Holtan sem kell Priebke senkinek

A hivatalos egyházi és állami megnyilvánulásokból nem derül ki világosan, hogy hol, mikor és milyen körülmények között temetik a múlt pénteken Rómában 100 éves korában elhunyt volt SS-tisztet. Az egykori Hauptsturmführer (százados) haláláig sem volt hajlandó megbánni az olasz fővároshoz közeli kőbányában, a Fosse Ardeatine-ben 1944 márciusában 335 olasz katona és civil kivégzését.

A római vikariátus megismételte azt az egyházi állásfoglalását, hogy nem engedélyez nyilvános templomi szertartást, csak privát, azaz lakáson történő búcsúztatást, imádkozást. Felmerült lehetőségként, hogy a világháborúban elhunyt német katonák Rómától jó harminc kilométerre lévő Pomezia katonai temetőjében (Deutscher Soldatenfriedhof) helyezzék Priebkét végső nyugalomra, ám a gondnokság és a város polgármestere egybehangzóan úgy vélte, háborús bűnösnek nincs helye a tűzharcban elhunytak mellett. (A poméziai temetőben 27 ezer német katonát földeltek el, közülük több mint háromezret névtelen sírban.) – A náci rendszer bűnei kitörölhetetlenek történelmünkből, Pomezia nem fogad be egyet sem ilyen bűnösökből – mondta Fabio Fucci polgármester. Később a római rendőrfőkapitányság az egész tartományban megtiltotta az egykori SS-százados nyilvános gyászszertartását, azt csak privát módon lehet megejteni – írta a La Repubblica.

Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke hétfői rádióinterjújában azt is elutasította, hogy bárhol Olaszországban temessék el, mert abban az esetben sírja a szélsőjobb, a neofasiszták zarándokhelyévé válna. Szerinte földi maradványait vissza kellene küldeni Németországba, szülőhelyére. Ám a dpa német hírügynökség szerint a brandenburgi Hennigsdorf városi vezetése már visszautasította az ötletet. Mint közölték, nem látnak okot a temetés megtartására, minthogy az ottani temetőben olyanokat földeltek csak el, akik ott éltek. Ráadásul Priebkének nincs családi kriptája a temetőben.

Paolo Giachini, Priebke olasz ügyvédje még múlt szombaton közölte, védence végakarata az volt, hogy felesége mellett, az argentínai Bariloche városában temessék el, ahol 1994-ig, az olasz hatóságoknak való kiadatásáig élt. Az argentin külügyminisztérium azonnal Twitter-üzenetben válaszolt: a dél-amerikai ország nem kívánja fogadni a náci bűnös tetemét.

A hétfői La Stampa provokációnak minősítette Priebke fiának, Jorgénak azt a mondatát, hogy tőle akár Izraelbe is eltemethetik apját. Szerinte „igazságtalanság” az a nyilvános vita, amely most kibontakozott a temetés körülményeiről. Giachini közvetve maga is felelős, ugyanis még a hétvégén nyilvánosságra hozta a Priebke által „emberi és politikai hagyatékként” elkészült videointerjú tartalmát is. A felvétel – mint az MTI írta – idén júliusban, Priebke századik születésnapja alkalmából készült. A videó szövegét a tgcom24 olasz hírportál közölte. A 335 ember kivégzéséért 1998-ban életfogytiglanra ítélt volt SS-tiszt kijelentette, hogy nem tagadja meg múltját. A holokausztot kitalációnak nevezte, amely „a háború győzteseinek propagandája volt saját bűneik leplezésére”. A gázkamrák sem léteztek – állította Priebke, hangsúlyozva, ő járt a mauthauseni koncentrációs táborban és nem látott gázkamrát. Pacifici, a római zsidó közösség elnöke a videót kommentálva hangoztatta: Priebke példája bizonyítja, hogy „a holokauszt emlékének őrzése nem lankadhat”.

Az olasz sajtó nem tartotta kizártnak, hogy kedden tartsák meg a gyászszertartást privát körben, katolikus pap jelenlétében, majd valahol a temetést. Az időpont azért kritikus, mert szerdán lesz a hetvenedik évfordulója annak, hogy a nácik Róma egykori gettójából zsidók ezreit deportálták. A feszültség nem véletlenül erősödik a temetés bizonytalan körülményei és időzítése miatt. Priebke halálának hírére múlt pénteken szélsőjobboldali szimpatizánsok egy csoportja virágot helyezett el annál a háznál, ahol az egykori Gestapo-tiszt az utóbbi években házi őrizetét töltötte. Egy közeli falra pedig hatalmas horogkeresztet festettek fel. Enrico Letta kormányfő hétfőn a zsidó közösség képviselői előtt kijelentette: közösen kell megakadályoznunk a gyűlöletkeltés visszatértét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.