Összefogást sürgetett Obama

A négy évvel ezelőttihez képest sokkal kisebb tömeg, 600 ezer ember gyűlt össze Washington szívében, hogy szemtanúja legyen Barack Obama második hivatali esküjének. A vasárnapi, az alkotmány által előírt privát ceremóniát követően az Egyesült Államok 44. elnöke tegnap Abraham Lincoln és Martin Luther King Jr. Bibliáira helyezte kezét, így mondta el újra az eskü szövegét a nagy nyilvánosság előtt. A tömeg harmadára zsugorodott ugyan, ám a helyszíni jelentések szerint a hangulat és a lelkesedés nem csökkent a négy évvel ezelőtti beiktatás óta. Csak az okozott némi csalódottságot, hogy a kivetítők és a hangszórók nem mindenhol működtek – így a The New York Times tudósítása szerint voltak, akik a helyszínen is okostelefonjukon követték a beszédet inkább.

Obama beiktatási beszédének legfontosabb témája – mint sok korábbi beszédének – az esélyegyenlőség és a szolidaritás volt. Elmondta, hogy az ország polgárainak össze kell fogniuk, mert csak úgy fejlődhet a közösség, ha együtt szervezik meg például az utak, vasutak építését vagy az oktatást. De csak közösen megszervezve működnek olyan fontos területek is, mint a hadsereg és a kutatásfeljesztés, amely fontos az üzleti élet működéséhez és a munkahelyteremtéshez. Az elnök azonban hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy ne kellene szkeptikusnak lenni a központi hatalommal szemben, vagy hogy mindenre a kormányzati beavatkozás lenne a megfelelő válasz.

Obama hangsúlyozta, hogy minden amerikainak ugyanakkora eséllyel kell indulnia az életben, mindegy milyen szociális körülmények közé születik. A gyakori republikánus támadásokra utalva elmondta: a szegényeket és időseket támogató egészségbiztosítási programok (MedicAid és MediCare), valamint a rászorulókat segítő társadalombiztosítási rendszer nem állami segélytől függő embereket nevelnek, hanem éppen hogy lehetőséget adnak nekik arra, hogy „kockázatot vállaljanak.” Elmondta: tudja, hogy csökkenteni kell a költségvetési hiányt és az egészségügyi kiadásokat, ez nem jelentheti azt, hogy választani kell az idősek ellátása és a költségcsökkentés között.

Az amerikai elnök tőle szokatlanul hosszan beszélt a globális felmelegedésről. – Válaszolni fogunk a klímaváltozás veszélyeire, ha nem tennénk, akkor elárulnánk gyermekeinket és a következő generációkat. Lehet, hogy vannak még, akik nem fogadják el a tudományos világ érveit, de senki sem kerülheti el a tűzvészek, bénító aszályok és egyre erősebb viharok pusztítását – mondta Obama. Szén-dioxid-kibocsátási korlátozásokról nem ejtett szót (politikailag ez a legkényesebb kérdés), ehelyett arról beszélt: megújulóenergia-forrásokat kell találni, még ha az ezek használatához vezető út nem is lesz könnyű. – Ám Amerika nem állhat ellen a változásnak; nekünk kell azt vezetnünk. Nem engedhetjük át más országoknak a technológiát, amely olyan sok munkahelyet és új iparágakat fog teremteni – mondta.

Feladatok közt említette még a választási reformot (hogy ne kelljen órákig sorban állni valakinek, hogy szavazhasson), a bevándorlási szabályok átalakítását és azt, hogy minden gyerek biztonságban legyen. Utóbbi esetén név szerint említette a connecticuti Newtownt, ahol december közepén egy ámokfutó 20 kisgyermeket és hat felnőttet ölt meg. Beszélt annak fontosságáról is, hogy azonos munkáért a nők és férfiak azonos fizetés kapjanak, és a meleg- és leszbikus közösségnek is jogegyenlőséget követelt.

Beszéde végén – ahogy négy éve is –fontos szerepet kapott a Washingtont megbénító erős politikai megosztottság. Obama sürgette az árkok betemetését, hogy a fő kérdésekben előre tudjon lépni az ország. – Nem késlekedhetünk. És nem téveszthetjük össze a feltétel nélküliséget az elvhűséggel, a látványt a politikával, a személyeskedést az értelmes vitával – mondta az elnök.

– Cselekednünk kell, úgy, hogy tudjuk: a munkánk nem lehet tökéletes.

Beyonce előadásában hallgatja Obama az Egyesült Államok himnuszát a beiktatási ceremónián
Beyonce előadásában hallgatja Obama az Egyesült Államok himnuszát a beiktatási ceremónián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.