Magyarország az Óperencián túl
Ausztria harmadik legnagyobb városa, Linz hívta három napra vendégségbe Magyarországot. Nem is jöhetett volna jobbkor a meghívás, meg lehet végre mutatni, hogy a politikán túl is van egy Magyarország, ezt pedig az osztrákok igencsak szeretik.
– Engem nem érdekel, miket írnak az újságok, a magyarokkal korábban is jóban voltam, most is átruccanunk évente kétszer. Jó a klíma, jó a kaja, szépek a tájak. Más nem fontos – vonogatja a vállát egy középkorú férfi, aki a feleségével lelkesen szimatolva jár a hatalmas kondérok körül. Az egyikben gulyásleves, a másikban székelykáposzta rotyog, tíz euró egy tál. Fogy rendesen, a téren kitett asztalokat pillanatok alatt benépesítik az éhes osztrákok.
Pedig még fél tizenkettő sincs, de kelendő a csokoládés palacsinta, a rizses hús és a kolbászok, gurul utánuk a sör. – Az evés, a gasztronómia nagyon fontos, ezen keresztül lehet itt az embereket megfogni – mondja Philipp Rott, egy Linz környéki kisvárosban élő fiatalember. Hazabeszél egy kicsit, az eredeti szakmája szakács, most szakértő szemmel nézegeti a standokat. – Tudja, olvasom én is az osztrák lapokat, elég kritikusok, de Magyarország nem egyenlő a magyar kormánnyal. Ezt mi is tudjuk jól, hiszen Ausztriát is pellengérre állították korábban, de a kormányok jönnek-mennek, attól két szomszédos ország barátsága még nem változik.
A helyi újságírók is arra emlékeztetnek, hogy amikor a Schüssel-kormány elleni európai szankciók érvényben voltak, a németek kedvenc turisztikai célpontja Ausztria volt. Egy linzi újságíró annyit azért hozzátesz: a véleményformálók körében sokat romlott Magyarország általános megítélése, és ezt a csorbát nehéz lesz kiköszörülni, főleg, ha a nemzetközi közvélemény szemében hiteles emberek hívják fel a figyelmet a demokrácia hiányosságaira. Ám az utca emberét mindez hidegen hagyja.
A „Fel Magyarországra” néven futó magyar kulturális-turisztikai-gasztronómia fesztivál az elmúlt évtizedek legnagyobb ausztriai magyar programja. A meghívás a linzi City Ring bevásárlóközpont tulajdonosaitól érkezett még három évvel ezelőtt a Magyar Turizmus Zrt.-hez, majd csatlakozott a bécsi magyar nagykövetség és a bécsi kulturális intézet, a Collegium Hungaricum is. A linziek rászerveztek még egy „éjszakai vásárlást” is, amikor az üzletek egészen este tízig nyitva vannak, abban bízva, hogy az extra nyalánkságok – magyar kézműves, turisztikai vagy gasztronómia ajánlatok – még több kedvet csinálnak a pénzköltéshez. Közben magyar dzsesszegyüttesek, Harcsa Veronika és Lajkó Félix húzzák a talpalávalót, Ekker Balázs pedig csárdásra tanítja az érdeklődőket.
Apropó, csárdás. A fesztivál programfüzete is „a csárdás, gulyás, paprika” szentháromsággal hirdeti Magyarországot, három kurta szoknyás, fejdíszes leány illusztrációjával. Nem feltétlenül az a kép, amit az ember a hazájáról a XXI. században terjeszteni szeretne, de úgy tűnik, itt jó hívószónak bizonyul. A magyar kínálat ezen szerencsére túllép: a szűrös hímzett blúzos szekción kívül vannak itt innovatív dolgok is, a valódi műremeknek számító, aranyporral befújt bonbonoktól, a kézműves sörökön és exkluzív borokon át, a csontból és miniatűr gobleinből készített ékszerekig.
A nép valósággal hömpölyög a főutcán, és lelkesen fogyaszt. Első ránézésre Magyarország „bevette” Linzt, azt a várost, amelyet korábban sosem tudott: amikor hadaink a legmesszebb jutottak – „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára” –, III. Frigyes német–római császár Linzbe menekült, és ezt tette meg fővárossá. Az Óperencián túlra (Ober Enns, Linz folyójáról van szó), ahol az üveghegyek (Alpok) emelkednek, nem jöttek utána a magyar csapatok, csak a népmesékbe szivárgott be így az osztrák város.
A hajdani ipari fellegvár, a második világháborúban tönkrebombázott, majd orosz és amerikai zónára osztott Linz 2009 óta – amikor Európa kulturális fővárosa lett – az egyik legnépszerűbb osztrák turisztikai központ. A Duna festői kanyarulata, a bicikliutak, a múzeumok mind vonzzák a turistákat: most éppen egy fából tákolt város feletti ösvény épül, ahonnan madártávlatból lehet majd gyönyörködni a linzi háztetőkben. Évente 800 ezren keresik fel a várost, éppen annyian, ahány osztrák évente Magyarországra jön – emlékeztet Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. bécsi irodavezetője. Sokat várnak a fesztiváltól, és máris biztatóak a jelek: az első nap után érezhetően nőttek a szállodafoglalások.
Szívélyességben nehéz felülmúlni az osztrákokat. Franz Dobusch polgármester biztosít arról, hogy az esetleges politikai nézetkülönbségek nem zavarják a fesztivál résztvevőit. Dobusch 1988 óta áll a város élén, szociáldemokrata színekben, és még azt is bevallja: tudja, hogy az osztrák befektetők panaszkodnak a magyar helyzetre, de ő személy szerint messzemenőkig egyetért azzal, hogy a közműveket önkormányzati tulajdonban kell tartani. Linzben ez a helyzet, és eszükbe sem jut privatizálni a víz-, áram- vagy szemétszolgáltatást. Miért is tennék? Éves szinten többmillió euró nyereséget termelnek, amit a városi tömegközlekedés fenntartására fordítanak.
A városatyák ott ülnek a közművek felügyelőbizottságában, ám ezért egy fillért sem kapnak, ez munkaköri kötelességük. – Feladatunk, hogy a városlakók javára hozzuk a döntéseket – mondja Dobusch széles mosollyal. A magyar kormány minden intézkedésével azért messzemenőkig nem ért egyet, teszi hozzá, de ennek semmi köze a mostani népünnepélyhez.
Méhes Márton, az inkább magaskultúrában utazó Collegium Hungaricum bécsi igazgatója hozzáteszi: olyan ez, mint amikor két szomszéd jóban van, de egy-egy közös grillezés még jobban összehozza őket. Kellenek az ilyen közös programok, meghívások, hogy az amúgy magas szintű és jó viszony a két ország között tartósan fennmaradjon. S ha ehhez a gyomron át vezet az út, az sem olyan nagy baj.
