Elbóbiskolnak a pilóták

Nem tette biztonságosabbá az európai légi közlekedést az Európai Parlament, miután nem szavazta le az Európai Bizottság javaslatát a pilótákra vonatkozó szabályok harmonizálásáról – állítja az európai pilótákat tömörítő Európai Közforgalmi Pilóták Szövetsége. „Szomorú napja ez az európai repülési biztonságnak” – írta a szövetség a Twitteren a szavazás után. Az EP plenáris ülése múlt szerdán meglepetésre támogatta a brüsszeli bizottság javaslatát, annak ellenére, hogy a témában illetékes szakbizottságban elbukott a tervezet.

Pedig az új szabályok (amelyek elvileg jövőre lépnek életbe, ha a tagállamok nem emelnek kifogást, de két év még van a végrehajtásra) a repülési és a szolgálati időre vonatkozóan fogalmaznak meg korlátozásokat –ám a pilóták szervezete szerint nem elég szigorúakat. Azt állítják, hogy a légitársaságok lobbitevékenysége nyomot hagyott az elfogadott szövegen. Ezek szerint a pilóták repülési és készenléti ideje nem haladhatja meg a 16 órát; bizonyos tagországokban manapság 22–26 órát is engedélyeznek. A pilótaszövetség szerint azonban a tudományos kutatások szerint csak 10 óra folyamatos munka és készenlét lenne egészséges és fenntartható, s ezt az Európai Bizottság nem vette figyelembe. Az új uniós szabályok tizenegy órában maximalizálják az éjszakai repülés idejét.

A tét nem kicsi, hiszen a kevesebb ideig dolgozó pilóta helyett esetleg (amerikai módra) beállítandó harmadik pilóta kiadásnövekedést jelentene a légitársaságoknak, ugyanakkor a repülés biztonsága forog kockán. A brit pilóták szövetsége olyan felmérésekre hivatkozik, amelyek szerint a brit pilóták több mint fele elárulta, előfordult, hogy elbóbiskolt a pilótafülkében. A szabályokat bírálók szerint ráadásul túl sok kiskapu maradt ahhoz, hogy a légitársaságok 16 óránál tovább tudják dolgoztatni a pilótákat.

Az új szabályok értelmében tizenkét hónapon keresztül 1300 helyett 1000 óra lehet a maximális repülési idő. Komoly időzóna-átlépés esetén öt nap pihenés jár az otthoni bázison, miközben a jelenlegi szabályozás szerint egyes tagállamokban csak két pihenőnapot kapnak a pilóták. Három órával hosszabban számolják azt a periódust, ami éjszakai repülésnek számít: mostantól ez délután öttől hajnali ötig tart.

Bár egyes tagországokban valóban kirívóan rosszak a pilótákra vonatkozó szabályok, máshol az uniós szabályozásnál jobb körülmények között dolgoztak eddig. A brit szövetség például éppen azt kifogásolja, hogy több esetben a harmonizálást a legkisebb közös többszörös megtalálása jelentette, így egyes tagállamokban romolhatnak a pilóták munkafeltételei. (Nagy-Britanniában csak 900 óra a maximum repülési idő egy évre vetítve.) Ugyanakkor a tagországoknak lehetőségük van az uniós szintnél szigorúbb szabályokat bevezetni.

– A bírálatok ellenére úgy hisszük, hogy a javaslat lényegesen javít a helyzeten a tagállamok jelentős részében – mondta Gesine Meissner liberális német EP-képviselő a szavazás után. Szerinte a status quo fenntartása még rosszabb lenne biztonsági szempontból. A Zöldek ugyanakkor csalódottak voltak a voksolás után. A mérleg nyelvét a szocialisták adták, akik támogatták a bizottság javaslatát, miután megegyeztek az Európai Szállítási Dolgozók Szövetségével, és ennek értelmében a tervezet néhány helyen módosult. A légitársaságok európai szervezete szintén támogatta a bizottság javaslatát, ahogy az összes tagállami repülési hatóság is.

Mike Blythe kapitány a British Airways új Airbus 380-as gépén. Jobb vagy rosszabb lesz neki?
Mike Blythe kapitány a British Airways új Airbus 380-as gépén. Jobb vagy rosszabb lesz neki?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.