Ismerték, de nem tartották veszélyesnek a támadókat

Közel nyolc év után ismét aggódnak a londoniak a terrorizmus feléledése miatt. Sokakban máris a csupán 7/7-ként emlegetett, ötvenkét ember életét követelő 2005. július 7-i metró- és autóbusz robbantás rémét idézte a szerda kora esti brutális gyilkosság. Két, nigériai származású férfi először autóval elütött, majd késekkel halálra szurkált egy brit katonát. David Cameron kormányfő tartózkodott elhamarkodott ítéletet mondani a woolwichi tragédiáról, és egyelőre az emberek sem tudják eldönteni, valóban egy szervezett „háború” kezdetéről vagy magányos farkasok egyéni akciójáról van szó.

A titkosszolgálatok hosszú ideje aggódnak amiatt, hogy szélsőségesek a szigetországban állnak bosszút katonákon az iraki és afganisztáni beavatkozás miatt. A rendőrségnek és az elhárításnak a közelmúltban több terrorista akciót is sikerült meghiúsítania, így lehetett attól tartani, hogy a fanatikusok inkább alacsony technikai felkészültséget igénylő egyéni támadásokat indítanak.

Szerda este óta folyamatosan derülnek ki a brutális tett részletei. A woolwichi laktanya előtt két fiatalember várakozott egy kék autóban, majd felhajtott a járdára, és ott elütött egy katonát. Ezután az autóból kiugorva az „Allah akbar!” azaz „Isten hatalmas!” felkiáltással a mozdulatlanul a földön fekvő – egyébként a háborús veteránokat támogató Help for Heroes jótékonysági alapítvány trikóját viselő – áldozatot különböző késekkel, egyebek között hosszú, éles bozótvágó machetével, húsbárddal szabdalták össze. A rendőrök tanúk szerint húsz, a Metropolitan Police adatai szerint kilenc perccel a bejelentés után érkeztek a helyszínre. A tettesek nem menekültek el, szándékosan megvárták a rendőröket. Érkezésükig az egyik merénylő egy kétgyermekes anyának, a 48 éves Ingrid Loyau-Kennettnek fejtette ki indítékait. Tettét azzal magyarázta, hogy a katona „muzulmánokat gyilkolt meg, neki pedig elege van muzulmánok afganisztáni megsemmisítéséből”. Egy másik jelenlévő szerint az egyik merénylő arra hivatkozott, hogy „David Cameron és a brit kormány csapatokat küldött egy arab országba”.

A dráma lefolyását okostelefonok rögzítették. A bűnözők nekirontottak a gépkocsiból kiszállni készülő felfegyverzett rendőröknek, akik mindkettőjükre rálőttek, egyiküket súlyosan megsebesítve. A férfiakat két különböző kórházba szállították, ahol fegyveres őrök vigyáznak rájuk, várva, mikor hallgathatók ki.

Egyikük neve, a keresztény hitről a muzulmánra áttért 28 éves Michael Adebolajóé már nyilvánosságra került. Kormányzati körök megerősítették, hogy mindkét gyilkos ismert volt a titkosszolgálat számára. A BBC forrása nem tagadta, hogy a két férfi több nyomozás kapcsán is a hatóságok látókörébe került, de nem gondolták, hogy merényletre készülnek. Egyiküket fel is tartóztatták a rendőrök tavaly, amikor elhagyni készült az országot. Tegnap estére kiderült az áldozat személyazonossága is: a 25 éves Lee Rigby dobos a királyi lövészek második zászlóaljánál teljesített szolgálatot. Korábban Afganisztánban is megfordult az egységével.

David Cameron szerdán az Európai Tanács brüsszeli ülésén vett részt, majd Párizsba utazott. A kormányfő nyomban terrorista incidensnek minősítette a woolwichi esetet, és félbeszakította látogatását. A nemzetbiztonsági válságok kezelésére életre hívott Cobra testület tanácskozását követően Cameron csütörtökön nyilvános állásfoglalásában „undorítónak” nevezte a mészárlást. Szenvedélyes nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a merénylők „meg akarták osztani az országot. Tudhatnák, hogy az ehhez hasonló esetek csak közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Az ország teljes eltökéltségben lép fel az erőszakos szélsőségek és a terror ellen.” A kormány úgy döntött, hogy „a terroristák legyőzéséhez vezető legjobb út, ha folytatják a normális életet”. Nem változott a terrorista veszély eddigi, „jelentős” besorolása, és gyorsan elvetették azt az ötletet is, hogy a hadsereg katonái ne viseljék az utcán egyenruhájukat. Londonban viszont minden laktanya védelmét megerősítették.

Súlyosan és fenntartások nélkül elítélte a történteket a Nagy-Britanniai Muzulmánok Tanácsa is, mely szerint „semmi nem szentesít egy ilyen borzalmas gyilkosságot”. A szélsőjobboldali English Defence League ennek ellenére már szerda éjjel tüntetést szervezett muzulmán intézmények előtt Woolwichban, valamint Essex és Kent grófságokban. A muzulmánellenes vandálok mecseteket rongáltak meg, és összetűztek a rendőrökkel.

 

Virágokkal emlékeznek a meggyilkolt katonára
Virágokkal emlékeznek a meggyilkolt katonára
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.