Szakadás vagy szakadék
A szocialisták „Grand Slamje”, vagyis tavaly ősz óta tartó választási sikersorozata válaszút elé állítja a francia jobboldalt, élén a Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnök mögött felsorakozott Népi Mozgalom Unióját (Union pour un Mouvement Populaire-t). A centrumból egyre jobbra tolódó pártot ugyanis – legyen szó a köztársasági elnöki vagy a parlamenti választási kampányról – nehezen lehetett megkülönböztetni a szélsőjobboldali Nemzeti Fronttól. A sorra elszenvedett vereségek után még nem látni, hogy a centrista vagy a szélsőjobbra tartó irányzat kerekedik-e felül. Ahogy egy esetleges pártszakadást sem lehet kizárni, így például azt, hogy a Lionnel Luca vezette és közel negyven parlamenti képviselőt tömörítő, erősen jobbszélre húzó Népi Jobboldal (Droite Populaire) platform kiválik az UMP-ből.
„Sarkozy pártjának” válsága nem lepi meg Fejérdy Gergelyt. A Magyar Külügyi Intézet Franciaországgal foglalkozó kutatója emlékeztet rá, hogy az UMP 2002-ben egyfajta vészreakcióként, villámsebességgel jött létre. Az akkori köztársasági elnök, Jacques Chirac sugallatára alakult meg a különböző jobboldali politikai erőket egyesítő párt, ellensúlyozandó, hogy Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front vezetője óriási meglepetésre bejutott az államfőválasztás második fordulójába. A fenyegetés azonban elmúlt, a Chirachoz kötődő újgaulle-ista pártra, az RPR-re épülő UMP viszont a belső ellentétek dacára megmaradt.
Ebben jelentős szerepe volt a 2007-es elnökválasztást megnyerő Sarkozynek, aki saját politikai céljaihoz „használta fel” az UMP-t. Az exállamfő indította el az erőteljes jobbra tolódást is, úgy gondolta, hogy a Nemzeti Frontot azzal lehetetleníti el, ha a szélsőjobbal kacérkodó szlogenekkel sikerül elcsábítani a szavazókat. A jobbra nyitás során alaposan felpuhult a „köztársasági front” elve. Még Chirac idejében alakult ki a stratégia, hogy a polgári jobboldal – politikai higiéniai okokból is – inkább a szocialista, mintsem a szélsőjobb állva maradt jelöltjét támogatja. Az UMP jelenlegi főtitkára, az ősszel esedékes pártelnökválasztás egyik valószínű indulója, Jean-Francois Copé a szocialistákat és a szélsőjobbot egybemosta, szerinte az UMP-nek egy második fordulós választáson egyiket sem szabad támogatnia.
Sarkozy jobboldali kurzusa ugyan kettős kudarchoz vezetett az idei államfő- és parlamenti választáson, az UMP – különösen Franciaország keleti régióiban – még komoly választói támogatást tud felmutatni. Azt a forgatókönyvet sem lehet kizárni, hogy az esetleges renegátok összeolvadnak a Nemzeti Fronttal – az FN vezetőjének, az elfogadhatóság határán egyensúlyozó Marine Le Pennek alapvetően az a célja, hogy magához édesgesse az UMP erősen jobbos képviselőit.
Fejérdy felhívta a figyelmet arra, hogy a szélsőjobbra húzás inkább az UMP hivatásos politikusai között népszerű. Ez érvényes Copéra vagy a tőle is jobbra álló, erősen Európa-szkeptikus, a bevándorlásban pedig a Nemzeti Front felé hajló nézeteket valló Lucára. A mintegy 260 ezer tagot tömörítő UMP bázisának jelentős része, közel kétharmada viszont egy másik lehetséges pártelnökjelölttel, Francois Fillonnal szimpatizál. A korábbi miniszterelnököt a szociálisan érzékenyebb politikusok közé sorolják, aki egyértelműen követi azokat a De Gaulle-i és chiraci hagyományokat, miszerint a polgári jobboldal és a szélsőjobboldal közé jól látható választófalakat kell húzni.
Közel sem biztos, hogy az UMP feltehetőleg novemberben esedékes tisztújító kongresszusán Copé és Fillon között dől el a pártelnöki poszt. Lehet, hogy egy nagy visszatérő, Jean-Pierre Raffarin áll az UMP élére. Az a volt miniszterelnök, aki Chirac megbízható embereként – az egykori kormányfővel, volt külügy- és védelmi miniszterrel, Alain Juppével együtt – az UMP születésénél is ott bábáskodott. Akkor a Raffarin–Juppé párosnak egy újszülött gondozása volt a feladata, most egy alaposan összezavarodott, részben a padlóra küldött, ráadásul veszélyes társaság közelébe keveredett kamaszt kellene rendbe tenniük.
