EP-választások: Arc kell az irracionalitáshoz
– A tagállamokban még nem tudatosult, hogy mostantól az Európai Parlament választja a bizottság elnökét – figyelmeztetett Andrew Duff brit liberális EP-képviselő az Európai Politikai Központ (EPC) brüsszeli kutatóintézet minapi rendezvényén. A 2009-ben hatályba lépett lisszaboni szerződés szerint az EP választja ugyanis a brüsszeli testület elnökét, a tagállamokból álló tanács javaslata alapján, amelynek figyelembe kell vennie a májusi európai választások eredményét. Az Európai Néppárt, az Európai Szocialisták Pártja és az Európai Zöldek Pártja már jelezte, hogy jelöltet szeretne állítani a bizottsági posztra. Ettől változást várnak az európai fősodorba tartozó pártok: reményeik szerint egy erős jelölttel, „egy arccal” közelebb hozhatják a választókhoz az európai témákat, a nagy pártcsaládokat.
Az európai választások kampányai a tagállamokban általában belpolitikai sárdobálássá fajulnak. A szocialisták részéről eddig Martin Schulz EP-elnök neve merült fel lehetséges jelöltként, és úgy tudni, hogy a német szociáldemokrata politikusnak lenne kedve a feladathoz. A baloldalon még Helle Thorning-Schmidt dán kormányfő nevét rebesgetik. A liberálisok részéről Guy Verhofstadt frakcióvezető „mozgolódik”, de az esélyeit csekélynek mondják. A jelenlegi legnagyobb parlamenti erő, a konzervatív Európai Néppárt jelöltjeként korábban Donald Tuskot emlegették, a lengyel kormányfő azonban világossá tette, hogy marad Varsóban. José Manuel Barroso bizottsági elnök célzott rá, hogy egyáltalán nem lenne ellenére egy harmadik mandátum kitöltése, miközben elnöki ambíciók fűtik Viviane Reding luxemburgi EU-biztost is.
A zöldeknél a jövő évi választásokig politizáló Daniel Cohn-Bendit után maradó űrt nehéz lesz betölteni. Jelölt többek közt José Bové francia kistermelő, alterglobalista aktivista lehet, aki az ezredfordulón azzal szerzett hírnevet, hogy lerombolt egy épülő McDonald’sot. A Gallup Europe felméréséből kiderül, hogy bolgár vagy román EB-elnökjelölt nem élvezne széles támogatottságot Európában, ahogy a német polgárok sem lennének lelkesek egy görög jelölttől. A „legnépszerűbbek” a posztra a hagyományosan konszenzust kereső országok szülöttei: a luxemburgi, finn, belga vagy svéd politikusok. Miközben Brüsszelben már a jelöltek nevei repkednek, megnevezésük valószínűleg kevés lesz ahhoz, hogy az általános elégedetlenség hatására a választók ne büntessék Európát.
Nemcsak Magyarországon, hanem más tagállamokban is szívesen állítják be politikusok Brüsszelt minden rossz eredőjének. Rebecca Harms, a zöldek német társ-frakcióvezetője az EPC-rendezvényen elmondta, nem tudja, a válság milyen hatással lesz a választásokra, az viszont biztos, hogy a további integráció támogatóinak a legjobb formájukat kell mutatniuk. Ez finom megfogalmazása azon lappangó félelemnek, hogy az euroszkeptikus képviselők nagy, akár a jogalkotási munkát ellehetetlenítő arányban kerülhetnek be az EP-be. Andrew Duff szerint 25-30 százalék is lehet az euroszkeptikus EP-képviselők aránya. Aggasztó az is, hogy ezek – az általában nacionalista – pártok képviselői esetleg egy frakcióba tömörülnek.
– Ijedtség van – jellemzi a brüsszeli vezetők körében uralkodó hangulatot Manchin Róbert, a brüsszeli Gallup Europe igazgatója. A Gallup Europe nemrég készített felmérést a 2014 májusában esedékes európai parlamenti választásokról és arról, mit gondolnak az emberek az EU-ról. A Hollandiában, Dániában, Németországban, Lengyelországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában végzett kutatás szerint a megkérdezettek többsége úgy véli, az EU-ban rossz irányba mennek a dolgok, még ha – a britek kivételével – a többség nem akar is kilépni az unióból. Bár nehéz megítélni majdnem egy év távlatából, az általános elégedetlenség az európai parlamenti választásokon csapódhat le, ahol a hagyományosan alacsony részvétel a szélsőségeknek és az euroszkeptikus pártoknak kedvez.
Manchin szerint alapvető gond, hogy felborult a társadalmi szerződés az EU és a polgárok között. – Az emberek eddig azt mondták az eliteknek: értem, hogy ez jó nektek, ha nekem is jut belőle valami, mint az euró, a határok eltörlése vagy a roamingdíjak csökkenése. Az EU praktikus dolgokért cserébe „vásárolt” legitimációt – mondja a kutató. Éppen e gyakorlati dolgok teljesítésében vallott szégyent az EU a gazdasági válság közepette.
Az uniós kommunikációból hiányoznak az érzelmek, pedig Manchin szerint emóciókkal lehetne mozgósítani a társadalmat. Az euroszkeptikus populistákra – mint a Jobbik, a holland Geert Wilders Szabadságpártja vagy a francia Nemzeti Front – reagálnia kell az EU-nak, de az érzelmi energiák felszabadításától tartanak. Ezért sem tud Brüsszel mit kezdeni Orbán Viktor politikájával, hiszen a magyar kormányfő az érzelmek alapján mozgósít. – Az EU-nak narratívák, identitások kellenek – érvel Manchin, aki szerint jövőképre és reményre van szükség, nem pedig harag- és dühalapú mozgósításra. Ugyanakkor felméréseik szerint az „európai identitás” a lakosság felét nem érte el.
Barroso nemrég Tusk társaságában, Varsóban próbált ilyen „irracionalitást” vinni az EU-ba, amikor művészeket, tudósokat és értelmiségieket kért fel, hogy segítsenek kitalálni az új európai narratívát. (Konrád György író egy esszével már hozzá is járult a diskurzushoz.) Ezt azonban az ősszel induló kampányricsajban vélhetően már senki sem hallja meg.
