és Tiago Pinto. A fiú villamosmérnöknek tanul, így reménykedik benne, hogy talál majd állást. A lány divattervezőnek készül, és sokkal bizonytalanabbul tekint a jövőbe.

Vidékről jöttek, albérletben laknak, a szüleik támogatják őket. Az elbocsátásokkal, fizetéscsökkentésekkel és adóemelésekkel tarkított válság azonban a szülőket is nehezebb helyzetbe sodorta; egyelőre segítenek. Ana és Tiago azt bizonygatják, hogy nem élnek rosszul, vagyis – néznek egymásra – aránylag jól élnek, és az aránylag szót erősen megnyomják.

A legszomorúbb ember benyomását José Henrique kelti. Egyedül üldögél a padon, bőrdzsekije az ölében hever, ujjai lila nejlonszatyrot morzsolgatnak. Mutatja, hogy a bal oldalára üljek, mert a másik fülére már semmit nem hall. Gimnáziumban tanít történelmet, és azt tervezte, hogy 2015-ben, 58 évesen nyugdíjba vonul, ám a jelenlegi kormány egyetlen döntéssel keresztülhúzta a terveit: végül csak 66 évesen hagyhatja abba a munkát.

– Moziba jártam. Néha utaztam – készít leltárt mindarról, amit a gazdaság hanyatlása miatt feladni kényszerült. Leginkább azt sajnálja, hogy lassan eltűnik a portugál középosztály, nőnek a különbségek, márpedig erős középosztály nélkül a válságból sincs kiút. José elismeri, hogy Portugália a pénzügyi mentőöv nélkül megfulladt volna, a kamatokat viszont túl magasnak tartja. – A diákjaimnak is azt tanítom, hogy ők fogják fizetni a kamatokat – meséli.

Fél órával később arra sétálok, José Henrique még mindig a padon ül. Nem néz a járókelőkre, az utcakövet figyeli. A nap egyre halványabban süt, Lisszabonra hamarosan sötétség borul.

Lisszabon, 2013. október

Kisebb özvegyi nyugdíjak

Az özvegyi nyugdíjak csökkentését nem fogja visszadobni az alkotmánybíróság – mondta a Lusa portugál hírügynökségnek Tiago Duarte alkotmányjogász, miután ugyanez a testület a lisszaboni kormány több megszorító intézkedését is elutasította már. Ezúttal olyanokról van szó, akiknek már van másik jövedelmük, azaz nem a saját nyugdíjukból veszítenek (a 10-35 százalékos csökkentés azokat érinti, akik két vagy több nyugdíjat kapnak, kétezer eurónál nagyobb összértékben).

Tiago Duarte úgy vélte, hogy alkotmányellenesnek valószínűleg azért sem kiáltják ki a lépést, mert csak olyan nyugdíjakra vonatkozik, amelyek meghaladják az országos átlagot. Hozzátette: az intézkedést a Portugáliát sújtó „nemzeti szükségállapot” is indokolja.

Kéregető Lisszabon belvárosában. Lassan eltűnik a középosztály