Robbanás előtt áll Egyiptom?

Ismét tízezrek gyűltek össze a kairói Tahrir téren, tiltakozva a Legfelsőbb Katonai Tanács (SCAF) ellen, amely továbbra sem igyekszik átadni a hatalmat a demokratikusan megválasztott intézményeknek. A múlt héten feloszlatott parlament után az elnöki poszt van soron.

A hét végi elnökválasztás után csütörtökre ígért eredményhirdetés elmaradt, ezért hivatalosan továbbra sem lehet tudni, hogy az előzetes eredmények alapján nyertes, 52 százalékot szerző Mohamed Morszi (a Muzulmán Testvériség jelöltje) vagy a 48 százalékos Ahmed Safik (a tavaly februári tüntetési hullámmal harminc év után elsodort Hoszni Mubarak elnök utolsó kormányfője) győzött-e. A központi választási bizottság arra hivatkozva halasztott, hogy ki kell vizsgálni a felek által bejelentett csalások körülményeit.

A döntés a SCAF-nak kedvez. A „Mubarak rezsimjét Mubarak nélkül folytató” hadsereg így tovább biztosíthatja hatalmát, noha a SCAF-ot vezető Mohamed Huszein Tantaui tábornok szerint július elsején átadják az elnöknek a hatalmat. Igaz, parlament híján a törvényhozás szerepét is a SCAF tölti be, és alapvető befolyása van az új alaptörvény megfogalmazására. Ez hatással lesz a leendő elnök jogkörének meghatározására is.

– A legtöbb, amit tehetünk, hogy folytatjuk a tüntetéseket – nyilatkozott a Reutersnek Szaad al-Katatni. A Muzulmán Testvériség politikai szárnyát, a Szabadság és Igazság Pártot képviselő politikus szerint Egyiptomban nem lehet más eszközt bevetni. – Itt nem lesz Algéria – utalt Katatni arra, hogy húsz éve éppen az sodorta véres polgárháborúba Algériát, hogy a hadsereg felülbírálta a választást, és nem engedte a hatalomba a voksoláson győztes iszlám erőket.

A hosszú választási folyamat végén, januárban megalakult rövid életű parlament 61 éves elnöke szerint a megválasztott parlamentet vissza kell állítani. Bár a politikus elismerte: a hadsereg tavaly februárban kedvező szerepet játszott azzal, hogy Mubaraktól a tüntetők oldalára állt, és ezzel elkerülte a vérontást. – De a hadseregnek vissza kell mennie a laktanyákba, hogy betöltse eredeti feladatát – jegyezte mag Katatni.

Ha ez nem történik meg, csak nő a feszültség – állítják a Muzulmán Testvériségnél, ahol már megindult a politikai ellenfelek diszkreditálása is. A mozgalom tegnap olyan nyilatkozatot adott ki, amely szerint a katonák hatalmon maradását biztosító ideiglenes rendelkezések módosításához (a parlament feloszlatásához) a liberális és baloldali világi pártok is hozzájárultak. Az érintett hét párt vezetője közleményben utasította vissza, hogy együttműködött volna a SCAF-fal.

A Muzulmán Testvériség mielőbb Morszi győzelmének kihirdetését követeli. A 60 éves politikus már jelezte, hogy a megbékélés jegyében irányítaná az országot, és nem kíván elszámoltatást a Mubarak-rezsimben való részvételért. A kritikus állapotban lévő 84 éves Mubarak elleni per folyamatban van, a Muzulmán Testvériség az ő elítélését viszont mindenképpen követeli. De a SCAF bizalmatlan Morszival szemben, és az időhúzás arra utal, hogy vizsgálja a lehetőségét annak, kihirdethető lenne-e Safik győzelme.

– Ha így történne, az felrobbantaná Egyiptomot – jelezte ugyanakkor a Muzulmán Testvériség egyik vezetője, Mahmud Gozlan.

A Muzulmán Testvériség jelöltjét támogatják a Tahrir téren
A Muzulmán Testvériség jelöltjét támogatják a Tahrir téren
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.