Nem gyógyítja Európát a megszorítás
A sajtó azonnal a bizottság gazdaságpolitikai fordulatáról cikkezett, miszerint belátták volna, hogy a megszorítások nem segítenek a bajba jutott eurózónás tagországokon. A konklúzió elhamarkodott volt. Barroso jelezte ugyan, hogy a nehézségekkel küzdő tagállamok több időt kapnak költségvetésük rendbetételére (Olli Rehn pénzügyi EU-biztos Franciaországnak például két extra évet ajánlott), ám egyben felidézte: a mostani válság egyik oka, hogy az uniós gazdasági szabályokat egy évtizede nem tartatták be ilyen szigorúan.
Három éve indult a megszorításokra is alapuló uniós válságkezelés, és egyelőre kevés kézzelfogható eredménye van, az óriási munkanélküliségen és a lassuló növekedésen kívül – kivéve a látványos államcsődök elkerülését. Görögországban 25 százalékot romlott a GDP a válságkezelés kezdete óta, másfél millióan élnek munka nélkül, és a növekedés megindulása jövőre is kérdéses.
A megszorítások elleni érvek nemrég a tudományos világból is muníciót kaptak. Januárban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdászának tanulmánya azt állapította meg, hogy alábecsülték a költségvetési kiigazítás hatását a növekedés lassulására. A minap pedig két világhírű harvardi közgazdász, Carmen M. Reinhart és Kenneth S. Rogoff azon tézisét ingatta meg pár massachusettsi diák az adatok újraértékelésével, amely szerint amint 90 százalék fölé emelkedik az államadósság, a növekedés lassulni kezd. Olli Rehn és Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász pedig a Twitteren vívott filozófiai csatát, amelyben Krugman félelmetesnek nevezte, hogy olyanok döntenek az euróövezet válságának kezeléséről, akik semmit sem tudnak a korábbi krízisek természetéről.
A megszorításokat ellenző tábor lelkesen fogadta Francois Hollande egy évvel ezelőtti elnökké választását. A francia szocialista politikus azt ígérte, újratárgyalja az akkor újonnan kialkudott fiskális paktumot, és kieszközli, hogy az EU nagyobb hangsúlyt fektessen a növekedés beindítására. A fiskális paktumot azonban nem tárgyalták újra, a francia törvényhozás változatlan formában elfogadta, a Hollande nevével fémjelzett növekedési paktum pedig súlytalan maradt.
Különböző országokban különböző problémákkal kell szembenézni. Spanyolországban alapvetően az ingatlanpiac nőtt fenntarthatatlan mértékű lufivá, Írországban a bankrendszer mondta fel a szolgálatot, Görögországban a felelőtlen költségvetési politika súlyos versenyképességi lemaradással párosul, Olaszországban viszonylag fegyelmezett a költségvetési politika, de az államadósság óriási, a versenyképesség alacsony, és növekedni már a válság előtt sem tudott az ország. Az évtizedek óta halogatott strukturális reformok miatt versenyképességben lemaradtak egyes tagállamok, amit a megszorítások közepette különösen nehéz korrigálni.
A megszorításoknak nincs valódi alternatívájuk. Pénzügyi ösztönzőket senki sem mer bevetni, hiszen az államadósságok mértéke ezt ellehetetleníti. A lehetséges alternatíva valószínűleg a költségvetési korrekciók tempójának lassítása és a szerkezeti átalakítások felgyorsításának kombinációja lehet. Utóbbiak azonban komoly politikai tőkét igényelnek, ami a megszorítások miatt népszerűtlen kormányok helyzete miatt igen nehéz.
