Rossz érzése csak fokozódott: Ausztria 70 sportolót küldött Londonba, érmet azonban egyetlen versenyző sem tudott szerezni – – még bronzot sem. Az osztrák sporttörténetben utoljára az 1964-es tokiói olimpia hozott „nullnummert”, ahogy az osztrákok saját égésüket nevezik, de az első 10 helyezésből akkor is többet tudtak összekaparni, mint most Nagy-Britanniában. – Iszonyúan messze vagyunk a nyári sportokban a világszínvonaltól, hiba volt esélytelen sportolókat kiválasztani – dohogott a miniszter, aki csak tovább rontotta a sportfunkcionáriusok körében amúgy is csapnivaló hangulatot. „Hogy az élsportolók milyen támogatást kapnak, s ennek következtében miért nem jutott Ausztriának egyetlen érem sem, az egyes-egyedül a sportminisztérium felelőssége” – vágott vissza az osztrák szövetségi sportszervezet, a BSÖ vezetője, a szintén szocdem Peter Wittmann. Megjegyezte, hogy a miniszter is tagja az osztrák olimpiai bizottságnak (ÖOC), nyugodtan elintézhette volna, hogy a válogatásnál tegyék magasabbra a lécet.

Darabos 2008 őszén élsporttámogató programmal állt elő, évi négymillió euróval dotálva az 500 legjobbnak tartott osztrák sportolót. A pénz azonban csak a téli sportokat űzőknél hozta meg a kívánt sikert, igaz, ők már a központi pénzeső előtt is eredményesek voltak. A honvédelem mellett a sportot irányító miniszter nem csupán a sportolókra, de a sportágakra vonatkozóan is elitizmust hirdetett, 10-15 kiemelt sportágat nevezett meg, s úgy tervezte, hogy 8–12 éves befektetéssel ezekben lehet olimpikonokat kitermelni.

A bécsi sportminisztérium évi 100 millió eurót oszt szét a BSÖ-nek (ebből 80 milliót az osztrák lottótársaság ad), a három, pártalapon szervezett országos sportközpontnak, s a 60 szakosztálynak. Az osztrák tartományok további 180 millió euróval, a települések pedig még 300 millióval támogatják évente a testgyakorlókat. A miniszter szerint szétforgácsolódik a pénz. Összevonási kísérletei eddig azonban sikeres ellenállásba ütköztek.

Az osztrák sílegenda, Hermann Maier végig a brit fővárosban volt, s igyekezett lelket önteni a kudarctól elkedvetlenedett sportolókba. Egészen addig, amíg neki is a kedvét szegte az amúgy éremesélyes Markus Rogan(ő a mostani versenyekkel befejezte úszókarrierjét), aki azt a teóriát fejtette ki, hogy minél kevésbé intelligens egy sportoló, minél kevesebb tudás terheli az agyát, annál több érmet tud összeszedni. Hogy értsék is, mire, pontosabban kire gondol, Maiert néven is nevezte.

A bűnbakkeresés lázában rögvest felmerült, hogy több iskolai tornaórára van szükség, hiszen tízéves kor alatt dől el, hogy ki hogyan viszonyul a sporthoz. Claudia Schmied oktatási miniszter csípőből utasította vissza a követeléseket, az alsó tagozatosoknál most is heti 3-4 torna óra van, a felsősöknél pedig 2-3 alkalom, megfelel az európai uniós átlagnak. De egy közvélemény-kutatás szerint az osztrák gyerekeknek csak 28 százaléka mozog eleget, míg svéd társaiknál 72 százalékos az arány. A minisztériumnak erre is volt válasza: az iskolai testmozgás a tömegsportot, és nem az élsportot kívánja segíteni. Szociológusok is szót kértek, szerintük az a baj, hogy Ausztria mindenben a középszert támogatja.

Essen már végre a hó – követeli a sajtó –, s induljon meg vele az éremhullás!