Franceschez tódulnak az ügyfelek, a büntetőügyeknek egyenesen jót tett a válság. Szerdán gyanúsított lett Rodrigo Rato korábbi néppárti pénzügyminiszter, a csődbe ment Bankia pénzintézet elnöke és több más politikus is. Francesc szerint ez még csak a jéghegy csúcsa. Vidéken, a mezőgazdasági területeken viszont ijesztően megszaporodtak a fegyveres rablások. Visznek mindent, traktortól benzinig, félig leölt bárányig vagy ládába pakolt, már leszedett narancsig. Sláger lett a kábellopás is a réz alkatrészek miatt. – Olyan bűncselekmények történnek, amelyekre az 1950–1960-as évek óta nemigen volt példa – meséli Francesc.

Felesége, a német származású Cristina is bólogat. A szőke asszony a szellemi tulajdonjogok védelmére szakosodott, ő már saját ügyfeleinél is érzi a mindennapos gondokat. „Korábban jó nevű művészeket képviseltem, amikor valaki ellopta az ötleteiket. Most inkább azzal jönnek, hogy segítsek, a bank ne vigye el az autójukat, ha csúsznak kicsit a részletekkel.”

Luis, a család barátja bort tölt, és közben mosolyogva bevallja, hogy tavaly csődbe ment az apjától örökölt építőipari cége, fel kellett mindent számolni, embereket elküldeni, kemény éve volt a családjának. Most megint bizakodó: „Elvégeztem egy pénzügyi tanfolyamot, és ott találkoztam valakivel, akinek épp az építőiparban jártas üzlettársra volt szüksége. Most azon dolgozunk, hogy megmentsünk egy idősek otthonát, ami nemrég épült, de finanszírozás híján máris a bezárás fenyegeti. Tárgyalunk a bankkal, keresünk befektetőket. Irodám sincs, otthon, a teraszon dolgozom a laptopommal, és úgy érzem, épp jókor váltottam”.

Albert, a fotós, csak hümmög: míg korábban évi néhány nagy megrendelésből vígan megélt, most kuncsorognia kell a munkáért: mióta megjelentek a digitális fényképezők, felére esett a fényképek ára. „Egész életemben azt csináltam, amit szeretek, miért váltsak éppen most?” – ez a filozófiája, és inkább meghúzza a nadrágszíjat.

A gazdasági helyzet a fő beszédtéma a vacsora alatt is. Senki sem gondolta, hogy egyszer beüt a krach –vallják be mindannyian. Az állandó építkezések azt a látszatot keltették, hogy az ország hatalmas léptekkel halad előre, minden nagyobb város saját repülőtérre, gyorsvasútra vágyott. A legtöbben meg is kapták. Mindezt az európai alapokból és hitelből finanszírozták. Egészen szürreális projektek is megvalósultak: a Madridtól hetven kilométerre fekvő Toledóba is visz AVE, az óránként akár 200 kilométeres sebességgel száguldó szupervonat – mondja nevetve Francesc, és hozzáteszi: az átlagos utasszám hét fő. A valenciai főváros, Castellón nagy csinnadrattával tavaly felavatott – 150 millió euróból épített – repülőterére a mai napig egyetlen gép sem érkezett. És van olyan autópálya-szakasz, amelyen olyan gyér a forgalom, hogy a befektetés 600 év alatt térül majd meg. De a politikusok ünnepeltek, a nép tapsolt.

Most itt a spórolás ideje, de ezt mindenki másképp képzeli. A tizenhét tartomány óriásira duzzasztotta a bürokráciát, és az asztaltársaság minden tagja egyetért azzal: az állami tisztviselők egy részének menni kell. „Lusta naplopók” – ítélnek sommásan. A város másik végén, a motorok és autóbuszok bűzében, bezárt és állandó árleszállítást hirdető üzletek között Ricard Bellera, a Comisiones Obreras szakszervezeti szövetség szóvivője csak a fejét rázza: szerinte a tisztviselők nyolcszázalékos aránya egyáltalán nem sok, ezt inkább növelni kéne. „Spórolnak az egészségügyön és az oktatáson, hogy gyalázatos szintre csökkenjen a színvonal, és az emberek inkább a magánkórházakat és a magániskolákat választják. Gondolja, hogy a megszorítások következtében hatékonyabban dolgoznak majd a spanyolok? Ugyan már. Akkor lennénk versenyképesek, ha az oktatást és a szakképzést tudnánk javítani.” Már mutatja is az ábrákat, a német „rombuszt” és a spanyol „homokórát”. A követendő mintának tartott Németországban a lakosság 50 százaléka közepesen képzett, ez adja a gazdaság gerincét: 25-25 százalék a kiemelkedően képzettek és a képzetlenek aránya. Spanyolországban viszont sok az egyetemet végzett – hogy aztán taxisnak álljanak, mert nem találnak munkát. Viszont hiányoznak a szakmunkások.

És hiányzik az adóbevételek tetemes része is. Spanyolországban az adócsalás mértéke a duplája az európai átlagnak, a feketegazdaságot a GDP 40 százalékára becsülik. Bár sokan elismerik: szívesen dolgoztatnak számla nélkül, hogy megspórolják az áfát, a közhiedelem azt tartja: a nagy adócsalók a gazdagok. Ezért keltett nagy felháborodást, amikor a spanyol kormány télen amnesztiát hirdetett az adócsalóknak, ha hazahozzák és bevallják eddig eltitkolt jövedelmüket. Ezt 80 milliárd euróra becsülik, ami körülbelül a duplája annak, amit idén a megszorításokkal meg akar takarítani az ország. A jövő héten jön az újabb megszorítócsomag, ebben a kiszivárgott információk szerint már az alapvető élelmiszerek áfáját is emelnék, négy százalékról akár 18-ra. – Megint a szegényegeket sújtják – kesereg Bellera. Hogy lesz ebből fellendülés? A barcelonai főtéren kartonpapíron kuporgó asszonyt – akinek állása nincs, lakását pedig elvette a bank – ennél egyszerűbb kérdés foglalkoztatja: mit ad ma a gyerekeinek enni?

Építkezés a katalán fővárosban