Egy, csak egy nő a fedélzeten
A 18 milliós tartomány választásai rendre túlnőnek a helyi kereteken: megesett már, hogy itt fordult meg az országos trend. A legemlékezetesebb a 2005-ös voksolás volt, amikor az SPD elvesztette a választásokat, majd Gerhard Schröder lemondott az SPD éléről, és végül kiírta az előrehozott (szövetségi) választásokat. Berlinben azóta sem sikerült leváltani a CDU-t.
– Észak-Rajna–Vesztfália nagyon fontos, hiszen ha külön ország lennénk, mi lennénk a hetedik legnagyobb állam Európában – mondja lapunknak a szociáldemokraták sajtófőnöke, egyenesen egy kampányrendezvényről. A háttérben kiáltozás és tapsvihar. Mintha már ünnepelnének. – De azt nem állítanám, hogy a választás Angela Merkelről szólna. A kampányban helyi ügyek domináltak, főleg az oktatás és a pénzügyek.
Persze mindenki olyan következtetést von le, amit szeretne. Például hogy Merkel személyzeti politikája – két államfőválasztás után – ismét kudarcot vallott, jelöltje, Norbert Röttgen (amúgy a szövetségi kormány környezetvédelmi minisztere) nem győzte meg a helyi lakosokat. Minél többet kampányolt, annál inkább esett a népszerűsége. A jóképű, 47 éves jogász nem tudta elkötelezni magát a tartományi politika mellett, látványosan vágyott vissza a biztos berlini bársonyszékbe.
A Die Zeit című hetilapnak nyilatkozó CDU-s kampányszervezők szerint az utóbbi évek legrosszabb és legunalmasabb kampányát produkálta. Határozatlan volt, tétova; egyik nap visszaállította volna az egyetemi tandíjat, fizetőssé tette volna az óvodákat, másnap az egészet visszavonta. Egyetlen eredeti ötlete sem volt, hacsak azt nem számítjuk, hogy egy tévévitában azt mondta: sajnos a választók és nem a CDU-elnökség dönt arról, ki legyen a miniszterelnök Észak-Rajna–Vesztfáliában. Állítólag viccelt, de sokan ezt nem így értették.
Eközben ellenfele, a szociáldemokrata Hannelore Kraft „tartományi intézménnyé” nőtte ki magát. Gondoskodó államot ígér, de csak módjával. Korábban udvariatlan és ingerlékeny volt, de előnyére változott – írta róla a Der Spiegel. Szorgalmasan tanult, és mostanra a tartomány „anyja” lett. Igaz, nem támaszkodik másokra, nem szívesen fogadja meg a tanácsokat, és a saját körén kívül inkább bizalmatlan – éppen ezeket szokták felróni Angela Merkelnek is. Nem véletlen, hogy az ötvenéves, első generációs értelmiségi asszonyt már úgy is emlegetik, mint Merkel esetleges kihívóját; ő azonban cáfolja, hogy ilyen ambíciói lennének.
A dolog pikantériája, hogy Kraft kormánya egyszer már megbukott: a 2010-es választásokon csak kisebbségi kabinetre futotta a szocdemeknek és a Zöldeknek, így állandóan alkukra kényszerültek az ellenzékkel. A miniszterelnök asszony fegyverszünetet kötött a CDU-val, és még a Baloldali Pártnak is tudott a kedvére tenni, amikor eltörölte a tandíjakat. Regnálása idén márciusig tartott, amikor a tartományi költségvetés megbukott. Kraft ezt is győzelemként fogta fel, reménykedve, hogy most a választók már megbízható többséget szavaznak neki.
Az előrejelzések erre nézve bizonytalanok. Az SPD akár tíz százalékot is verhet a CDU-ra, de kérdés, hogy a Zöldekkel elengedő mandátumuk lesz-e. Feladat van bőven: bár a tartomány állítja elő a német GDP 21 százalékát, egy főre számítva a nyugatnémet átlag alatt vannak, a munkanélküliség terén viszont jóval felette. A kispártok máris nagykoalíciós veszéllyel riogatnak – erre a sorsra jutott az utóbbi időben Berlin, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Szász-Anhalt és Türingia is. Ám úgy tűnik, a szocdemek ezúttal mindent elkövetnek, hogy ezt elkerüljék: alig több mint egy évvel a szövetségi választások előtt Sigmar Gabriel SPD-pártelnök egyértelműen jelezni szeretné, hogy pártja kész vállalni a kormányzás teljes felelősségét. Ehhez már csak egy kancellárjelölt hiányzik.
Kampányposzterek Düsseldorfban: a szabad demokraták megbízható pénzügyeket, a szocdemek tiszta viszonyokat, a kereszténydemokraták felelős kormányzást ígérnek. A szavazók a szívükre hallgatnak.
