A Sunday Times oknyomozó újságírói szintén lobbistának álcázták magukat, s 100 ezer euró évi fizetést, valamint felügyelőbizottsági tagságot ajánlottak fel a néppárti delegációvezetőnek, ha egy törvényjavaslat módosítását sikerül kiverekednie. A felvételen Strasser nem teljesen józan, hadonászva beszél, s azzal kábítja „megbízóit”, hogy van már öt ügyfele, mindegyiktől ennyi pénzt kap, ők csak hatodikok lehetnek a sorban.

Ernst Strasser, az Osztrák Néppárt listavezetője ünnepel egy június 8-án tartott pártmegbeszélésen

Az osztrák honatyát blamáló történet 2011 márciusában került nyilvánosságra. A Sunday Timesnak nyolc hónapos álcás tevékenysége során még két EP-képviselőt sikerült lebuktatnia, Szlovénia és Románia volt külügyminisztereit.

Ernst Strasser makacsul tagadott, hecckampányról beszélt, de aztán –feltételezhetően felső nyomásra – lemondott a zsíros állásról. Alig egy héttel később a Néppártból is kilépett, s megvált az összes egyéb állami és társadalmi hivatalától.

A ma 56 esztendős Ernst Strasser brüsszeli viselt dolga után 15 hónapig nyomozott a korrupcióellenes bécsi ügyészség, s a múlt héten bejelentette, hogy vádat emelnek ellene. Ügyében az a szigorúnak mondott bíró vezeti majd a már csak 2013-ban kezdődő tárgyalást, aki alig két hete ötéves börtönbüntetést mondott ki – még csak első fokon – az Osztrák Olimpiai Bizottság főtitkárára.

Strasser megvesztegetése a legrosszabb pillanatban kerül napirendre, a News című hetilap például alig egy hete tudatta címlapján, hogy az ÖVP-nek, az 1945-ben alapított kereszténydemokrata pártnak vége, maga alá temette a korrupció. A lap néppárti politikusok légióját sorolja, köztük Josef Martinzt – aki a párt karintiai szervezetének vezetőjeként 2008-ban szállt be egy pártfinanszírozási korrupcióba –, s tette szintén most kapott nyilvánosságot: eredetileg 4 millió euró visszafolyatását követelte egy megvesztegetett adószakértőtől.

Strasser mindmáig azt állítja, hogy ő rögtön rájött, hogy a brit provokátorok nem lobbisták, s csak azért ment bele a tárgyalásokba, hogy leleplezze esetleges kém mivoltukat. A nyomozást később, mint mondja, csak időhiány miatt hagyta abba. Strassernek ezt nem hiszi el senki, ráadásul Othmar Karas, aki a néppárti küldöttség élén az utóda, azt állítja, hogy Strasser próbálkozott nála a törvényjavaslat-módosításával, de ő nem állt szóba vele. Karas (az egykori államelnök, Kurt Waldheim veje) 113 ezer támogató szavazattal 2009-ben már a magáénak érezte a küldöttségvezetői posztot, amelyet az akkori kancellár, Wolfgang Schüssel mégsem neki, hanem Strassernek adott, azóta ősellenségek. De jelentkezett egy CDU-s képviselő is, akinél Strasser szintén próbálkozott, ő is terhelő vallomást tett.

A korrupt képviselő egy felső-ausztriai parasztcsaládból származik, jogot végzett, s karrierjét az alsó-ausztriai Néppártban alapozta meg. Ott volt a parasztszövetség tisztviselője, majd a bécsi agrárminisztériumban miniszteri titkár. Erwin Pröll alsó-ausztriai miniszterelnök, a ÖVP mindmáig legbefolyásosabb politikusa figyelt föl rá, kinevezte politikai nevelt fiának, s tartományi párttitkárt csinált belőle 1992-ben. Strasser egyre jobb kapcsolatokra, egyre nagyobb befolyásra tett szert, így senki sem lepődött meg, amikor 2000-ben, a néppárti–szabadságpárti kormány megalakulásakor ő lett a belügyminiszter. Liberálisnak indult, de egyre inkább keményvonalas lett, s tárcája szociáldemokrata tisztviselőit módszeres tisztogatással néppárti káderekre cserélte. Négyéves minisztersége idejére már eldőlt, hogy mely cégek építik meg a ma Tetronnak nevezett kékfényes intézmények – rendőrség, mentők, tűzoltók – kommunikációját biztosító mobiltelefon-rendszert. Strasser nem volt szívbajos, visszavonatta a szerződést, új szereplőket választott, a gyanú szerint megint csak 100 ezer euróért cserébe. Erre az ügyre is kiterjesztik majd a bírósági tárgyalást.

Strasser 2004-ben váratlanul kiszállt a politikából, tanácsadó és lobbista lett, nagy pénzekkel pókerezett. Olyan sikeres volt, hogy a beavatottak sem értették, miként sikerült Pröllnek visszacsalogatnia őt a politikába. Az uniós munkát állítólag eleve csak öt évre vállalta el, úgy gondolta, hogy a Brüsszelben szőhető kapcsolatok majd még magasabbra repítik az üzleti világban. Amikor Strasser tavaly tavasszal minden tisztségéről lemondott, azt állította, csak azért teszi, hogy ne ártson a pártjának. Úgy tűnik, tévedett.