– Ez így is van – bólogat Maite, egy egyedi táskákat gyártó üzlet tulajdonosa. – A spanyolok előbb megisszák a kávét, aztán kezdenek dolgozni, mi pedig előbb elvégezzük a munkát, és utána állunk neki kávézni. Az andalúzok meg egész nap kávéznak, sziesztáznak, míg valaki a munkát elvégzi helyettük. Ezért nem működik az ország.

Egy barcelonai munkaközvetítő iroda előtt. Szebb jövőre várnak

Maite üzlete kézműves táskákat forgalmaz, két társával maguk készítik a kis üzletben. Bőrből keveset, mert arra manapság nincs kereslet a gazdasági válság miatt, inkább színes szintetikus anyagokból vagy textilből. Maite most leárazással próbálja becsalogatni a vevőket, hátha attól fellendül a forgalom. De szemében kétségbeesés ül. 43 éves, egyedül neveli két kislányát. Négy- és hatévesek, a katalán rendszerben már iskolások. Afféle vegyes, államilag is támogatott, de magánkézben levő iskolába járnak, mert Maite szerint az állami oktatás csapnivaló. A tanárok állandóan sztrájkolnak, bizonygatja, most meg, a megszorítások miatt, még rosszabb a helyzet. Havi 320 eurót fizet mindkét gyerekére, de ebben minden benne van: ebéd, kirándulások, könyvek. Ám ha tovább romlik a helyzet, nem tudja, miből gazdálkodja ki. A táskákhoz is kellene anyagokat vásárolni, de a bank egy fillér hitelt nem ad. – Bezzeg korábban csak úgy szórták az ember után a pénzt, akár kellett, akár nem. Most legfeljebb az kap, akinek jól megy az üzlete: annak meg minek?

Katalónia, Spanyolország leggazdagabb tartománya most az adósok rangsorát is vezeti. A belvárosban kevésbé, kijjebb már az utcaképen is látszik a válság. – Az én környékemen, a városi park mögött hirtelen megszaporodtak a hajléktalanok – meséli Albert, a fotós. – Főleg fiatalok, de a minap feltűnt egy hetven év körüli pár is, kis motyójukkal. Szívszorító volt látni.

Katalónia adóssága 42 milliárd euróra rúg, ez a teljes spanyol (állam)adósság csaknem egyharmada. Így nem csoda, ha Madrid manapság azzal érvel, hogy a spanyol bajok egyik okozója a tartományok túlköltekezése. – Ez azért van, mert nekünk kell támogatni a többieket – vágja rá Maite csípőből a tipikus katalán választ. Meg azért, mert itt is kipukkadt az ingatlanlufi, a Costa Bravától néhány kilométerrel beljebb ott állnak az eladhatatlan, félig befejezett lakóparkok. Egy részüket felveri a gyom, a többiből menekülnek a lakók. Túlköltekezett az önkormányzat is. „Mindenki azt hitte, hogy a virágzás örökké tart. Hát most vége lett.” Maite azt mondja, ha fiatalabb lenne, ő biztosan kivándorolna, mert itt még sokáig nem lesz javulás.

Nem ilyen keserű Anna Estrada, a CIDOB nevű kutatóintézet munkatársa. Egy régi kolostor ódon falai között, alig néhány méterre a belváros ütőerének számító Ramblastól elmélkedhet a világ dolgairól. – Szeretjük eltúlozni a dolgokat, de a helyzet nem olyan tragikus. Igen, nagyon magas a fiatalok munkanélkülisége, de ha valóban igazak lennének a 40 százalékról szóló adatok, akkor itt már tűzbe borult volna az utca. De a családi háló meg persze a kiterjedt feketegazdaság fenntartja a fiatalokat, amíg találnak végre munkát.

Antonio, a sofőr nem így látja: a fia két éve Angliában él, mert évekig nem talált munkát, a lánya pedig mindennap retteg, hogy mikor bocsátják el.

– De legalább jól keres, havi 1500 eurót visz haza – mondja büszkén. Elvégre manapság már 7-800 eurós fizetések is vannak.

Anna azt magyarázza, hogy az adósság annak köszönhető, hogy az adót Katalóniában a spanyol állam szedi, de ebből nem juttat vissza eleget. Itt termelik a spanyol GDP egyötödét, ám ennél 7-8 százalékkal kevesebb folyik ide vissza. 2005 óta csaknem egymillió fővel (immár 7,5 millióra) nőtt meg a lakosság lélekszáma, vagyis a katalán kormánynak jóval több embernek kellett oktatást, egészségügyi ellátást nyújtania, ám erre nem kapták meg a pénzt Madridtól. Most itt a vége, jönnek a megszorítások: tavaly elbocsátottak egy csomó állami tisztviselőt, akik maradtak, azoknak csökkentették a fizetését. Egy hete bevezették a receptdíjat, minden felírt gyógyszerre egy eurót rá kell fizetni (évi 60 euróig). Karcsúsították a kórházakat, sebészeteket zártak be, és vannak, ahol csak délelőtt szabad operálni – ezzel is spórolnak.

– Ha függetlenek lennénk, három év alatt ismét a saját lábunkra állnánk – bizonygatja Anna. Artur Mas katalán kormányfő most azért lobbizik, hogy bízzák végre rájuk az adószedést, ők cserébe szolidaritási adóval támogatnák a szegényebb tartományokat. Ötlete egyelőre nem sok sikerrel kecsegtet.