Ott lesz Orbán a világ közepén

„Szinte már intézményes formája a magyar–magyar párbeszédnek és a magyar–román kapcsolattartásnak.” Így írta le a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Ágh Péter, a Fidelitas elnöke. Ezzel szemben a Tusványos néven is ismert rendezvénysorozat idei kiadása inkább monológ lesz, mint párbeszéd: a beszélgetőpartnerek hiányozni fognak.

A 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet hivatalosan szerdán, július 25-én nyitja meg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Németh Zsolt külügyi államtitkár és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke jelenlétében. A Fidelitas szervezőpartner, a Tőkés Lászlóhoz közel álló Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért Pro-Minoritate Alapítvány mellett.

A Tusványos egy évvel ezelőtt. Az idén odaköltözik a külügyi vezetés
A Tusványos egy évvel ezelőtt. Az idén odaköltözik a külügyi vezetés

– Mi megtettük a magunkét azzal, hogy meghívtuk a román politikusokat. Hogy nem jöttek el, az is egy válasz, ami önmagáért beszél – válaszolta a Népszabadságnak a Tusványos sajtófőnöke. Fazakas Imola szerint a szervezők meghívót küldtek Andrei Marga külügy- és Ecaterina Andronescu oktatási miniszternek, ám elutasító választ kaptak.

Korábban két egymást követő évben is az Orbán Viktor–Traian Basescu-találkozó volt a tábor fő attrakciója. Az idén a szervezők meg sem hívták a román elnököt, miután július elején a parlament felfüggesztette tisztségéből. – Kampány van, és úgy gondoltuk, nem lenne jó, ha ebben az időszakban meghívnánk a felfüggesztett elnököt –mondta Fazakas Imola. Egyébként valószínű, hogy Basescu, ha hívják, sem megy a Tusványosra, hiszen vasárnap, a táborbontás után egy nappal tartanak népszavazást menesztéséről.

A referendum lesz a nyitónap egyik kerekasztal-beszélgetésének a témája. Ugyancsak szerdán kerül terítékre a magyar választójog és a választási törvény Felelős magyar állampolgár címszó alatt, Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő részvételével. Mintegy a téma folytatásaként, csütörtökön Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Wetzel Tamás miniszteri biztos a honosítási folyamatról értekezik. Ebből az alkalomból elviszik Tusnádfürdőre Boldoghy Olivér komáromi színészt, akit az elsők között fosztottak meg szlovák állampolgárságától, miután nyilvánosan vállalta a magyar állampolgárság felvételét.

Több előadás témája lesz a június elején lezajlott romániai helyhatósági és az ősszel esedékes parlamenti választás. A pénteki „nemzetpolitikai kerekasztalként” beharangozott beszélgetésről éppen a legnagyobb Kárpát-medencei magyar érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ képviselője fog hiányozni. Amúgy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői közül egyedül Borbély László politikai alelnök lesz ott a Tusványoson.

Az idei tábor mottója: Tusványos a világ közepe. A budapesti diplomácia számára mindenképpen az lesz. Martonyi János külügyminisztert leszámítva gyakorlatilag az egész külügyi tárca Erdélybe költözik egy hétre. Németh Zsolt államtitkár és Kaleta Gábor sajtószóvivő mellett helyettes államtitkárok, kabinetfőnök és kabinetfőnök-helyettesek, főosztályvezetők és főosztályvezető-helyettesek tartanak vagy moderálnak előadást.

Orbán miniszterei az idén nem üdülnek Tusnádfürdőn, maga a kormányfő viszont ott lesz a szombati zárónapon, amikor a hagyományoknak megfelelően Tőkés László társaságában foglalja el a nagyszínpadot. Az előadás témája: Magyarország és Közép-Európa megújul.

Bár az élvonalbeli bukaresti politikusok hiányoznak, Fazakas Imola szerint lesz azért román–magyar párbeszéd, hiszen az előadók között van Ioana Lupea újságíró (szabadúszó) és Remus Cernea államtanácsos is. Utóbbi ismert zöldaktivista, és ebben a minőségében vesz részt a Verespatak – környezetvédelem vagy munkahelyteremtés? címmel meghirdetett kerekasztal-beszélgetésen. Más román „civileknek” is küldtek meghívót a szervezők, olyanoknak, akiknek neve a korábbi években már szerepelt a programban, de valamennyien kimentették magukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.